Nem volt csatlakozás. Napra nap
elszámoltuk magunkat, pedig
a játékot én találtam ki a gombokkal,
hogy visszavarrom, minden nap majd egyet.
Lassan érhettél haza, az úton szétszórt
szirmait szedted össze a télnek,
én tollpihének láttam a szálló port.
Nem ezen vesztünk össze.
Valami nagy tűzről beszéltél,
hogy lennél, aki élvezi, és az is, aki rakja.
A fekete halmokból én emeltem ki a testet,
nagyapám lapáttal verte orrba a vakondot,
suttogtam, rajzolj, kérlek, másik atlaszt.
Azóta hallom osonni a betonba fúrt fejeket,
mintát rajzol a hang, az utat szétfeszíti.
Utólag értettem meg, a halál selyemből van,
tompa borzalom, felébresztenem nincs kit.
Emlékszem a kapuval szemben a kútra,
megdermedt kezemben a kerék és a víz is.
Csobánka Zsuzsa Emese 