A Journey called Home

2018. szeptember 14-én pénteken betértem a corki könyvtárba, miután szabadnapom lévén megmásztam a lazacos harangtornyot, a hazudós templomot. A szórólapok között találtam rá a felhívásra, miszerint Corkban élő írók, költők pályázhatnak egy antológiában való publikálásra.

Aznap este megérkezett valaki Corkba, akinek hála eljutottam a sziklaszélre, Kinsale-be és Blarney-ba. Megcsókoltam a Blarney-követ, mely legenda szerint ékesszólásban jeleskedik majd, aki a tátongó mélység felé ereszkedve megcsókolja a torony kövét.

Megtettem, mondván, a babonában úgysem hiszek.

A hétvégének hála újra írtam. A McCurtain Street azóta egyetlen végtelenbe nyúló ölelés, az ír sörnek van íze, a pipának pedig több értelme.

 

A három vers és a novella elfogadásra került, Paul Casey segített abban, hogy az általam lefordított szövegek angolul is megállják a helyüket. Illetve a prózában Horváth Zsuzsinak köszönöm a segítségét.

2018. november 22-én a 63 szerzőből egyike voltam annak a 6-nak, aki felolvashatott.

Reggel Tünde, délelőtt Marci, aztán Costa és az Alchemy baristája emlékeztetett arra, hogy van őszinte és mély beszélgetés, a kapcsolódásnak tere. Costa egy édes nagy medve, az Alchemy séfje, aki miután körberepkedtem a fantasztikus scone-ja miatt, ha meglát, mindig meglep valami olyannal, aminek nem lehet ellenállni. Mondja, ha elmegyek, megadja a titkos receptet. Vigyorgok, mint a kezdő alkimista.

Nagyon hálás vagyok, hogy mindezt megélhettem.

Nomen est omen.

46499152_323711121783538_600466870708994048_n

46804789_2014485128610498_8739647376592994304_o

Reklámok
Kategória: Egyéb kategória | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s