A törött cserép

 

Amikor megjelentek az új férfiak, Szabadka összes hajadonja kibontotta feltűzött fürtjeit, és szorosabbra fűzte derekán a ruhát. A blúz felső gombjait letépkedték, úgy tűnjön, az anyag a telt keblek miatt magától repedt szét. Goran anyja, Marmunka Bora évekkel később hatalmas fekete lepelbe burkolózott, és a száját vörösre festette, ne emlékeztessen semmi azokra a valahai gombokra, ősz haját pedig a tarkóján tekerte szoros csigába, törődött ő már korábban annyit vele. A szoros szálak egytől egyig arra emlékeztettek, Marmunka Bora tincsei valaha a legrakoncátlanabbak voltak Szabadkán, és nem volt férfi, aki ne akarta volna ráncba szedni őket, halomba vagy bálába, mint a földeken a búzát szokás, vagy legalább összegereblyézni kicsit a lekaszált füvet egy átizzadt éjszaka után, amikor hévtől vakultan Marmunka Bora fülébe sugdoshatják, hogy megállj, Marmunka, nem menekülsz előlem.

Amikor a férfiak 1887-ben azzal a januári hóval szállingózni kezdtek, ő volt az első, aki megtanulta úgy nyitni ki magán a blúzt, mintha önként ugrottak volna le a gombok. Akkor már Goran apja, Danilo Gasparović túl volt egy fél életen át tartó rettegésen, mely aztán Marmunka Bora száját is megfeketítette, mint az erdei galagonyabokrok legvastagabb ágait. Goran nem is értette, hogy lehet akkora vihar tavasszal, hirtelen sötétedett rá futás közben, amikor az erdőben először csak a csámborgó asszonyokra lett figyelmes, akik mintha valami rítust végeztek volna, körben álltak, és artikulálatlan hangokat adva ki magukból ismételgetni kezdték a Goran füle számára valaha oly kedves szavakat. A zemlja beše bez obličja i pusta, i beše tama nad bezdanom. De most ebből a kedvességből semmi sem maradt. Felszáradt, mint a vihar után az eső szokott a szabadkai utcákon, és nyomokban sem emlékeztetett arra, mikor hullottak az első cseppek, mikor nyílt ki Marmunka Bora mellén a blúz, hogy Goran apja egy biccentéssel jelezze, nem lehet rajta kívül más férfi abban a kisvárosban, aki tudja, mit rejt az elgurult gomb alatti tér. Micsoda rózsákkal labdáznának jókedvükben ott a férfiak. Marmunka Bora mellében elveszni egyet jelentett az esővel, amiben most Goran állt, és megbabonázva nézte az asszonyokat, akik elkezdtek vetkőzni, és kibuggyantak a hatalmas labdarózsa mellek, majd kibuggyantak az aprók is, melyeket alig csipdeshetett volna foggal, aztán azok, amelyek a has felső részét csapkodták éjnek évadján férjeik feje felett, miközben azok kacskaringós nyelvcsapásokkal firkálták asszonyaik üregének kapujára a betűket. Goran látta a szoknyák alól legördülni a harisnyát, a cipők arrébb hevertek, a körön kívül, egy fa alatt. Elhessegette a fuldokló férfiak képét, mert a féltékenység úgy tudott rátörni, hogy attól félt, az eszét veszi. Elképzelni Lulut bármely más férfival, ahogy az az idegen férfitest a felesége fölé görnyed, bűzös a lehelete. Óvatlan lenne, és a fogai közé szorult ételmaradékokat átlökné Lulu drága testébe, ha hagyná megcsókolni magát az asszony. Érezte az izzadtság sűrű nedveit, ahogy megfeketedik a hónalj mentén az ing, megszárad, aztán újra nedves lesz, és napok telhetnek el így, mert ezek a férfiak mind ápolatlanok. Attól érzik férfinak magukat, hogy parfüm helyett a saját szagukat szagoltatják másokkal. Elég volt egy félreeső mozdulat, ami céltalanul indult, és aztán Luluhoz ért. Elég volt egy csodálkozó tekintet, amivel valaki legalább olyan gyönyörűnek látta a feleségét, mint ő. A birtoklás a halálfélelemmel volt egyenlő, ahogy Goran rettegett, Lulut elveszti. És többek között ezért is indult útnak: a toronyba indult Lulut elveszíteni, hogy végérvényesen megtalálhassa őt.

