Szív szutra

Midőn Avalokitésvara bódhiszattva a végső bölcsességbe mélyedt, felismerte az öt halmaz ürességét és megvált minden szenvedéstől.

Ó, Sáriputra! Az alakzat nem más, mint üresség, az üresség nem más, mint alakzat; üresség bizony az alakzat, alakzat bizony az üresség. Így van az érzet, az észlelet, az indíték, a tudat is.

Ó, Sáriputra! Üresség a sajátja mindeneknek: nem születnek, nem enyésznek, nem szennyeződnek, nem tisztulnak, nem gyarapszanak, nem fogyatkoznak. Nincs hát az ürességben alakzat, érzet, észlelet, indíték, tudat. Nincs szem, fül, orr, nyelv, test, elme. Nincs alak, hang, szag, íz, tapintat, eszme. Nincs világa a szemnek és így tovább, míg nincs világa a tudatnak. Nincs nem-tudás és nincs szűnte a nem-tudásnak, míg nincs öregség és halál, s nincs szűnte az öregség- és halálnak. Nincs szenvedés, eredet, megszűnés, út. Nincs tudás, sem siker, mert nincs mi sikerülhetne.

A bódhiszattva a végső bölcsességre hagyatkozik, hogy szellemét mi se gátolja; s mert gáttalan, nem szorong többé, kibontakozik fonák nézetei közül és eljut a nirvánába. A hármas idő minden buddhája a végső bölcsességre hagyatkozik, hogy elérje a teljes és tökéletes megvilágosulást. Ezért a végső bölcsesség a legszentebb ige, a legragyogóbb ige, a felülmúlhatatlan ige, a páratlan ige, amely lebírhat minden szenvedést, igazán és csalhatatlanul. Ezért a végső bölcsesség igéje így nyilatkozik meg:
„Eljött, eljött, végigjött, túl-jött, köszöntessék a megvilágosulás!”