Hajnali lombzaj

Ki tudja, miért, hogy nem tudtam aludni,
csak hánykolódtam, végül az ágy is kihűlt.
Tovább nem lehet rád várni, suttogtam a sötétbe,
mert közben felkel a város, nyitnak a boltok,
szárnyát próbálgatni kész a kölyökrigó.
A „nagyon hiányzol” felfoghatatlan szerkezet repülés közben.
Ne nézz vissza a fészekre, repülj magasabbra,
reggelre úgyis feladja a test, elcsigázott tagjaim nem üzennek,
nem takarózom ki, felmelegedni is fáradt vagyok.

Minden másképpen lett.
Az ablakon át figyeltem azt a fát,
szemmel hántottam le évgyűrűit,
egyesével, mint a hagymaburkokat.
A hártyák alatt, a mélyben, nem maradt,
csak az üresség üveges tekintete.
Hogy ne törj össze, inkább magam eresztelek.
A semmi nem tud fájni,
ahogy árnyékot sem vet a nap.

Zúg az éji bogár, nagy zöld szeme istenbizonyíték.
Lecsukódom, belealszik.
Őrizze álmod a többi virrasztó fa és tükör.
Letakartam, az anyag elért, szakad magától.
Még a kurjongató macskákról akartam, hallom,
hallják, valaki járkál odakinn a lomb ölén.
Míg én a sámlihoz növök fel,
őt dicsérik távolodóban. Harmadnapra elfelejtik,
hogy élhető legyen kettő az egyben.
11348957_1095343363815273_720550281_n

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s