Nyomvonal

Másfél óra lett a szigettől a révig,

a leállósávban bevillant a gyerekkori kép is.

Másra emlékeztem, tombolt a szív, az óra,

akkor este egymásban tértünk nyugovóra.

Kitekertem végig a folyó mellett,

Szentendre szíve megszakadt, mintha ember lenne.

Mintha nem bírná a súlyokat a vállon,

visszafelé a húgom hozta a hátizsákom.

Mégsem lett könnyebb a lázas hátnak,

hiába vettem el az élét a vizsodrásnak.

 

Mert lehetett volna az a vadkacsa is, a nyakkal,

mert a tekerésben elfáradt tagokkal

úgy zuhantam le a stégre, mint az álmatlan ember,

aki még hinne egy reggeli tévelygésben, de nem mer.

A csónakháznál, emlékszem, még megvolt.

És a sétányon is, mint az alattam forgó napfolt.

Láttam egy kislányban, aki az avart szórta magára,

a kisfiúban, aki a zsemlét morzsolta a kacsákra.

Odasereglettek, pedig hűsöltek a rönkön,

ha felnő, morzsából épít-e maga köré börtönt?

Reklámok
Széljegyzet | Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s