2012 június hónap bejegyzései

A szerelem üres vászon. Se pipadohányillat. Se árnyjáték a falon. Se aloevirág. Se füstölő. Se könnyek. Kimondhatatlan. Nem szeretlek téged.   E háborgó szirtről a világítótoronyban álmodhattál volna boldogabban. Hogy mire megtalállak, tudjak hiányoddal élni. Ne kelljen minden pillanatra, mint … Bővebben… →

A betonpadka felgyűrődött, addig ültem rajta. Nem a szív és nem a lélek, nyomot csak a test hagy. Mindkettővel annyi a baj, inkább mesélek, hogy láttam, milyen, ha megtörik a szépséget. Láttam szépnek tűző napban a csalódást, megannyi füstös dühöt, … Bővebben… →

A távolodás csupán egy habos szoknya. Harangnyelv a comb, ami ring alatta. A küllők közé szorult levegőt lélegzi ki, úgy fordul vissza, kezét úgy emeli, mintha tudná, a villamosról nézem. A sárga vasszerkezet imbolyog szemében.   Mi lenne, ha most … Bővebben… →

Megtévesztésig hasonlít a szerelemre ez a nyár. Ahogy a délről induló vonatok felsikoltanak, hátracsuklik a nyak, és a szétfeszített combok úgy feszülnek a sínpárra, mintha pisztolyt szegezne halántéknak egy őr. Muszáj előre nézni, így is kifordul magából a párhuzamos. Mire … Bővebben… →

A rácsokból nem simogathat ki. Úgy él benned, mint egy álom napról napra egyre élesebben bevillanó képei. Ahogy rákanyarodik, tele lesz bogárral a szája. A szeme, az orra és a szája. Lehajol, és krétával feszít ki, eltüntethető legyen a mozdulat. … Bővebben… →

Ha majd hazajössz, kisollóval nyírom körbe a szád. Lekerekítem a hangzóidat, egy kerékpár gumibelsője sem gondolhatná szebben. Ahogy felkapcsolódtak az útszéli lámpák, csak abban bízhattam, hátulról elég erősek lesznek a fények. Mert ami fölöttem volt, mind tompa, ködös nappalt idéztek, … Bővebben… →

Ezeket az állatokat nem vihettem magammal. És az erdőket sem, annyi álmatlan éjszakát. Maradjon a sok farkas, akikkel együtt futottam, a szívben a kikalapálhatatlan horpadás. A nyári éjszakák roppanásai nélkül a rekeszek közül megfutamodtam volna. De belakva a papírvékony bőrt, … Bővebben… →

A repedést addig simogatta, míg végül kinőtt közte a fű. Most még alig látni indázó karjai körül, hogy megszilárdult benne a láb. Mészbe oltott lélekre árnyék hiába vetül, hiába fedi be a házfal s a délután. Úgy csuklik össze, hogy … Bővebben… →

Reisz Gábor rendező, Valuska Gábor operatőr és Bártfai Zsöme szerkesztő munkája, nagy köszönet érte. “Most már nem félek. Szemben a Visztula, mint egy ígéret, körbevesz a város, elringat a szél, fehér ingben himbálódzó életről mesél.”