Forgószél

IMG_20130326_105719 (1)

Menj, aludj. Kitömött arcok az éjben,

a házfalakról csempeszél pereg,

a galériára szorult levegőben fáradt életek,

valami tószag, nehézkedés a part felől.

Föntről sebes föld, tócsába lépő holdak,

aztán a hirtelen leszakadó ég,

a záporok százezer néma ujja int,

a hallgatás, amint a test elmerülni kész,

a mozdulatok eltitkolt béna lebegése,

mintha lenne kéz, s azon tenyérnyi ujjak.

Nézi az angyal, s tán bele is szeret,

odaadná érte mind, ami van,

a szárnyakat, az időn kívüli teret,

a megfoghatatlant a homlokért,

bárha szorulna cipőjébe murva,

elcserélné a kavicsért,

hogy reggelente közelről lássa,

bárha bántaná szemét a fény,

ne legyen fönt, csak följebb,

csak apróságok és botlás, elvétett irányok,

hétköznap, zivatar hétfő délután,

sorban állás, tanácstalanság, érintés,

ne lenézzen, hanem mindig fölfelé,

ha már az ember olyan bolond,

hogy elfelejti, emlékezne is helyette.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s