Jelenlét

Micsoda öröm vagy.

Micsoda simaság minden belőled induló séta.

 

Elengedtem az utcaköveket,

ne sértse fel semmi a talpad.

Ha forró sivatagi homok éget,

annyiszor kapdosok hiába utána.

 

Elengedtem a fákat is, tudd,

tőlük meg a legnehezebben váltam.

Mert felejthetetlen a szeles út,

ahogy őket hallgatva jöttödre vártam.

 

Elengedtem a vizet és a testet is.

Száradjon ki az ölem és a szám.

Nehéz hűségem csillapít,

labirintus lettem, téged hallgatván.

 

Én már úgy vagyok, csak elnézlek téged.

Nem érinteni. Nem szólni. Nem bántani réved.

Messzeséged így lesz közelséged.

Legyek, mint a víz, ami itatóspapírra tévedt,

 

legyek, mint a test, amivel felszórják az utcát,

abban a régi kárpátaljai városban,

ahogy a cipősarkakról olvad a hó, míg a só kiül rá,

álló nap a havak évére várva.

 

Legyek, mint a fák, egymáshoz hajolva.

Érinthetetlen magányukban

egymás fölé iszonyúan borulva,

aztán lombzajban ringatva el szerelmet.

 

Hogy ott a másik, de valahogy az isten

túl közel teremtette.

Túl szabad az a törzs, túl szabad a lombod,

dúdolja a platán, mikor a platánra gondol.

 

Lassan gyűrik fel a betont a gyökerek.

Évszázadok alatt a szívem megrepedt,

de mert láttalak, már nem félek.

Nem kell várnom jöttöd, megtart puszta létezésed.

 

Utcakő leszek, sima, törhetetlen.

És ha majd Krakkóban kettőnkre léptem,

belőled indul hosszú séta.

Bebarangolt szíved szívemre mért ima.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s