Utóirat

A betonpadka felgyűrődött, addig ültem rajta.

Nem a szív és nem a lélek, nyomot csak a test hagy.

Mindkettővel annyi a baj, inkább mesélek,

hogy láttam, milyen, ha megtörik a szépséget.

Láttam szépnek tűző napban a csalódást,

megannyi füstös dühöt, kósza rángást.

Évekig készülni arra, hogy csak intsen,

óráról órára, hogy eddig van, és tovább nincsen.

Tartott, forró volt, most mégis kihűl az a padka,

visszajárni, ha majd én hűlök ki, sugározzon alattam.

Nézni, ahogy elindul a fényben a szálló por,

boldognak lenni ígértem, és bizony, voltam olykor.

És nem bánok én semmit, semmit, csak azt a testet,

hogy megereszkedik, puha és ezüst lesz.

De kell legyen valami, ami a betonon túl mégis emlékeztet,

voltam valakid. Szálló por, fényben, kimelegedve.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s