Álomdal

Don Quijote, a nevetségességig szép vagy.

Rád aggattam minden szív szerint valót, például a rézkart.

 

Csillárról lógnak így a fények, árnyékukkal kardoznak,

törjön hát a márvány. Elbocsátlak újra.

 

Milyen régi minta ez a márványba vésve,

a kőben bolygó cirádát továbbra sem értem.

 

Megadatott, de nem lett tőle könnyebb.

Vasízű véremből aranyszínű tőr lett.

 

Semmi sem az enyém, de ezt mindig elfelejtem.

Hajszolt lelkem nyújtom feléd, hogy kell-e, nem kérdeztem.

 

A neved vízre írtam, mintha ismernélek.

Tengerekbe ömlik belőled az élet.

 

Deltatorkolat vagy, csuklós busz a téren,

szétágazó ujjad habos sarki fény lett.

 

Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg, adjon a lábam alá létrát.

Kitört fogaim aranyba öntöm, keressen helyettem másik planétát.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s