Az égig érő

Belőle rajzott ki az eddigi összes.

És ha nem lesz, övé minden éjszaka.

Benne megtaláltam az egyet,

aranyfüstből gomolygó lét e fa.

Hozzá hordták a vizek hatalmas vödreiket,

belőle indultak tengerek, s mosták öbleiket.

A part szaga vijjogó halpikkelyes álom,

eltűnt a szög abban a templomban abból a fából.

Délben a sirályok indulnak meg belé,

olyankor csöndes a föveny, lassan befelé

fordul a hínár és a kavics,

hátha szívük nemcsak lapos, de szabad is.

Tűzokádó sárkány mászik fel rajta,

megborzong, és picit taszít rajta,

lehulló parazsa pihetoll tenyérben,

némán ül benne, akit keresgéltem.

Vadkacsa a csúcsán, alatta hétszer görbül,

beszakadt az égbolt, nap mellé a hold ül.

Csöndesen hajtja rá fejét a vállára,

álombeli konflis kerül égi pályára.

 

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s