A látó

Egyedül lettem, mire megjöttél.

Pedig milyen korán megvetettem az ágyat.

Teát is főztem, úgy képzeltem, csikorog a hó.

Ablakon leskelődtek be, akárha ide vágynának.

Néztem a gyerekeinket, a csont és a bőr.

B5-ösből hozhattál volna még,

összevethessem a térddel.

Legyen miből rakni a tűzre, ha elég a kép,

és forr a szív, mint a páragőz.

Perceg a grafit a félfán,

most vagyok a legnagyobb:

magaddal mérsz.

Álmomban léket kapott az isten,

és hiába mertem, olyan kevés tud lenni a szó.

Nézd, ez itt az éjszaka.

Bocsásd meg, de végül beengedtem őket.

Nem a szív miatt, még csak nem is miattad.

Egyszerűen ezt kellett tennem.

Szélesre tárni, a párkányra lépni,

onnan lesni, érkezel-e már.

Órák teltek el a gyár falán.

Gondoltam, ha te nem jössz,

beengedem a csonkokat.

Utánuk kezdett el hullani a hó.

Advertisements
Széljegyzet | Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s