Márjánovics Diána kritikája A hiányzó testről a kulter.hu-n

Forrás: http://kulter.hu/2015/07/tulelo-kepek/

Az utóemlékezet fogalmát kidolgozó Marianne Hirsch a holokauszt túlélőit követő generációk közvetett, átértelmező emlékezetalakzatait vizsgálja. Csobánka Zsuzsa prózatrilógiájának második darabjában – a 2013-as Majdnem Auschwitzhoz hasonlóan – a hirsch-i modellel dolgozik. A hiányzó test egy harmadik generációs elbeszélő szemszögéből dolgozza fel a traumatikus eseményeket.

A kötet narrátora, a Joanna Mayaként megnevezett festő, Kelet-Közép-Európa városait (többek között Krakkót, Szabadkát, Palicsot és Pécset) megidézve beszéli el azokat a történeteket, amelyeknek centrumában mestere és egyben szerelme, a 2013-as regényben megismert Goran Gasparović áll. Az elbeszélés jelenében Joanna az ikonfestő Goran munkáját restaurálja, miközben több párhuzamos, illetve egymással érintkező történetet beszél el. A soának és a kilencvenes évek balkáni háborúinak traumáit feldolgozó Csobánka Zsuzsa A hiányzó testben személyes sorsokhoz kötődő kérdéseket tesz fel. Mennyiben határozzák meg az embert elődeinek tettei? Megváltható-e a generációkon keresztül öröklődő bűn? Van-e megbocsátás? Mi módon képes a szubjektum kiteljesíteni, egésszé formálni önmagát? Szabadsága elvesztése nélkül kötődhet-e az egyén a másikhoz, egy idegen testhez?

A szövevényes elbeszélésből megismerhetjük többek között Goran Gasparovićnak a jugoszláv háború elől való menekülése történetét; az ikonfestő szüleinek, nagyszüleinek sorsát, Joanna és Goran kapcsolatát, valamint a deportált és megerőszakolt Hannah Zinger családtörténetét. A regényvilágot megképző történeteket és azok összefüggéseit – Csobánka korábbi prózaköteteihez szintén kötődő tapasztalat ez – nem egyszerű rekonstruálni. Aki nem a szerző által az egyik interjújában is hangsúlyozott befogadói elvárással közelít a szöveghez („tőlem ne várjon senki hagyományos történetmesélést”), könnyen elveszhet az egyre bonyolódó narratívában. Az olvasói tapasztalat oka a relativizmus, amely 1.) az elbeszélői pozíciók állandó váltakozásából, 2.) a regény által közvetített értékrend paradox voltából, 3.) az idősíkok egymásra montírozásából és 4.) a szereplők közti viszonyok elbizonytalanításából fakad.

ahianyzotest

A regény többszólamú textusnak tekinthető. Benne – Joanna Maya közvetítésével – számos szereplő nézőpontját megismerhetjük. A negyedik fejezetben például Hannah, a hatvanegyedikben a lengyel holokauszttúlélő, Ela, több helyen pedig Goran szólama olvasható. Joanna pozíciója is folyton változik. A prológusban egyes szám első személyben megszólaló festőnő az első fejezetben már harmadik személyben beszél önmagáról; több helyen pedig aposztrofikus sorokkal találkozunk („Joanna Maya. Ne bámuld feltűnően az öregasszonyt, mondta magának” [18.]). Az egymást felülíró szöveghelyek polifonikus regényt eredményeznek, amely nem mutat fel sem egy objektíven adott valóságot, sem pedig – s ez lehet a regény legkényesebb pontja – egységes értékrendet. Utóbbi leginkább Izaak Zinger és lánya, Hannah vérfertőző kapcsolatának, mint „a legszebb és legtisztább dolog”-nak (33.) a bemutatásában érhető tetten.

