Gantner Ádám interjúja a Kultmixen

http://www.mixonline.hu/Cikk.aspx?id=95278

Belém az ujját. Majdnem Auschwitz. Csobánka Zsuzsa két meglehetősen provokatív című prózájának a címei. Költőként indult, időközben prózára váltott, civilben egy csepeli középiskolában drámapedagógusként és irodalomtanárként keresi a kenyerét.
-Költő vagy költőnő? Mi egy professzionális rímfaragó hölgy hivatalos titulusa?
Ha felolvasok, vagy ha valaki kezébe veszi a könyvem, először a nőiségemmel, a külsőmmel szembesül. Az első benyomás akarva-akaratlanul a nőnek szól. Ez lehet hátrány és előny is, én igyekszem „kihasználni”, előnyt kovácsolni belőle. A test engem is „egyben tart”, az is én vagyok, a vörös rúzstól az átizzadt edzőruháig. Később ez mind a szövegekben párolódik le. És akkor így eszköz, ami révén felkelthetem a szövegek iránti érdeklődést.

-A legtöbb kiskamasz az első, nagy szerelmi csalódását követően túlesik a hebehurgya, szívmelengető versikék fabrikálásán. Nem nőtt még ki a kamaszkorból, vagy csak verselve kommunikál a világ felé?
Nagyon vigyázok a bennem lévő gyerekre. Az önkifejezés vágyával kezdődött az írás, és az is maradt. Csak egyre több lett időközben a kérdésem. Tudnom kell, ki az az állandó, aki a név és a szerepek mögött van. Ugyanúgy hisztizhet, dühönghet, mint egy kamasz, de belül nem érinti meg mindez. És a legfontosabb: röhög magán. Talán a hangsúlyok tolódtak el. Az alkotás önmegértés, elfogadás, és így a világ elfogadásának egyetlen útja lesz.

-Laikusként egy szépirodalommal foglalkozó hölgy hallatán képzettársításként rögvest a hosszú szoknyás, tarisznyát és mamuszt hordó, bölcsész kékharisnyák jutnak az eszébe. Erre Ön csinos, dekoratív, fiatal szinte még leány. Előny vagy hátrány a kedvező külső irodalmi berkekben?
Voltam én is tarisznyás, kékharisnyás, biztosítótűs, trapéznadrágos. De ez mind kellett ahhoz, aki most vagyok. A szüleimnek okozott mindez csalódást, nekem pedig hosszú út volt, amíg a testemmel kibékültem. Elképzelhetetlen az életem mozgás és egészséges táplálkozás nélkül. Kell a rend. Persze, azok után, hogy volt talponálló és resti, feles, hosszúlépés, éjszakázás, láncdohányzás.

-De komolyan veszi Önt ez a férfias szakma? Meglehetős hiány mutatkozik a kortárs irodalomban valódi női irodalmárokból. El tudom képzelni, ahogyan frissen, fiatalon és üdén belibben az aggastyánokkal teli irodalmi szentélyekbe. Vagy ez már csak szimpla hímsovinizmus a részemről?
Az az ő dolguk, komolyan vesznek-e. Nekem az a dolgom, hogy írjak. Szeretem a férfiakat. Szeretek mellettük nő lenni. Szeretem a játékot, ahogy az „aggastyánok” mellett vékony határon billegünk, szeretőnek akarnak vagy a lányuknak. Most már nem hiszem, hogy mindezt túl komolyan kellene venni. Én igyekszem friss és üde lenni, ők pedig mesélnek, szórakoztatnak, gondolkodnak. Bőven elég, hogy hallgathatom, figyelhetem őket. Nem akarok versenyezni.

-Ön után böngészgetve a neten, sem alkalmi celebkedésre, sem plázában tartott felolvasó estekre, sem dedikálási roadshow-ra sem leltem- most futó, felkapott írónőcskékkel ellentétben. Csobánka Zsuzsát nem fedezte még fel magának a nagyközönség, vagy annyira szűk irodalmi mezsgyén mozog, hogy nem is fogja egyhamar?
Mondják, hogy nem könnyű engem olvasni. A témák, a nyelv az olvasótól több időt kér, mélyebb figyelmet. A kérdéseimet nekik is felteszem. De nem írhatok az olvasó miatt másképp. Nincs ebben értékítélet, egyszerűen ez az utam, ezek a mondataim, az pedig az olvasó döntése, hajlandó-e közel engedni magához, kíváncsi-e rám. Persze, a hiúságomnak ez sokszor nehéz. De választani kell, és elfogadni, hogy nem szerethet mindenki.

-Két verseskötet publikálását követően átpártolt a prózára. Kifogyott a rímekből? Vagy a kiadója finoman jelezte, hogy a verseskötetekkel ellentétben prózát még néhanapján kezébe vesz az olvasó közönség?
Rímekben, kötött formákban sosem voltam erős. A váltás belülről jött, a Litera.hu 2flekkenje és a Szomjas Oázis antológia volt az apropó. Sokkal otthonosabb lett a próza tere, ritmusa, dallama, szabadabb, és pozitívak voltak a visszajelzések is. Hosszabban szeretnék mesélni, ez is benne lehet.

