A tágas égre

Több vagy, mint e puszta test,
gázláng az őrtoronyban.
Emlékeit markoló ernyedő bőr,
aki rajong, míg a szeme lobban.
Ember embert hiába mér maga mérlegével,
csalódni törvény az anyagban.
Nyitott ablakon homok rianása,
az ájult idő tartja az ujjam.
Félálomban nézlek,
ahogy kontúrod veszted.
Pedig az én szemem világa hátrál.
Szép vagy minden elmúlásodban.
Szép a ritmust hagyó üres szívben,
az amorf csigolyában, és páratlan a vesében,
míg folyók mosnak át magukon. Az éveink.
Elérhetetlennek lenni nem távolság,
kongó agyagedényben hagyott kulcs,
emléke akadó zárnak,
por, hamu és egy sámli,
amiről próbálod elérni
méltóságod utolsó morzsáit.
Ha búcsúzik a test, előbb betakarja.
Magát védi, mintha lenne súlya
és nyoma az érintésnek,
amit a lélek hagyott rajta.
Mintha lenne múltja a lélegzetvételnek.
Vadak kiáltanak fel éjszaka.
Most a csönd vagy.
A feketéhez a fehér. A némasághoz a hangod.
Az egyszerűbb egyben teljesebb.
IMG_3960
Reklámok
Kategória: Egyéb kategória | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s