Egy európai – avagy raszta szieszta

Interjú Sofi Oksanennel
http://www.prae.hu/prae/articles.php?aid=7315&cat=55

Nem enged be. Csúszik az interjú, aminek örülök, még egyszer átgondolhatom a párhuzamot. Eszembe jutott ugyanis a Thomas Mann üdvözlése című József Attila-vers, hogy nem hasonló dolog történt-e, amikor a madárasszony apropóján csütörtökön Tóth Krisztina felolvasta beszédét. Sofi Oksanen a vendég. A vendég hazamegy. Nem kell mosogatnia, elpakolnia, összegyűjteni az üres üvegeket és a csikket sem. Testszínű ruhában és színes rasztában szorít sarokba: beszéljünk róla, a testről és arról, ami kívül van. És közben pletykál a fesztiválközönség, hogy láttad-e, mekkora a cipősarka, a “vakolat” az arcán.  A szövegről ráér, a szöveg maradjon egy a keze alá tolt könyvtárgy, amibe belevésheti a nevét. Az olvasó intim tere.

Sok őszinte mondatot köszönhetek neki. Volt szerelmeknél hagyott Oksanen-könyvekről, testről szólókat. És mind, akik tudunk a Fesztiválról, meghallgattuk a laudációt, azt is köszönhetjük neki, hogy teret adott Tóth Krisztinának, elmondja, a “nagy magyar családban” hol borul az egyensúly. Hogy itt egymás életét élik az emberek, és azt hiszik, a sajátjuk. Hogy talán lenne mit kibeszélni. Pontosítok: megbeszélni. És nem a raszta súlyát.

PRAE.HU: Tudja, szerintem forradalmi a könyvfesztiváli jelenléte. Mint amikor egy magyar költő, József Attila megköszönte Thomas Mann-nak Európa szagát, valami ilyesmi történhetett az ünnepségen is. Mit gondol, mi az írónak a feladata, ha van egyáltalán? Mert Tóth Krisztina laudációja bátor cselekedet volt, és a méltatás mellett sokkal fontosabbnak érzem benne a felszólítást, a közönség megszólítását.

Az elköteleződés vagy a küldetés természetesen. Az egyetlen, amit csinálnia kell egy írónak, az, hogy ír. Nem tudom, Magyarországon létezik-e a fogalom: “elhivatott szerző”. Az angol és francia nyelvben igen, erre gondolok, ha írói feladatra. Szerintem a finn szerzők nagyrésze nem köteleződik el semmilyen irányba. Én ezt a korábbi szocialista rendszerre fogom, ahol mindenkinek a baloldalhoz kellett tartoznia, vagyis fel sem merült annak a lehetősége, hogy önálló véleményt fogalmazzanak meg. Nem sok olyan foglalkozás van a világon, ahol nem bocsáthatják el az embert, ahol nem az államtól, hanem – jelen esetben – az olvasóktól kapja a “fizetést” az ember. Ezért az író különleges helyzetben van, szabadon szólhat, ahogy szeretne. És az is az ő választása, hogy él-e ezzel a lehetőséggel. De ha már ez adott, azt hiszem, érdemes kihasználni.

PRAE.HU: A csütörtöki szöveg egyben politikai tett is volt. És az Ön értelmezése szerint lehet elhivatottság. Az Oksanen-könyvek hasonlóan a történtekhez, boncolgatják a bátorság kérdését, a felelősség és a hazugság kérdését. “Az igazat mondd, ne csak a valódit.” – mondja József Attila, és Ön is sokat beszél és ír az igazságról.
Az írók mindig olyan történetet akarnak írni, ami korábban nem volt. Az a lényeg, hogy megtaláljuk a megfelelő hangot, a történethez való nyelvet. A kelet-európai politikával az a probléma, hogy a szovjet idők alatt nem biztosították a szabad választás lehetőségét, és azt, hogy nyilvánosan és nyíltan lehessen a valóságról beszélni. Ami egyben azt is jelentette, hogy az emberek a sorok között kellett, hogy olvassanak. A csend és a kettős beszéd időszaka után egy olyan tiszta nyelvet kellett létrehoznunk, ami korábban nem volt, s amelyen egyenesen és konkrétan lehet megszólalni. Mert minél egyenesebb és konkrétabb, annál pontosabb egy megszólalás. A diktatúrákban olyan nyelvi közeget alakítanak ki, ahol a szavaknak nincs jelentésük, és kapcsolatuk a valósággal. Így az emberek elveszítik identitásukat azáltal, hogy saját életük köszönő viszonyban sincs a mindenhol megjelenő aktuális társadalomképpel. Ez nem túl egészséges. (gúnyosan felnevet) Szerintem az emberek akkor boldogabbak, ha ráismernek saját életükre az őket körülvevő világban. Éppen ezért kell megteremtenünk  nemzeti emlékközösséget újra, ami természetesen hosszú évek munkája.

PRAE.HU: De ha igazságról beszélünk, minden embernek saját igazsága és nézőpontja van. Mindebből hogyan kerekedik ki a nagy egész, AZ igazság, amiről Ön is annyit beszél?

Az egyik ok, ami miatt az emberek többet tudnak a Holokausztról, mint a szovjet időkről, az, hogy a Holokauszt nem a posztmodern ideje alatt zajlott. Ami egyben azt is jelenti, hogy csak egy nézőpont állt rendelkezésre. Így az értelmezés egyszerűbb volt. A posztmodern világban nem csak egy igazság létezik, melyben az újságírók is több módon szólhatnak, így nem egy propaganda által manipulált világról tudósítanak. Emiatt a propanda csak egy a lehetséges nézőpontok közül. És arról tudják az emberek, hogy hazugság. Ezért a posztmodern világban sokkal összetettebb módon lehet szólni a történésekről és azok okairól.