-Ön nap, mint nap a tanári katedrán a tűzvonalban tartózkodik. Interneten és mobilon szocializálódott kamaszokat próbálja okítani az irodalom szeretetére! Mondja, van remény?
Csak remény van. Nem okítok, hanem találkozókat szervezek. Költő és diák, író és diák között, de mindezeken túl a diákot önmagával szeretném elbeszélgettetni. Az irodalom erre jó. Az érettségi más tészta, az a továbbtanulásukhoz kell, de én ezekben a találkozásokban hiszek. Hogy ráismernek egy sorban magukra, és később is megállnak a könyvespolc előtt, felütnek egy könyvet. Vagy a mobiljaikon olvasnak egy verset. Még jobb.

-Az irodalom mellet drámapedagógusként is funkcionál. Ez egy nagyon szép összetett szó, de pontosan mi a munkaköri leírása egy drámapedagógusnak?
Drámatagozatos iskolákban van elsősorban tere ennek, színjátszás, drámatörténet, készségfejlesztő játékok tartoznak pl. ide. A szerepbe lépés a mozgatórugó, mely védi a diákot, és a szerep védelmében megtapasztalhat érzéseket, szituációkat. Most a magyarórán mint módszert használom, színesebbé téve az órákat. Másféle nézőpontot kínál: a pad mögé szorított diák végre szabadon mozog, beszél, használja a testét is, úgy tapasztal.

-Belém az ujját című regényében meglehetősen kitárulkozik. Nyilván el lehet vonatkoztatni a főszereplőktől, illetve a könyv írójától, de felesleges. A keze alatt tanuló kamasz fiúk nem kezdtek el másképpen nézni a tanárnőjükre a könyve megjelenését követően?
Nem szoktam reklámozni a könyveimet, igyekszem szétválasztani a két oldalt. Aki tudott róla, esetleg olvasta, már idősebb volt, értette, hogy a szexualitás nem öncélú magamutogatás, hanem az élet része. A diákokkal a nyílt kommunikáció híve vagyok, ha azon kapom valamelyiket, hogy a mellemet nézi, reagálok rá rögtön, így ütve el az élét. Beszélni kell erről is. Hogy annak nincs ideje, tere, hogy a tanár mellét stíröljék.

Majdnem Auschwitz. Már a címére is felkapja az olvasó a fejét miközben hidegrázás gyötri. Eladási adatok lebegtek a szeme előtt címválasztáskor, vagy csak szeret provokálni?
Ha provokálok, akkor az őszinteségemmel teszem, és elfogadom, hogy van, akinek ez sok. A Belém az ujját címének kiválasztásakor volt bennem tudatosság, hogy nyúljanak a polcra, hiszen első regénynél ez mindig nehezebb. A Majdnem Auschwitz cím egyszerűen kifordult belőlem, a kiadó pedig elfogadta nagy örömömre.

-Interjú előtt beszélgettünk. Miközben én a származása felől szofisztikátlan érdeklődtem, Ön azt felelte:- Lélekben zsidó vagyok. Az milyen? Azt miképpen kell elképzelni történetesen zsidó származásúként?
Amit Önnek vagy az olvasónak jelent „zsidónak lenni”, az vagyok lélekben.

-Bocsánat, hogy így leragadok a zsidóságnál, de egy kevésbé zsidó származású hölgy, miért akar zsidó lelkületű lenni, pláne ezekben a zűrzavaros, történelmileg kísértetiesen ismétlődő, hasonló időszakban? Nem lenne jobb önnek siksze lelkületűnek megmaradnia?
Ott és akkor és úgy kell embernek lenni, ahol és amikor és ahogy a legnehezebb. Gyávának gondolnám magam, ha nem ezt választanám. Meg kell tanulni félelem nélkül élni, szabadon. Ez félelmetes és rettenetes – gyönyörű, és szerintem csak így érdemes.

-Egy időben gyakran sertepetélt a Bálint- Ház környékén, irodalmi rendezvényeken vett részt moderátorként. Fellépéseit pénztárcabarát irodalmi hakniként könyveli el, vagy egyfajta útkérés- a Bálint Házból kifolyólag- a zsidóság irányában?
Nem kaptam mindegyikért honort, de szerettem volna közelebb kerülni, ahogy említi, és akkoriban a moderátor, riporter szerep is tetszett. Végül az útkeresés maradt, de az is kiderült, ott csak ideig-óráig van helyem. De így is nagyon hálás vagyok azért a pár alkalomért. Viszont nyomulni nem fogok, hogy szeretnék még. Ha ennyi volt, ennyi volt, lesz más, akkor ott nincs dolgom.

-Következőkben Önt idézem: S nincs az a férfi, az a gyerek, akit meg kell, hogy szüljek, s aki miatt mindezt abba kell(ene) hagynom! Nyilván itt az írásról eshet szó. Ez a kevésbé családbarát kijelentése egyfajta irodalmi ars poétika vagy az Ön életében az írás tényleg minden és mindenki felett áll?
Ezt a legnehezebb elfogadnom. Hazudtam többször és sokat erről. Rengeteg fájdalmat okoztam azzal, hogy nem láttam be, milyen fontos az írás. Az önzés, a nárcizmus, a magány őrülete és vágya, a szenvedély, mind-mind velem jár. Az elviselhetetlenségem. Egy gyereket minek terheljek ezzel? Ha elég alázatos leszek, ha jönni akar, jön majd. Ugyanúgy, mint a férfi, akit el tudok fogadni, és el tud fogadni engem így ő is.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s