Az erdőben, ahol Goran elgondolkozott, legördült a harisnya, és ahogy földet értek az első cseppek, egy idős asszony fogta, és megemelte a szoknyáját, az ég felé tartva szőrös szemérmét, mintha a Jóistennek kívánná megmutatni azt. Nem volt abban semmi kéjencség, nem volt ott vágy, sem nedvek. Gorannak kedve lett volna megkérdezni, ugyan miféle abc-t akar a Jóistentől megtanulni éjnek évadján. De már jött is a következő, az ő szoknyája alól előbújó hasítékra Goran rá se nézett, a nő arcát figyelte inkább, amiből alig látott valamit, mert az hátrafeszítette, az ég felé tartotta, akárha az Isten azt figyelné, kitörné-e érte a nyakát, ha éppen azt kérné tőle. És a nők mindegyike igennel felelt, nem volt egy csupasz női tarkó sem abban az erdőben, egyes-egyedül Goran nyakát verdeste az eső, de ő akkor már nem a nőket nézte, hanem a nők mellett sötétedő ágakat. A rémülettől feketedni kezdett a galagonya, jobb lett volna, ha villám hasít bele, és akkor nem kell ezekre az asszonyokra fogni. Elfeledhetőek a balkán asszonyok, amint a folyóhoz mennek, kifogják a legkisebb halakat, és azonmód térdepelve a lábaik közé csúsztatják, mert hisznek abban, a férfiember attól majd termékeny lesz, és termékenyek lesznek ők is egy éjszaka múlva. És egész éjjel az üregekben fickándoznak pikkelyes testükkel, a paplan alatt foszforeszkálni kezd a nők méhe körüli tér, a férfi alszik, nem látja, nem tudja, csak érzi, mintha angyal szállt volna át a szobán. A nők hajnalban kirántják a halakat, először magukból, aztán délben majd a férjeik asztalára való ételként, és a férfiak amint elfogyasztják az apró giricét, felhorgad bennük a vágy, és azonmód döntik a kredencre őket. A nők meg, miközben odakint szállingózni kezd a hó, az abc betűjét kiáltozzák az ég felé.

Az ortodox újév első napján kezdett el esni, aztán napokig nem állt el a hó. A nők hatalmas bundákba öltöztek, Marmunka Bora mellei a gombok alatt feszültek, áhítva, hogy Danilo Gasparović kiszakítsa őket. Elnémult akkor a város, Szabadka egy visszafojtott lélegzetté lett, amely csak arra várt, hogy a kis női csizmákból kibújtassák a nőket. Mire leverték a havat a csizma orráról, már több centis fehérségben botorkáltak az új férfiak, magasra emelve térdeiket. Sokáig beszéltek arról, először a Fekete fürdőbe mentek, és csak az Isten a tudója, Marmunka Bora hogyan hatolt át a gőzön és a párán. Mire Lulu Binder a fürdőbe jutott, eltelt egy fél élet, és alig maradt valami belőle, az enyészet magáévá tette az egész helységet. A hátsó udvaron túl egy vékony gyeptéglás rész után törmelékeken kellett botorkálniuk, Lulu lábai alatt csikorgott, ropogott a kő, Goran biztos léptei nyomát követte, ki ne menjen a bokája egy rossz mozdulattól. Elképzelte, ahogy Goran anyja először teszi be ide a lábát, a férfiaknak szánt csempék és kilépők mindegyike egyszerre szisszenhetett fel, mert Marmunka Bora világéletében gyönyörű asszony volt, de amikor Danilo Gasparovićot meglátta, megrémült, hogy nahát, mégiscsak van férfi, aki miatt ő megtanul terpeszben kérni az Istent, ugyan szólna vissza valami megnyugtatóan ostobát. Szabadkán ő volt az egyetlen nő, akit a rettegés megszépített, fekete szájának csodájára jártak. Rettegett, ezért a templomban hetekig órákat töltött el azzal, hogy minden nap pontosan reggel hat és délután egy óra között meztelenül kifeküdt a hideg márványkőre, két karját oldalra rakja, mint az Úrjézus, és várta a felejtést. Marmunka Bora hitt abban, megszánja az Úr, és akkor elfelejti végre ezt a hamiskás mosolyú idegent, és nem kell arra vágynia többé, hogy Joó Dezső és Fürszt Emánuel fürdőjében megleshesse Danilo Gasparović testét. A cseréppiac darabjaira figyelt, kell legyen annyi törött cserép, ami aztán a későbbi Dimitrije Tucović utcán még a porát is elsöpri a török fürdőnek. Ne maradjon semmi belőle, mondogatta Marmunka a hideg kövön hasalva, és napok teltek el érzése szerint, pedig a templomszolga pontosan számolta az órákat, mert senkinek sem adott kevesebbet vagy többet, mint amennyit az Úristen kirendelt aznapra meg az életre.

Danilo Gasparović mindeközben a később Feketére keresztelt fürdőben a csempéket és a kádak rovátkáit úgy babrálta, mintha várna valamire. Minden nap úgy állt meg a díszkert előtt, úgy lépett a fogadóterembe, majd a fedett folyosón át a kádfürdőben is úgy mártózott meg, miután átöltözött. Marmunka Bora teste pedig a templomi márvány törtfehérjéhez lett hasonló, csak a szája feketedett bele az imákba. Danilo legjobban a gőzt szerette, a határán lenni életnek és halálnak, amikor a ködös forróság már elnémítja az embert, egy merő dobogássá hevíti, és ki akar szakadni a fül és a szív is, de végül a hiperventillálás marad csak, ugyanaz a billenés, amivel majd Marmunka Bora melle hullik ki a gombok alól Danilo kezei közé.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s