PRAE.HU: És mi van a személyes terekkel? Az egyéni tragédiákkal? Az érzésekkel? Hogy születik meg akkor mindebben az ő igazsága? Vagy másképpen, mi az Ön igazsága? Mi határozza meg Önt?

A nyelv. De az az igazság, hogy nagyon sok tényezője van, és nem az érzéseken, inkább az éveken múlik. A propaganda szerkezete is egy ilyen tényező. És az, hogy mindezzel kapcsolatban az ember hogyan érez, más kérdés, el kell különíteni az érzéseket a tényektől. A magyar nyelv nem egy sokak által beszélt nyelv, elszigetelt. Meg kell találni azt a másik nyelvet, ami lehetővé teszi a világgal való beszédet, vagyis az anyanyelv, ami a sajátod, amit a legjobban beszélsz, de a másik ember megértése egy másik nyelv feltétele. A nyelvi elszigeteltség másképpen is elválaszt.

PRAE.HU: Ha már a másik emberrel való kapcsolatról, kommunikációról esett szó, ezért vannak a könyvekben az olvasóknak szóló “használati utasítások” is? (kérdőn néz, mire gondol a kérdező)

Igen, már tudom, de ez nem volt benne az eredetiben, a weblapomról került ide. Ez nem szerves tartozéka a könyveimnek, a magyar kiadó tartotta fontosnak, hogy adjon valamiféle fogódzót, útbaigazítást az olvasónak.

PRAE.HU: Két órán keresztül dedikált ma is. Fontos számára az olvasókkal való kapcsolattartás?

Meg kell különböztetni esetemben a színházat és az irodalmat. Az előadások során azonnal látni a nézők reakcióját, de az olvasás intim dolog, elég fura belegondolni is, hogy a szerző ott van, amikor valaki olvassa. (nevet) Nemcsak intim, nagyon szubjektív is, ahogy mindenki máshogy érzékeli például a szereplőket. Nincs is olyan, amit szeretnék, egy elvárt nézőpont, értelmezés, annyira az olvasó személyes életétől függ egy-egy olvasat, én abba nem akarok beleszólni.

PRAE.HU: A könyvei és az a jelenség, akit Sofi Oksanennek hívunk, arra biztosan érdemes, hogy szembesít magunkkal, megadja a választás szabadságát. A témák, a kinézete, mind olyan, ami mellett nem lehet elmenni. A személyes szabadság és döntések fontosságát hol helyezi el mindezek mellett?

Ha a nemzetközi szabadságról gondolkozunk, az egyik legfontosabb az információ szabadsága. Például Magyarország ebben nem jár az élen, sőt, egyre lejjebb csúszik, ami több szempontból is bonyolult szituációt eredményez. Annak ellenére, hogy az Európai Unióban sokféle ország van, bizonyos értékekben osztoznak, egyetértenek, sőt, az is fontos, hogy a politikusok nem a polgárok, és ezek a polgárok inkább szeretnének több információhoz jutni, őszintén és nyíltan kimondani a véleményüket, és fontos számukra például a szabad utazás, mozgás, szóval, van egy csomó közös jegy a szabadsághoz kapcsolódóan.

PRAE.HU: O.K, de ha a személyes élettér félelemmel lesz tele, és emiatt kompromisszumra kényszerül az ember? Hogy lehet szabad a személy, és mi lehet az ő igazsága, ha teszem azt gyereke van, felelősséggel tartozik a családja iránt?

Ha cenzúrázva van a média, nincs mit csinálni, de van internet, az lehetőséget kínál arra, hogy több nézőpontot is összevethessünk. Bár hallom, hogy itt elég drága. Ez egy “zseniális” lehetőség a felügyeletre, és nagyon nem fair. Számos olyan hírforrás létezik, ahol másféle nézőpontokat, hangokat is lehet hallani, mint anno a Szabad Európa Rádió volt, vagy mint most Lengyelországban a Belarosian TV, érdemes orosz hírforrást is hallgatni, de a legfontosabb elismerni a független újságírást, ami információkat tud  a magyaroknak adni a valóságról.

PRAE.HU: Jó, de ez megint a nyilvánosság. És a személyes terek?

Nos, mindig egyszerűbb gyerek nélkül, mert csak saját magáért felelős az ember, nem kell megalkudnia. A politikusok kiválóan manipulálnak, és használják ki a szegények és gazdagok közti különbségeket. Ami aztán forradalmat idéz elő, és nem lehet tudni, mi lesz a következménye, mint Ukrajnában is. Ezért fontos az ellenzék. Hol a magyar ellenzék? Meg kell találni az utakat,a lehetőséget a változtatásra. Az alacsonyabb társadalmi rétegek például nagyon fontos szerepet tölthetnek be. Nem beszélve arról, hogy mind a nyelvi és az iskolázottságbeli hátrányaik miatt könnyebben befolyásolhatók. Ezért akarja az állam az oktatásra is rátenni a kezét.

Közben mögöttem toporog a következő újságíró, Sofi fáradt, a végén már nagyon lassan forgatja a szavakat is. Arra gondolok, talán mégiscsak van valami európai most itt, mégis át lehet látni, ahogy Hans Castorp Madame Chauchat testén át tette. Onnan indultam, hogy borzadva kérdezek, aztán a férfiakig jutottam, a verset olvasva, maradjanak férfiak. A nők pedig nők, ahogy József Attila írta: “szabadok, kedvesek – s mind ember, mert az egyre kevesebb…”. Valahogy így telik a délután.

Nem enged be, persze. Oda minek, amikor először ide kell. Magunkba. Be.

Köszönet Csobánka Petra segítségéért.
Fotó: Bach Máté

 

 

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s