A vándor

A vándor

Idáig hoztalak.
A számban tartva,
mert a tűztől óvni kellett.
Át a hídon,
ahol a folyó megállt.

A madarak párosan járnak,
folyton azt kérdezed,
ha mindennek vége,
ki viszi át.

Mögöttem romok.
Mögötted romok.
A megszelídítettek szemében
fény lobog,
míg nézik a vadkacsapárt.

Másra értetted, és félre én is.
Van ilyen. Fényjáték a híd alatt.
Hajnalig vártam a rókát
az ablakból lesve, mint egy szalag,
ami szöszölődni a párkányba akadt.

Lángra az kapott.
A szív egy mesebeli kút lett.
Mélységes mély torkában
tükröződik az égi képlet:

A szerelem vesztes.
Lobbanásnyi fény csak.
De te vagy a parázs,
ami csak a szerelemben izzhat.

Elaludtam a kandalló mellett,
reggelre ért ide a róka.
Ugyanoda ült, ahova szokott,
hogy a lengő szalagot jól láthassa.

Nincs hova vinni át,
pillanatokból ácsolt híd az élet.
Ha hiszem is, hogy van feltámadás,
mire megtörténik,
mindent fátyollal borítok be.

Tüllhálón át nézem,
ahogy mindennek vége.
Nem emlékszem a kútra.
Csak a kútban lévő égi derengésre,
a lábam alatt megnyíló útra.

És akkor újra indulok,
számban tartva, hittel.
Várva, ahogy mint a gyerek,
folyton visszakérdezel.
Ha mindennek vége,
ki viszi át.

De nincs szó a szerelemre.
Különben hogy vinném át
a számban tartva?
A szeretet az egyetlen.
Folyó hídként nyitott tenyeredről
röppen át a túlsó partra.77321487_472952100010904_5704311486483005440_n

Kategória: Egyéb kategória | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s