Csobánka Zsuzsa: Nincs másképp (62. fejezet)

Sötét volt, a híd pedig árnyékot vetett rájuk, mégis biztos voltam benne, hogy az az egy fekete. Nem tudom, a vadkacsák és a többi fehér hattyú mindebből mit érzékelt, de ahogy közelebb mentem hozzá, csak ő indult meg a part felé, a többi elhúzódott. Megtűrték, de nem közösködtek vele, így én is azonnal ellenséggé váltam. Nem sokkal később kezdett rá az eső, feltámasztotta a hideg novemberi szelet, valami ahhoz hasonló nyirkos elutasítás volt a folyóban is. Az ablakból néztem, ahogy a nők iparkodva szedik a lábukat, meglehet, már átázott a cipő. Az a néhány férfi is, aki erre tévedt, összébb húzta magán a kabátot. Néztem a galambdúcot, most üres volt a rácsos ketrec, behúzódzkodtak a galambok az eső elől. Nem ment ki a fejemből az a hattyú. Kihűlt a lakás, hiába csavartam fel a fűtést, és vettem fel a pulóverre kardigánt, tekertem magam köré a plédet. Valamiért csak a jobb kezem fagyott át, a bal langyos maradt. Pedig úgy emlékszem, mindkettőt használni kellett. De rendre elfeledkeztem magamról, és csak akkor vettem észre, hogy a tenyerembe mélyesztem a körmeim, amikor már az egész testem megfeszült. Kicsavart, torz testtartásra eszméltem.
photo taken by Roza Sampolinska(photo taken by Roza Sampolinska)
Így nem lehet élni, Joanna, mondtam ki hangosan, és újra elővettem a képet. A haja csapzott volt, bohókásan előre fésülte, az állánál összeért a szakállal. Ezen a fotón nem, de a másikon hatalmas volt az orra. A halál felé közeledve csúfondáros játékot űz az élet, hogy minden kinövő, kiálló testrészt megnyújt. Mintha az egész csak arra lenne jó, hogy évtizedeken át minden nap és minden éjszaka egy kicsit hosszabb orrot, tanácstalanul lelógó fülcimpákat és élettelen melleket mutasson fel a végén tanulságul a bölcsességre, utoljára hangsúlyozva a részleteket, ha már korábban nem vett tudomást róluk. Belefáradtam a keresésbe. Persze, örültem a képnek, és vártam is a találkozást, de azt hiszem, Mikolaj döbbentett rá, hogy nem lehet egy életen át várni. A keze a poháron talán csak a perspektíva miatt nőtt meg, kicsit vizes volt. Láttam már korábban ilyet, a rossz keringés okozta. Emlékeztem, onnan lehet tudni, ha baj van, hogy a belenyomott ujj után nagyon lassan rendeződik vissza a bőr. Pórusos marad, mint mikor szivacsot nyom össze az ember. Mikolaj épp a cigarettába szívott bele, beállított kép, mint az összes, de itt elfeledkezhetett róla, hogy fotózni fogják, mert bár rezzenéstelenül a távolba bámul, akarat és kíváncsiság van a szemében. Nem unott és riadt, mint a többin, ahol elkerüli a kamerát.
picassoA merengő, vágyakozó férfitekinteteknek a betege voltam. Ahogy ez a hetven körüli férfi a bal mutatós- és középső ujjával megtámasztja az állát, az ujjak utolsó percei eltűnnek a fehér szakállban, egy pillanatra felidézte bennem az egész történetet. Láttam, ahogy ugyanezt az iskolapadban teszi először, elcsodálkozhatott a számtanpélda eredményén, aztán sokkal később, amikor Jurek megmutatta neki, hogyan törje fel a diót, és elgondolkozott, van-e rend a teremtésben, hogyha hagyja az Isten kalapáccsal verni szét a csonthéjasokat. Van-e rend, ha a galambok nyakát csavarja ki az apja, mert Jurek Zmuda végülis ezért tartotta a galambdúcot. Lázas szomorúság járta át, olyan lett, mint a fák, az évgyűrűk közé szorult görccsel.
