Nečtiny, 2013. szeptember 14. Joanna Maya 44.

44.

2013-09-12 19.11.26Másnap késő éjjel érkeztek a favágók. Hangosan dörömböltek az ajtón, hiába volt kulcsuk, korábban rátoltam a láncot, dühösen feszegették. Hárman voltak, de a résen keresztül csak egy vérben forgó szemet láttam. Eszembe jutott az ablak, meg az ajtó, amit anyám szokott mindig mondogatni az Istenről. Tanácstalan voltam, ez most akkor melyik. A zárt ajtó vagy a nyitott ablak. Mert a favágók után semmi sem maradt a régiben. A bejárattól a lépcsőn felfelé és a konyha irányába pontosan követni lehetett az útjukat, tele volt sárral a padló. Nem találtam a partvist, így miután másnap reggel elmentek az erdőbe, kitérdepeltem a padlót magam alatt, addig sepertem a szétpergett földet. A konyhában nagy halomban állt az étel, este a hasábba vágott krumplit és a bordadarabokat sütötték meg, előételnek az erdőben szedett gombát. A svéd a gáz mellett panírozott, hangosan sercegett az olaj, a másik kettő az asztalnál várt. Mondták, hogy menjek velük, mert mutatni akarnak valamit. A svéd, a spanyol és az óriás. Kettő közülük néma volt, a svéd ugyan értett engem, de nem beszélt, a spanyolnak egy hang nem jött ki a torkán, de folyton vigyorgott, mint akinek elvette az isten az eszét, hogy csak a napos oldalát lássa a világnak. Aznap reggel mentem el megnézni, mi maradt az aranyporból a kápolna falán, mert azt suttogták a faluban, átütött rajta a penész.

Lelke van ennek a vidéknek, mondta az óriás, aki lassan és messziről kezdte. Először a fákról beszélt. Tudom-e, van odakint két fa, és a kápolna felett összegabalyodtak a lombok. Egész nap azzal bajlódtak. Nem is összenövés, csak az ágak, és látott ő már különleges fákat, elég a jegenyékre gondolni, de ezek ketten valami egészen mást csináltak. Múlt időben beszélt, és mintha élő emberek lennének, a mondatait hallgatva arca és tekintete lett a fáknak. A spanyol leesett, mikor az első ágba belemélyesztette a fűrészt. Megugrott, és nem számított rá. A svéd meg sem próbált felmenni, azt mondta, ő a kápolna felett nem vág szét semmit, fizessenek érte akármennyit, kell a fenének. Az óriás akkor még ott állt a földön, kezében a tartókötéllel, és mozdulatlanul nézte a fákat. Nem is a pénz miatt. A munka sem érdekelte úgy. Olyan volt, mint a többi, egy tucat. Viszont azt tudni akarta, mit jelent a kötődés. Milyen az, amikor két test képtelen egymástól szabadulni, amikor a másik közelsége rabság lesz, ahol az összefonódó lomb késő ősszel, amikor fújja a szél, már közös zenébe kezd. Most szélcsend volt, talán ezen múlt. Ha hallja, lehet, hogy képtelen megmozdulni, és belekövül, mint a fák alatta a kápolna, és a gerendák nyögését is hallani fogja, amikor beáll a tél. Elviselhetetlen a szépség ebben a formában, elviselhetetlenül fájdalmas és szép, gondolta, és lazított a csomón.

Miközben mesélt, vastag kötelekkel volt tele a padló, nagy hurkok csimpaszkodtak egymásba, de mint a nők haját, szálanként elegyengették még érkezés után, másnap ne legyen vele munka. Elképzeltem, hogy ezeken múlik az élet, ahogy a két fa egymásba kapaszkodik, ő meg nagy erőkkel a gallyaknak feszülnek, hogy szétszakítsák a fákat. Az óriás nyújtotta a kezét, Jadran Mudra. Néztem a penészt a falon, hogy hogy lehet az Isten ilyen csodákra képes, ha csak úgy játszásiból vörösre festi felettem az eget, a penésznek meg hagyja, hogy kimarja az aranyból a színt. Az ajtókkal és az ablakokkal pedig szeret játszani, de ugyanannyi levegőt ereszt be eső után. Beengedni eső után a favágókat, nézni, ahogy csöpög a kabátjukról a víz, aztán beburkolózni, mert a több napos eső kihűtötte a házat, és utána reggel megint napsütésre kelni, az ablakokat kitárni, hogy átmelegedjen a szoba. Ugyanaz az idő, csak lassabban keringett a folyosókon a vér. Ugyanaz a szitáló hang, mintha a fejem fölé került volna a tó tükre, láttam egyenként hullani a cseppeket, a hínárba belekapaszkodó halak szemében a rémületet, hogy talán kihullanak a maguk választotta természetes közegből.

