Víz alá bújt hang

A várakozásban annyian voltak.

A hideg elmúlt, lekerültek a kabátok,

lombról lomb szitált.

Az eső valahogy mindig átmelengeti a szíveket.

A hajszálak összepöndörödnek

kései mintát rajzolva,

ahogy egymáshoz érnek szótlanul.

A tenyerét mutatja az isten ellenfényben,

a levegő szagos lesz,

megmerevednek az állatok.

A füleiket nézem, hátha elfeledkezem magamról,

és eszembe jut, mit írhatnék a pontozott helyekre.

De csak a légzésről feledkezem meg,

rám a kétszerkettő józansága hull.

A kettő között, abban a némaságban,

ahol átivódott vatták gomolyognak az égen,

megtanultam a lassú gömbök ritmusát.

Mint akváriumban halak a tátogást,

vatta a szálak közötti tengert.

A vonalak mélyíthetőek.

Párnás talpaikkal megindulnak a macskák,

megindulnak az éjjeli erdők, bennük a fákkal.

Viszik magukkal a felborzolt fészkeket,

szárnyaik lassan köröznek a tenyér felett,

puha léptük egy-egy lámpasurranás.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s