painting by Maja Majolinica(painting by Maja Majolinica)
Mikolaj az első alkalom után napokig nem szólt az apjához. Utoljára annyit mondott, gyűlöllek, Jurek pedig megkönnyebbült, mert mióta Mikolaj megszületett, erre várt. Tudta, hogy a fia egyszer majd el fog felejteni mindent. Lesz egy pillanat, amikor végérvényesen elszakad kettejük között valami, és folytathatatlanná válik a korábbi kötelék. Hagyta, hogy átjárja az üresség. Hagyta, hogy teret nyerjen benne a csalódottság, ami miatt valaha úgy döntött, mégiscsak jó lenne apának lenni. Akarta azt a néhány évet, amikor valaki a részeként, belőle foganva csak az övé, egy kisfiú vagy egy kislány, és akkoriban még azt gondolta, elég erős lesz, hogy mindezt, ami most bekövetkezett, elviselje. Azzal áltatta magát, életet akar adni. Máskor azzal, hogy ez az élet rendje. De ahogy teltek-múltak az évek, minden arra tanította, a rend valahol máshol van, vagy máshogy. Emlékeznie kellett volna erre. Minden ember, aki valaha fontos volt, elhagyta. Vagy azért, mert meghalt, vagy azért, mert a változások olyan messzire sodorták, hogy képtelenek voltak egymással lépést tartani. Amikor Aga rákérdezett, miért akarja, Jurek hadarni kezdett. Hogy legyen kinek átadni mindazt, amit tudok. Mikolaj négy-ötéves lehetett, amikor sírva vallotta be egy álmatlan éjszaka, hogy az égegyadta világon semmit nem tud. De még akkor is hazudott. Aga mellette aludt az ágyban, jó asszony volt, és a lehető legjobb anya, Jurek pedig átkozni kezdte a sorsot, amikor belekezdett a történetbe. Hálás volt Agának. De ez a ragaszkodás szégyellnivalóan semmitmondó volt mindahhoz, amit Hannah iránt érzett. Annak is hány éve már. Utoljára akkor látta, amikor előállt a tervvel. Gyere velem Varsóba. Nem, erre nem akart emlékezni, inkább újra Mikolajra összpontosított, hogy a fia most itt áll, és az arcába mondja, hogy gyűlöli. Nem érzett semmit. Akkor sem érzett semmit, amikor másnap hiába várta Hannah-t. A régi zsinagóga mögött volt egy szűk kis utca, kanyargósan vezetett a temető mellett, minden nap ott találkoztak pontban hatkor. Sötét volt már, az emberek elbújtak, és mint a macskák az eresz alól, az elfüggönyözött szobákból lesték az utcát. Megtanulták mozdulatlanul húzni el a függönyt, vagyis olyan lassan emelni el az ablaktól, mintha valójában nem is mozdulna. Csak ha valaki egymás mellé tette volna a képet, akkor látja, hogy az előbb még besötétítették. Muszáj volt kinézni, muszáj volt újra és újra elhinni, van odakint élet, hogy mindaz a nyomor, ami belül van, nem pusztán kivetülés, hogy vannak kockakövek, amelyeken pár évvel korábban a trenderlivel játszottak a gyerekek, és az, hogy most ugyanők csontsoványan, dülledtre éhezett szemekkel szokják a halált, csak egy a lehetséges életek közül. Az ablakon túli esős Krakkó kockakövei falevelekkel voltak tele, a hideg szél némelyiket felemelte, másokat összeragasztott, aztán ketten, hárman emelkedtek fel csatakosan, mintha valami célja lenne velük az égnek.
kincseskamera.hu képe(kincseskamera.hu képe)
A háború belül van. Jurek Zmuda, Hannah úgy ment el, hogy nem tudtál elköszönni. A háború mindenhol ott van, kirágja az embert, ha belülre figyel, és mint a sav, marja le a bőrt, ha egyfolytában kifele. Figyelj, hogyan lépsz, hogy merre, mindegy. Hannah pajkosan hátrakacsintott, Jureket pedig elöntötte valami puha melegség, ami a lányt jelentette, és mindazt, amit aztán magával vitt, aminek ő Varsóban hiába teremtett helyet. Belül cafatokra szedte az éhség. Állt a sarkon, várta Hannah-t, és a várakozásban a lassan mozduló függönyöket nézte. A rettegés elérte végre. Az volt az a józan pillanat, amikor hiába várta Hannah-t. Pillanatról pillanatra tanulta meg az időt, mely felszámolódott eközben. Nem volt se másodperc, se perc, nem volt körülötte tér sem, csak az a némán úszó függöny, ami aztán, mire Jureket rugdosni kezdték, újra elhúzva állt. Este nyolc után minek mentél ki. Jurek mozdulatlanul állt. Ha itthon maradsz, ez nem történik meg. Egyél, mert éhen fog halni. Lassan egyél, mert bele fogsz halni. Ne egyél többet, mert nem jut nekünk, és gyilkossá válsz. Gyere, feküdj vissza, Jurek. Rosszat álmodtál. Álmodban beszéltél, meg merev testtel rángatóztál, mint akit ráz az áram. Jurek, főzök neked teát, muszáj aludnod, hetek óta virrasztasz, ez így nem mehet tovább.
