Rendszerváltásról, tanításról a vs.hu-n

http://vs.hu/rendszervaltasrol-24-ev-utan-ma-lackfi-janos-es-csobanka-zsuzsa-0316

1. Huszonöt év távlatából nézve sikeresnek tartja-e a rendszerváltást? Jó, jobb vagy rosszabb lett az élet Magyarországon a rendszerváltásnak köszönhetően?

Hétéves voltam, amikor hazaküldtek a miskolci általános iskolából a taxisblokád miatt, az a hazaút belém égett. Mindössze 4 perc a bérházig, de hasonló meghatározhatatlan félelemérzet volt, mint ami a mostani közegben is egyre inkább szorít. Éppen csak a bizonytalanság és a bizalmatlanság érzése, a gyanakvás, hogy vajon 30-40 évvel ezelőtt nem ugyanígy tapsoltak-e utasításra egy-egy rendezvényen. A hazugság egyre elviselhetetlenebb, a személyes lét egyre esetlegesebbé válik, mert újra és újra olyan kérdéseket kell feltennem, mit jelent a társadalmi felelősség, mit jelent az, hogy tanárként, íróként kiállok valamiért, mit jelent nem megalkudni, bátornak lenni, hol a határ.

Számos olyan dolgot tapasztalok, mely az általam vallott és működőképes bátorító pedagógia és a gyerekközpontú nevelés ellenében tesz lépéseket. Úgy érzékelem, a pedagógusok kiskorúsítása, az ítélkezés és a zsarolás nyer teret az utóbbi időben. Nem csodálom, hogy a társadalom, vagyis a szülők egyre több ellenérzéssel vannak irányunkban, hiszen a pedagógustársadalomnak azért a 120-150 ezer forintért betapasztható a szája. Az enyém is. De van az a pillanat, amikor már nem lehet mindent lenyelni, mert különben hogy néznék tükörbe? Vagy fontosabb, hogy legyen mégis olyan pedagógus, aki meghallgatja a diákokat? Összetörhetőek a tükrök? De vajon hitelesen hallgatok-e, ha nincs mibe belenéznem otthon reggelente?

2. Felnőtt egy generáció, amely már beleszületett a rendszerváltásba. Nekik mit kellene változtatniuk a mostani Magyarországon?

Személyes válaszokat adok, melyek írói-tanári létem tapasztalataiból fakadnak, de miközben írom, már tartok attól, vajon milyen következménye lesz mindennek. Ezekre a kérdésekre választ adni is egyfajta változtatás a korábbiakhoz képest. Már nem lehet hallgatnom, pedig korábban azt hittem, kikerülhető mindez. Sose gondoltam, hogy ezt a döntést hozom meg, de azt kell mondanom, hogy utolsó szamurájként akár, de hirdetni kell, és tenni azért, hogy a humánumnak, az emberségnek és a szabad gondolkodásnak legyen tere. „Ha kiszakad ajkam, akkor is” – most értettem meg ezt a sort is.

Magyartanárként és íróként minden egyes nap feladatom, hogy az a példa legyek, aki beszélget a gyerekekkel, megkérdezi, meghallgatja és gondolkodásra ösztönzi őket; ad teret; ha kell tükröt tart, ha kell, vitát indítványoz – de mindezt szeretettel, alázattal és azzal a hittel teszi, hogy az a diák mint másik ember több lesz minden pillanattól, amit az együttlét, a megélt szabadság és az ezzel járó felelősség és felelős döntések meghozatala ad. Felszabadítónak kell lennie minden együtt töltött időnek. Hitelesen csak a katedráról vagy a szövegeimről szólhatok, hiszen abban a közegben élek, de vallom, hogy az egymásra figyelés és a másik ember (diák) iránti alázat és tisztelet kell, hogy a pedagógus alapállása legyen. Továbbmegyek: minden emberé. Elfogadhatatlan, hogy zsidózzunk, cigányozzunk, hogy tabukat teremtsünk, félelmet keltsünk, elfogadhatatlan, hogy vannak emberek, akik – ki tudja, miért – úgy gondolják, ők egyenlőbbek az egyenlők között, s mint ilyenek, ítélkezhetnek, megtehetnek bármit.

A változtatást én ebben látom: mindenkinek a saját lehetőségeihez és képességeihez mérten kiállni másokért, az emberért, a figyelemért és a tiszteletért, amit csupán az a közös tény, hogy emberek vagyunk, kell, hogy megalapozzon. Minden nap bátornak lenni, a gyávaságot elkerülve tenni egymásért, akárcsak azzal kezdeni, hogy nem rakom rá a másik emberre a saját frusztrációmat, nyomoromat, megoldatlan problémáimat, elbaltázottnak vélt életemet, dühömet, hanem hagyom őt élni. Odafordulni a másik ember felé. Nem lenyomni, nem eltaposni, megrugdosni, hanem nyitottan, érdeklődéssel figyelni. Vagy hagyni. Békén. Senkinek nincs joga megalázni a másikat semmilyen titulus, eszme vagy pozíció nevében. Nagy szomorúsággal tölt el, hogy sorra jönnek a példák.

De pont azért kell ezt is elmondani, hogy hátha egy picit változik, ha akár egy embert megérint mindez, ha csak egyvalaki elgondolkodik, már van esély a változásra. Embernek kell maradni. Hangzatos szavak, annál kétségbeejtőbb, hogy megint aktuálissá váltak. A hátha bizalmából élni minden egyes pillanatban. Nem lehet másképp.

Mert ha az ember belenéz azokba a csillogó és tiszta gyerekszemekbe, ami megint közhelyes, de így igaz, képtelenség rájuk nemet mondani. Nem lehet feladni, lemondani róluk. Miattuk és értük kell.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s