Ajtó (levél a hitvesnek)

inception-totem-copia
Lassan kiürül felettünk az ég,
a lombok összesúgnak,
selyemharisnyás lábaikat
keresztezik az őszi reggelek.
A szemedben borízű, kásás éveink
pipacs szirmaként hullanak.
Érintés érintés helyett.

Az újratanult és a kibogozott szálakat,
a fonál sodró színeit
most hiába hordom lábad elé.
Olyan messze vagy. Magadba vonszolod
vissza kincseid, mint aki nyugodni készül.
Elcsitított, kósza gondolat lettél.

Reggel majd bevérzett tengely,
a szemgolyó kocsonyás gömbje ébreszt.
Éjjel a számban lustán forgatom,
ez itt a zizegés, ez itt a csöndje,
együtt fordulunk.

Felriadok. Te másik álomba rántasz vissza,
az élet felé, ahol állok,
gyűrűző perzsaminta, aludni kellene.
Már nem keresek teremtett otthonokat.
Megint hajnali négy van, a hallgatag rímek helye.

Mire megszokom az éjszaka hangjait,
a test avarában bujkáló vad neszezni kezd.
Füstüvegen keresztül
tapogatom a folyó hátát, hátadat,
hulló levelek zárt katedrálisait.

A testedről a hó jut eszembe.
Mire hozzám ér, nyomban el is olvad.
Beissza bőröm a bőröd színét,
hagyom, szivárványba fulladj.
Ablak lehetsz, kiáltás az égre.

Fűszeres parton állok mozdulatlan,
a szőttes lágyan ring, megtart a légkör.
Nincs már bennem emberi oldal,
ajtó lettem, távozók és érkezők
tárt karja a belső korlát felett.

Suhogásod a tél. Ki-be jársz bennem.
Ha nem leszel, tárva-nyitva állok.
Bíborba öltözött királyok dideregnek
egy padon meztelen. Álomról álomra
őrzöm titkaik, az alvó várost.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s