Eredet

Nem kellett volna a mélyre mély.

A liftben a rácsokat hiába feszítettem szét,

egy bőrdarab mindig a kezemben maradt,

mindig az övé, sajátot nem hámlaszt a nap.

 

A hatsávos úton kezdtek el görögni,

a Duna menti fasor persze büszkén állt.

A test elillan, de hagyjuk a port is.

Elmesélem neked a nyárfavattát.

 

Szétszálazódik a lélek, ahogy a HÉV-re várok,

láttam a folyót zajlani, ködben, gyakran hátrálni.

Minden reggel kísértenek a tejízű álmok,

összefagyva, akár a Szabadkikötő vadkacsái.

 

De ma reggel abban a szélcsöndben,

ahogy ólmos fájdalom tud csak,

lépcsőkön szaladtak előttem,

kettesével szedve a fokokat.

 

Az egyik elemelkedett.

Neki már jó, elengedhette a föld.

A többi bolyhosan rettegett,

ki tudja, a magánytól jobban vagy a légtől.

 

De nem maradt egy sem szilárd.

Ahogy közelebb hajoltam, átjárható lett a főút.

Elindult a HÉV, olvadni kezdtek a vadkacsák,

a nyárfavatta szárnya nagy szívekre hullt.

 

Ha valaha elfelejt a szíved keringetni,

mert annyi a dolog, s olyankor gyakran megáll,

húrozd, simítsd, bogozd ki,

feszítsd magad köré a nyárfavattát.

 

 

 

 

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s