2022 augusztus hónap bejegyzései

Az Oldhead nevű sziklán perforált nejlontasakban valami szemcsés anyagba markolt bele a nő, távolról csak ennyit láttam. Aztán szórni kezdte a sirályok felé, ügyetlen volt a mozdulat, darabos, a semmibe vesző sziklaszél felé fordult, nekem háttal állt. A sirályok fészkén … Bővebben… →

A levelet nézem, ahogy hullik, miközben az alvó Szindbád hangja gomolyog bennem. Akkora itt a csönd, hogy nem hallom magam, mondja, én ellenpontozom magamban, akkora, hogy elviselhetetlenül hangos tud lenni, ijesztő. Ebben a semmiben ugyanis kiszellőztethető a lélek, ahogy kel … Bővebben… →

Huzatban állva hamar kihűl a lélek. A végén már mindegy, ki jön, csak mozdítson meg, mutassa, hol fordul át, mi lendít ki a bezárt térből, amiben oly régóta keringsz hiába. De addig csak egy másik forgóajtó nyel el, amíg te … Bővebben… →

Aki fél, félni tanít. Aki fáj, az pedig fájni. És ez így megy életeken át, míg egyszer csak meg nem születik valaki, aki visszakérdez. Aki nem simul bele a közegbe, aki a rések közé les, kutakodik, aki tudni akarja a … Bővebben… →

A teremtettség a bizalommal kezdődik. Hogy bárhányszor tört meg, és pusztított el az élet, a végén mindig marad valami semmitmondónak tűnő aprócska részlet, egy kis forgács, pikkely, amiből képes az ember újra megteremteni önmagát. Emlékszem, amikor az első szerelmem szakított … Bővebben… →

Ildikótól tanultam ezt is. Ahogy ő vezetett vissza a mesékhez, ahhoz a kicsi Zsuzsihoz, aki a 8. emeleti szobaajtóról fejből mesélte a diavetítős mesék szövegét. Anya legalábbis így emlékszik. Bizalomban én sokat és mélyen sérültem, ez nem kérdés. Ahogy az … Bővebben… →

Abban a térben, amit a Fény megteremt körénk, árnyékok laknak. Az árnyékok mélyén aranyat őriz a félelem, sárkányos gyíkokon át vezet az út, rémséges szörnyek dermesztenek kővé, ha idő előtt és helytelenül nézünk velük szembe. Mindennek tudni, vagyis érezni, élni … Bővebben… →