2012 február hónap bejegyzései

Öblöket kerestem, hátha kitapinthatnak. Gomb. Lassú korsó. Vagy üveggolyó méhe. Hajnalra lettem védtelen, mikor a lift húzódzkodni kezdett.     A lépcsőházban ülve kiszakadtak testedből a kövek, fogaimhoz simultak, hűltek és merültek, mint víz alatti apró rákok, csigák, halak. A … Bővebben… →

Minden utca néma, amit veled jártam körbe. Háztömbre háztömb kerül, lassan és egyenletesen hajlik a tér. Mint a hátadból a csigolyák csücske, kibillen a hegy, a hidakra nincsenek szavak. A képen fél kézzel bontod a korlátokat. Magától omlik és épül … Bővebben… →

Ahol álltunk, mögöttem minden tágulni kezdett. A földön néma intés, torontáli minta, a sarokban vetett ágy, régi rugókból hangvilla. Elállt a szavam. Nem tudom, milyen zene ez, amiben élsz, honnan a hangsor, az ujjbegyek ritmusa, de abban a táguló időben, … Bővebben… →

A drótkerítés reggelre mindig újrafeszül. Rácsait alkonyatkor bontja le az ég, a csillagok kelletlen lépkednek, hisz nincsenek fokok. A tujákat szívem szerint ki is hagynám. Bíborcsigákkal megrakott zsebeim lehúznak, és a fenyő mögött valaki mindig lesben áll. De megígértem, szerzek … Bővebben… →

Akár az ég, a házfal és a járda egyívású lenne, engedékeny szürke most a lég. A Dunából maradt hártyás bőrfelszínre néhány sirály ereszkedik, maguk mögött hagyják a pihetollakat. Tátogó emlék űzi, hajtja a víznek fagytól hólyagosra égett testét. Jól figyelj … Bővebben… →

Kesztyűben nyúlt a törzshöz, a babakocsi percek óta szabadon állt. Ahogy elengedte, görbülni kezdett az ég, felröppentek a vadkacsák. Hajlékony, hosszú testtel támasztották a fák, a nő a törzs körül vakon lépegetni kezdett. Mintha sötét és félelmetes lenne, nem pedig … Bővebben… →

A vadkacsákat a tó, engem a hó szelídít meg. Lábam alatt ívesre marta a zápor a talajt, lábnyomaim mintha emelkednének. Odébb egy fa félbetört törzse, kilóg a képből. Szemben némi zöld, de ritkás minden átmenet. A tó közepére mégis eljutottak … Bővebben… →

A csontokon még leng a hús, lassú szél ringatja körbe. Felcsavarodik a fára újra, építkezik bennem a tél. Nagy, roskatag havak jönnek. A szavaidat magamra hegesztem, hátha leválnának megint, mire megokosodik bennem a gonoszság. Egy kávézó sarki üvegablakánál ültem, a … Bővebben… →

Az ablakból a csipketerítőt néztem, hogyan borítja a betont a lombkorona. Így ütközik ki belőlem minden, ami emberi, és kerül förtelmes, óriás sírokra. Eshetne már a hó. Napjaink leszaladt szemek, vékony bokán fordított kötés. Nézem a szemem, a szám, halottaké … Bővebben… →

Láttam a darvakat közeledni, fölborzolt tollaik, szerelmesen. Némán emelkedett fel a két test, a lakásban csönd honolt, pedig nagy súlyok keringtek. A rögök teknősbékák páncéljába kerültek, a sziget izmai ernyedtek, feszültek, a nő csípője alá paplan került. Az ablakból a … Bővebben… →