Déli verő

A távolodás csupán egy habos szoknya.

Harangnyelv a comb, ami ring alatta.

A küllők közé szorult levegőt lélegzi ki,

úgy fordul vissza, kezét úgy emeli,

mintha tudná, a villamosról nézem.

A sárga vasszerkezet imbolyog szemében.

 

Mi lenne, ha most egy vízesésben állnánk?

Ahogy nyakamra zúdul a rojtos szivárvány,

és fulladásig roskad a mellemre a melled,

mélyre szív, aztán lassan kienged,

megtanulok a páragőzben élni.

Látni színes gömböket. A haláltól nem félni.

 

Megígértem neked. Villódzó acéllal a csípőm alatt.

Szádban a hínár iszapos ragacs,

és minden reggel ugyanaz az álom:

nem a lóról mesélsz, hanem a száguldásról.

Oldott szín a test, mintha víz zubogna,

miután átúszott a szív, hangosan dobogva.

 

Nézd, a függöny szinte perzsel.

A világítótoronyra kell majd emlékezzem.

Távolodsz, az üvegen át a kápolnára látni.

Ha te már nem leszel, ki kísér a vízen járni?

Ki tartja a kezem, el ne dőljek?

Kong a szoknyám abban az esőben.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s