A szerző a nagyepikai tradíció jól ismert eljárásait alkalmazza. Így tesz akkor, amikor azelbeszélés nehézségeire egyértelműen reflektál: „Nem tudom, hogy hogyan mesélem el mindazt, aki ő volt, mindazt, amit ő jelentett nekem. Mintha fehér vászonba hasítanék, ha beszélni kezdek róla.” (66.); „A nyelv csupán leképeződés, és mindig, mindig más teret képez Joanna Maya, Goldenmann Lujza, Hannah vagy akár Izaak Zinger is. Ez aztán megtörik a másik testén, és a végén a tükröződésekből csak hasadás lesz, torz világ.” (356.) S szintén bevett írói megoldással találkozunk, mikor az elbeszélői tevékenységet a nyomozói munkával azonosíthatjuk. Joanna Maya állandó törekvést tesz arra, hogy a különböző jelek felfejtésével, egyes tárgyi elemek összegyűjtésével (Hannah pörgettyűje, a családban öröklődő ezüstkanál), különböző életutak elbeszélésével egyfajta totalitást alkosson meg: „Szerettem volna megtudni, mi lett Jurekkel és Hannahval. Biztos volna abban, hogy kettejük kapcsolata a hiányzó mozaik ebben a történetben, és ha előkerül, végre megszáll a nyugalom engem is.” (336.) A szintetizáló gesztus révén a különböző terekben és idősíkokban zajló események összecsúsznak: „az aszfalton két gyerekfej csattan (…), közöttük évek feszültek, de ebben a pillanatban csak azt látom, ahogy egymásra vetülnek a sávok” (70.). A montírozó elbeszélés az egyes karakterek közötti viszonyokat is összezavarja: a narrátor például magát Hannah Zingerrel, Gorant pedig saját apjával azonosítja („mindegy volt, Hannah Zinger vagyok vagy Joanna Maya, ugyanaz a férfi feküdt mellettem [159.]; „Mit jelent szeretni Izaak Zingert, mint nekem téged, Goran. Azzal a különbséggel, hogy én sosem választhatlak téged, mert az apám vagy.” [364.]).

1147076_10153154837500497_1221768432_o

Csobánka az elbeszélést nemcsak időben, térben és a karaktereket illetően relativizálja, hanem a realitásszinteket is elbizonytalanítja. Maya (a hindu szó jelentése: káprázat, világillúzió) az addig a regényvilágban valóságosnak bemutatott eseményeket több ponton az álom, illetve a képzelet szintjére helyezi: „megfordult benne a világ, mert ezek szerint a restaurálás csak egy álom, Goran Gasparović él.” (91.); „Ha túlélte volna a szülést, az az álombeli nő, Lizaveta Zinger pont így nézett volna ki.” (160.). A metaforizáló-lírizáló (néhol anekdotikus elemekkel is dolgozó) szerző az emlékezet és az asszociáció mechanizmusait alkalmazza. A regény másik problémás eleme az erre történő álladó reflektálás: az elbeszélő minden esetben tudatosítja az – egyébként automatizmusként működő – folyamatot („egy csapat hirtelen felröppenő madár jutott róluk eszembe” [19.]; „Emlékszem, ott álltam a csukott nagyszobaajtó mögött” [48.]; „a latrok jutottak eszembe” [67.]; „Hannah jutott eszembe” [160.]).

A fentiekben vázolt módon megkomponált regényt egy sűrűn szőtt, a biblikus hagyományt mindvégig idéző metaforikus motívumháló tartja össze. Az ikonicitás fontos összetevője A hiányzó testnek. Joanna Maya több esetben képek, vizuális elemek segítségével próbál értelmezni egy-egy életszituációt, máskor pedig képpé formálja s ezzel egy újfajta értelem-összefüggésbe helyezni az eseményeket: „amit Hannah látott, azt el kell mesélni, azt le kell rajzolni, végre megfesteni azt az ikont, hogy utána akár befejezhető legyen az élet. Minden nap egy-egy óraszerkezet fölé hajolni, titkon azt remélve, van megoldás.” (161.) Az egymáshoz kapacsolódó motívumok együttesen is egy sajátos összefüggésrendszert alkotnak: ilyen a természet–város–szubjektum hármasa, illetve ilyenek a tükröt mint többértelmű metaforát megképező motívumszerkezetek. A metaforizáción alapuló, bonyolult narratívahálózatot kiépítő regény sok tekintetben folytatója a szerző prózai munkáinak; így aBelém az ujját és a Majdnem Auschwitz szerzői megoldásait kedvelő befogadó aligha fog csalódni Csobánka Zsuzsa új kötetében.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s