Balra tértünk le az ismert útról, aztán felfelé haladtunk hosszú perceken át. Azt mondták, mindössze három kilométer, körbe mindenhol legelők és fenyves. A vörösfenyő felfelé kúszó törzse napnyugtakor lett túl magas, akkor szakadtak ki a felhők, akkor láttam kettejük között a vöröset az égen. A hatalmas szalmabáláknál megfogta a vállam, akarom-e tudni, mi lett a fákkal, de csak intettem, engedjen el. A házból ekkor jött ki a férfi, melegítőben és kócosan, az arcán harmadnapos borosta volt. Ő is csak a saját nyelvén tudott, aztán később kiderült, töri a németet, és tud néhány magyar szót is. A szobát kocsmává alakította át, vagy a kocsmát nappalivá, jobbra széles asztalok, balra a pult, forgó vörös bársonyszékekkel mellette. Keringeni kezdtem az egyiken, amikor rákezdtek a Marlene Dietrichre, nem bírtam hallgatni, hova lettek a katonák a virágokkal együtt. Addigra már a sarokban lévő kandallóban leégett a harmadik adag fahasáb, kipirosodott az arcom, és levettem a cipőmet. Joanna Maya a hegy tetején, a semmi közepén, mert amerre a szem ellátott, mindenhol hegyek és fenyves. A lovak nem érdekeltek, a spanyol és a svéd kimentek, én az óriással maradtam. Jadran Mudra ott folytatta a fákkal. Szemben egy kétméteres tükör, a falon mindenhol képek, de én engem a tükör és az aranykeret érdekelt, mert alatta volt a sisak. Az öreg büszkén emelte le mind a hármat, egyet a spanyol, egyet a svéd fejére rakott. Ez vietnámi, ez amerikai. A feketét Jadranra tette. Előtte büszkén lapozta át előttünk a vörös műbőrkötéses könyvet: Kronika, állt cirádás betűkkel az elején. Voltak benne képek a lovakról, rajzok a fákról, üzenetek mindenféle nyelven. Csak a zsidók és a buzik ne lennének, vetette oda foghegyről, épp a kihajtós oldalnál járt, ki tudja, mit jutatott eszébe. A háború után csaposként dolgozott a faluban, azok meg véletlenül mindig végigsimítottak a karján. Tövestől vágná ki mindegyik faszát, hogy rohadna meg az összes. Mocskos szar korcsok. A kötélért is kár. Néztem az acélkék szemeket, a sprőd ősz hajat, és a később Jadran fejére kerülő sisakot a tükör alatt, összeállt a kép.

2013-09-12 19.14.17Figyelem! Nem tudom. Fekete. Ez volt az a néhány szó, amit artikuláltan ejtett, mégis idegenül csengett a hegytetőn, Pozor, fordította Mudra, Attention, gondoltam hozzá. A másik mondat legalább olyan fontos volt, a feketét viszont nem értette. Egészen elcsodálkozott, amikor megtudta, mit jelent, próbálta visszakeresni, vajon honnan maradt meg ez a szó. Néztem Jadran fején a sisakot. A két S-t formázó aranycsík szögletessége zavarba ejtett, éppen az hiányzott belőle, amit ebben a betűben szerettem. Nem volt benne kerekség, lágyság, semmi a lombzajból, sőt, az itt egyenesen nevetségessé lett. A recsegő ágak jutottak eszembe, ahogy ezek nekimennek a fűrésszel, de Jadran épp akkor állt fel, hogy tegyen még a tűzre. Intettem, hagyja, jó ez így, hagyja, hadd roskadjanak még egy kicsit összébb a halmok.

Az ajtóban ültünk, amikor a szellemeket emlegetni kezdte, hogy biztos vannak a kórházban. Ő bizony zárt ajtóknál aludt itt tavaly, és nekem sem ajánlja, hogy kimászkáljak éjjel. Kérdeztem, tudja-e, mi az az Auschwitz, bólintott, de láttam, hogy tele van kérdéssel. A fákért cserébe, kezdtem hozzá, hadd meséljek el egy történetet, és kimondtam a nevét. Hannah Zinger. Miatta jöttem ide a hegyek közé, ebbe a határszéli faluba. Goran Gasparović. Ő a mesterem, és Marmunka Bora az anyja. Itt mosolyodott el, és azt kérdezte, ezt mind én találtam-e ki, vagy valóban éltek. Mert a szomszéd faluban lakik egy ember, akiről úgy tartják, azok, akiket kőből kifarag, életre kelnek. Ha szeretném, bemutat neki. Ha szeretném, kifaragja nekem mindet. De vigyázzak, mert ha elkészülnek, nem lesz nyugtom tőlük. Onnantól kezdve nem lesz nap, hogy ne lennének velem. Gondold meg jól, Joanna, 365-ből 365 napon velük leszel. Semmi kísértés, szellemidézés, csak te és a néma kövek.

Másnap indultunk Maňetinba.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s