Mikolaj szeme az övé. Ha belenéz, mintha tükörbe nézne. Vajon az őrületet is lehet örökölni, a szerelem őrületét? Lesz egyszer egy Hannah Zinger, aki miatt Mikolaj galambok nyakát fogja kitekerni? És Aga? Mit gondol róla, amikor gyúrás közben olyan zavarodottan a tésztán felejti a kezét. Mintha nem látna olyankor. Üres a szeme, üres az egész nő. Szép nő. Asszonyos lett a csípője, és a vállai köré is hús rakódott. De szép. Hannah olyan csontsovány volt. Emlékezett, Arnoldéktól lopott neki körtét. Hannah meg úgy örült, mint kislánykorában. Miközben beleharapott a gyümölcsbe, lehunyta a szemét.
Te, Jurek, én ezt nem tudom elmondani.
Varsó egy álom. Ahol a többi álmodó mind halott. Folyik a köd, nem látnak, nem hallanak, aztán már levegő sincsen. Nem szép halál, de talán a végén mindegy. Azt mondják, mindenki olyat kap, amilyet megérdemel. Képtelenség, hogy ezek mind ezt érdemelték volna. Jagoda, David és Danuta. És akkor Jurek hányni kezdett. Ahogy megjelent előtte Danuta hosszú barna copfja, Jagoda ideges zöld tekintete, amibe beleszorult a szépség, David keze, ahogy egyfolytában a papírral babrál, megindult a nyál a szájában. Egyre gyűlt a nedvesség, de közben a nyelve hátrahúzódott, és már a gyomra felől is érezte, hogy a két egymásnak feszülő akarattal ő nem fog tudni mit kezdeni. Ahogy kizúdult a hányadék, nem lett tőle könnyebb. Felerősödött az inger, a mirigyek, mint valami hatalmas gyár, pumpálták a nyálat, közben mélyről megindult az a néhány falat, amit aznap evett. Az arca püffedt, az erőlködéstől érezte, hogy megvastagodnak benne az erek, a sav marni kezdte a nyelőcsövét, de még korántsem volt vége. Újabb és újabb hadjárat a föld ellen, az anyag akart visszatérni az anyagba, a sár a sárba, a víz a vízbe, és mindezt Jurek Zmudán keresztül, őt mintegy eszköznek tekintve, akit csak arra szemelt ki az ég, hogy általa egyesülhessen, amit egy távoli akarat kettétörni mert. A földre rogyott, nem bírt a combján támaszkodni, a nadrágja csupa fröccsenés volt, de a régi kosztól alig lehetett látni. Keserű volt a gyomra, keserű a szája, az epeváladék már másodjára ömlött ki a földre. Szinte nem is érezte, ahogy ütötték. Ő tehet róla. Ha hamarabb indulnak el, van hová menni. Nem Varsóba kellett volna menni. Magunkkal kellett volna vinni. Takarodj oda, ahova való vagy.
