Taniec

A repedést addig simogatta,

míg végül kinőtt közte a fű.

Most még alig látni indázó karjai körül,

hogy megszilárdult benne a láb.

Mészbe oltott lélekre árnyék hiába vetül,

hiába fedi be a házfal s a délután.

Úgy csuklik össze, hogy mindig lesz, mi tartsa.

Majd simogatja más is, megköt a betonban a táj.

Addigra a szív szerelme is elcsendesül,

hűsítő szieszta marad a felfagyott hónapok után.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s