KZ

Megtévesztésig hasonlít a szerelemre ez a nyár.

Ahogy a délről induló vonatok felsikoltanak,

hátracsuklik a nyak, és a szétfeszített combok

úgy feszülnek a sínpárra,

mintha pisztolyt szegezne halántéknak egy őr.

Muszáj előre nézni, így is kifordul magából a párhuzamos.

Mire odaérnek  a vagonok,

lehűlnek a foszforeszkáló útmenti fák.

Tapintható a pont, amikor a hőség

egy pillanat alatt átlényegül,

langyos teste lustán merül a vízbe.

Szétterül, mint a hajam azon a peronon,

a várakozásba beleszédülve.

Csillapodik a bőr, a szív, a láz,

átáznak a rabruhák csíkjai,

és ólmos tiszta kék szemében már nem rebben,

nem látom kibicsaklani a szívet, se a sást,

hiába, a látóhatár végtelen ebből a szögből.

A pályaudvar néma,

mintha egy vonal túlsó vége lenne.

Hallgat, mosolyog, s úgy néz előre,

mintha menne.

Pedig egyhelyben áll.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s