Egyben

20140816_084614
Hittem, lekerekítettem az összes kavicsot.
Tavak nyíltak óceánná, távolról így mesélte.
Tizenhat éven át gyűjtötte, most halomban állnak.
Nézi a végtelen
a kiszakíthatatlan kagylótestet várva.

Ami bennem az idők kezdete óta kész,
egyszerre minden most születik meg.
Az arcod, a kezed zárt testek némasága.
A homok héjak közé szorult.
Virrasztok feletted.

Dobozokba rejti, hátha későn ébredek,
és elfelejtem. Meszes burokban
bujkáló ráncaid tőlem hiába félted.
Magad hordod szárnyanként a szavakat a partra.
Köveket röptetsz.

Némán süllyed a tengermély felé.
Csiszolja, nyelve közt forgatja,
végül úgyis egyetlen marad.
Azt hitted, tó, végül tenger lett,
a sós ízű szél a hajadba kap.

Engedd játszani.
Belefeledkezve vagy a legszebb.
A halottakat a sivatag felé sodorja a szél,
a parton üres konzervdobozok görögnek.

Mindig egyetlen, minden hullámban az összes.
Ezer szemével takarja be a tó, a tenger.
Elnehezedő szív, csak lélegezz, lassulj,
a mélyben magadba rejtőzhetsz.
Hagyd az ütőt, a harang méhében a csöndet.

Se kő, se kagyló, ellágyul a part, amíg nézi.
A szememben merülőforraló,
vízen jársz, csöppnyi kavicsokon lépkedsz.
Gömbölyű a föld, meginduló erdő a hátad.
Ahol nincs sem ellened, sem érted, ott várlak.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s