Zinger. Akkor elfogta a gyűlölet. Ha Zinger nincs, Hannah életben marad. Ha Jurek hajlandó Zingert elfogadni, Hannah talán még ma is élne. Ha Zinger elég… Ekkor hagyta abba. Most, a fiával farkasszemet nézve meglátta, hogyan gyűlölte ő Hannah apját. És akkor mindent megértett. A húst, a galambok burukkolását, a néma kacsákat éjszaka a folyón. Van, hogy az ember éveken át jár ki az éjjeli vízhez, hogy megnézze, azok valóban tudnak-e repülni. Mert nem hiszi. Nappal még csak-csak, de éjjel. Nem létezik. Ahogy a fejüket bedugva a szárnyuka alá, alszanak, egyszerűen muszáj lenne, hogy elvigye őket a víz. De minden kacsa marad. Ott állt, és nézte, órákon át meredt a vízre, de azok nem mozdultak. A függöny közben százszor libbent, és csukódott az ablak, valaki a távoli házakban hortyogott, a partig elért a hangja, Jureket kínozta minden. A fejében hortyogott valaki, és Krakkó a sárkány városa lett, és a sárkány hol Zinger volt, hol Hannah, hol pedig saját maga a reggeli arcmosás után. Körbeér minden, gondolta, ahogy Mikolajra nézett. Össze kellett volna csuklani, jutott eszébe. Azt hitte, amikor Hannah-t elvitték, megszűnik járni, akkor már nem kell szokni, mert ő maga lesz a halál is, de minden, minden másképpen van. Csak a galambokat kellett volna hagyni. Amikor a két kis suhancot rajtakapta, amint Mikolajjal együtt a galambokat lopják, féktelen dühében elzavarta a két fiút, de a saját fiának szinte tőből csavarta ki a karját. Mi lesz belőled? Mi lesz így belőled, ismételte meg, és ugyanaz a keserűség kezdte elönteni a nyelvét. Egy könnyes szemű öregember leszek, mondta Mikolaj, és a szeme egyszerre szórt szikrákat, és volt keserves, a fájdalom és a düh akkor egyesültek benne. Azt mondják, minden szerelemben halálhetérák nyújtózkodnak végig az ágyon, hát Mikolaj Zmudában a halál fogant meg, ahogy az apjára nézett, és érezte, ez egy olyan erő, ami ellen ő mindig gyönge lesz. Mert egész egyszerűen rajongásig szereti az apját. Őrült szerelemmel szereti, ahogy Hannah szerette Zingert és Zinger Hannah-t, és Jurek Zmudáról egyesével pattantak le a gombok, amelyek annyi éven át, mint vasrács, visszatartották benne a gyűlöletet.
steve mccurry(phptp taken by Steve McCurry)
Nem telt el tíz év, és Mikolaj maga ment fel a lépcsőn, és választotta ki a galambot. Most Jurek állt belül, és tartotta el finoman a csipkét, pedig látta így is, elég lett volna hagyni, hogy a mintán keresztül nézze a fiát. De leskelődni akart, nem nézni. Látni akarta a fiát, amint magába itta a bosszút, magába itta a Vörösruhást, és erről részben ő tehet, mert nem vigyázott rá eléggé. Mardosni kezdte a bűntudat, hogy egy újabb élet, amire nem figyelt, mert folyton magával és a céljaival volt elfoglalva. Előbb a bosszú, aztán a sóvárgás. Egyik sem hozott nyugalmat. Akkor nyugodott meg, amikor a fia szemébe nézett. Gyűlöllek. Jurek pedig csak annyit mondott, fiam, senkit nem menthetsz meg.
Mit tudta Mikolaj még akkor, hogy az apja egy nő miatt kezdett bele az egészbe. Soha nem magyarázkodott, a bosszú így is, úgy is nevetségessé teszi az embert. Mit gondolsz, eddig mit ettél. Kijelentés volt ez inkább, mint kérdés, Mikolaj pedig megfogadta, soha többet nem eszik húst az életben. Onnantól kezdve ő lett a krakkói hentesek rémálma, mert nem tudtak elég korán kelni, hogy a fiú ne menekítsen ki pár csirkét, vagy ne hajtson ki néhány malacot a Plac Novy mészárszékéről. Madzaggal körbetekerte a derekát, és a kabát és a szíve között rejtette el a csirkéket. A malacokkal több gondja volt, úgy kellett toszogatni őket, hogy induljanak már. Végül vágott a spárgából, és egymás után madzagozta őket. Évekkel később az égősorokról jutottak a malacok az eszébe, hogy azok is pont így dőlöngéltek a város széle felé, mint a színes gömbök, a karácsonyt várva. A befogott állatokat kihajtotta, és ott magukra hagyta őket, gondolván, biztos boldogulnak majd. Hihette, másnap hűlt helyük maradt. Ő pedig megnyugodott, hogy mégiscsak lakik odafent valaki az égben.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s