2012 április hónap bejegyzései

Belőle rajzott ki az eddigi összes. És ha nem lesz, övé minden éjszaka. Benne megtaláltam az egyet, aranyfüstből gomolygó lét e fa. Hozzá hordták a vizek hatalmas vödreiket, belőle indultak tengerek, s mosták öbleiket. A part szaga vijjogó halpikkelyes álom, … Bővebben… →

Körbefutotta a Dunát, hátha könnyebb, a szalagkorlátot használva sorvezetőnek. Csukott szemű sávok az olvadó aszfalton, beleragadt a talpa, ahogy a jégesőre gondolt. Mellette a vízben, árral szemben, egy beluga lobbant a benzingőzben. Fehér árnya fölött úszott a futó teste, az … Bővebben… →

Át a hídon, mondta, bennem nem lesz semmi hála. Itt-ott szakadt szúnyoghálón keresztül nézett a világra. A kertben madártestű koboldokra lépett, kilökte az ablakból sóvárgó messzeséget. A párkányon egy dugó teste görgött, huszonkilenc éves volt a bor, amit beletöltött. A … Bővebben… →

Álmomban Krakkóban voltunk, elkísértél. Vagy eleve együtt mentünk, nem tudom. Egy körhintára emlékszem, illetve libegőre, ahol mellettem ültél. Felfelé vitt. Nagyon fiatal volt az arcod és a szemed is. Te fizettél, én meg rákérdeztem, ha nem leszel, honnan fogom tudni, … Bővebben… →

Ne bánd, hogy nincs fölötted semmi. Tágas falaid közé fütyülni jár a szél. Hiába kutatod, az isten mit akar üzenni, himbálóznak a kiégett villanykörték. A szobrok szilárdsága legyél. Mint bokrok alól kisepert galambok nyakszirtjén az olajzöldes fény, a merevedés órái … Bővebben… →

Don Quijote, a nevetségességig szép vagy. Rád aggattam minden szív szerint valót, például a rézkart.   Csillárról lógnak így a fények, árnyékukkal kardoznak, törjön hát a márvány. Elbocsátlak újra.   Milyen régi minta ez a márványba vésve, a kőben bolygó … Bővebben… →

Rakpart, dinnyemély. Végtelen hosszú lépcsők. Minden vadkacsából Edit néz, ahogy kilép a csatos cipőből.   Beúsznak középre, a nyílt víz végre nem fáj. Távol a Lánchíd kecsessége sziklaszilárd rianás.   Ha beomlana egyszer a kamra, emeld ki a vízből a … Bővebben… →

Szálanként őszült meg, ahogy hozzáértem. A pórusokat arcán krétaporral tömítem. Négyszer cseréltem lepedőt az ágyban, lázasan rágva szét kormos emlékét a számban.   A bőre tinta. Szíve elkenődött vízfolt, szilánkosra tört fény pecsétes viaszosvásznon. Kergetőző kutyák tekintete a Városligetben, az … Bővebben… →

Hónak indul, végül rét lesz belőle. Ugyanaz a fény egy kettészelt vásznon. Bottal böködném, lenge lett kabátom, egy órásmester türelme a ködben.   Csontra fogyott csuklóm, tavaszból ősz lett, sínekre, villanymozdonyokra vágyom, talán a terepasztalon meglátom, bőr és csont között … Bővebben… →

A szívem vitte el. Szerelme néma. Elhalt rétegem karéjokban válik le róla, sorfalat áll közben, száraz a szeme. A nászt egy tavi sikló leplezte le.   A szélre bízza magát, legyen terrakotta. Hónaljam mohos nyárfavatta csiklandozza. Ringó gömbjei kacagva esnek … Bővebben… →