Asha Hootan körbeér – Joanna Maya (21.)

 

“Kapkodva szedte a levegőt, amikor azt mondta, nem akar nagy felhajtást, de amint kimondta, megbánta a szóválasztást, pláne, hogy a sekrestyés is megállt a számolással, és jelentőségteljesen felnézett a pénzből. Felhajtást. Ismételte meg, és a végén felemelte a hangját, nem kérdő jelleggel, inkább csak nyomatékként, hogy éreztesse személyének hivatalból adódó súlyát. Negyed tizenkettő volt, Márta délre ment dolgozni, zavarában ingerülten húzkodni kezdte a ritikül zipzárját, hogy van-e még valami, mert mennie kell dolgozni. Ő ezt az utolsó szót nyomta meg, lassabban és nehézkesebben ejtette ki a betűket, mondván, ő bizony nem lebzsel álló nap holmi isten körül. Aznap este ment először a tánciskolába, tele mindazzal a dühvel, amit a sekrestyés váltott ki belőle. Márta az a nő volt, akit a düh megszépített, de Lövey Béla álmában sem gondolta volna, hogy a szépségért ekkora árat fog fizetni. Felkérte a dühtől sugárzó nőt, de arra nagyon vigyázott, hogy ne lépjen a lábára. Aztán hazakísérte, és felment hozzá másodjára is. Nem akart ő kezdeményezni, bár elég egyértelmű volt, hogy Márta tőle várja mindezt. A férfi kivárt. Szarka Márta pedig a türelmetlenség csúcsára ért, és addig matatott a szoknyából kilógó cérnaszállal, míg magára öntötte a teát. A forró ital pont a combját érte, a fájdalomtól felszisszent, majd dühében toporzékolni kezdett. Hogy hogy lehet ilyen szerencsétlen. Hogy Béla is biztos azért kavargatja tíz perce a teát, mert szíve szerint inkább haza menne, és ő mindezt meg is érti, de akkor igazán, szedje már a sátorfáját, ne húzzák egymás drága idejét, lassan negyven lesz ő is, holnap korán kel, a duplaműszak valójában a legnagyobb büntetés, és őt már jó ideje bünteti azzal az isten.

kilátás

Lövey Béla nem jutott szóhoz. A nagymonológ után beállt csönd sokkal súlyosabb volt, mint előtte valaha, a férfi viszont még soha nem keveredett ilyen szituációba, egyszerre taszította és vonzotta a nő. Eddig arra gondolt, majd hetek, hónapok alatt kiderül, milyen asszony ez a Szarka Márta, addigra eljön a tél is, és ha úgy hozza az élet, majd a karácsonyt már együtt tölthetik. Együtt menni fenyőfát venni, aztán felaggatni a díszeket, az égőket, gyertyát elhelyezni – az igazán szép lenne. Vízkeresztkor együtt rakni dobozba a csúcsdíszt. De most azt érezte, sarokba szorították. Az ő gyermeki vágyait, gyermekkora fenyőillatát ez a nő elorozta, holmi duplaműszakkal jön, mikor ő olyan szépen eltervezte az egészet. Csak semmi kapkodás. És Lövey Bélában összeért egymással a megalázottság, a büszkeség és a praktikusság, és keményedni kezdett a farka, hogy végülis szép ez a Szarka Márta, amikor ilyen indulatos. Szép, ahogy ráng a szája, miközben hergeli magát. Akkor döntötte el, átszervezi a fenyővásárlást, mehetnek előbb együtt már a temetőbe is halottak napján. A halott szülőkről lehet sokat mesélni, abban talán megenyhül Márta is, és végre ő is elmesélheti valakinek azokat a karácsonyestéket. A fenyőt és a gyertya illatát. Komótosan letette a teát, a kistányér hozzákoccant az üveghez, az asztal kicsit megbillent, ahogy rátenyerelt jobb kézzel, miközben felállt.”

 

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s