Labirintus

Vissza-visszatérnek, s hagyom,

habár megzavarodok a félelemtől.

Mozdulatok, mondatok,

tudom mind emlékezetből.

Szivarfüst és mandulaszappan,

reggeli tejeskávé.

Kócos jóslat a zaccban

a hideg ellen. Lefőzve áll rég.

Egy hatalmas dobogó falhoz kellene simulni.

Amíg a narancsszín elernyed,

míg megered a falak nyelve,

és összesúgni is elfelejt az utca.

Két szabásminta közt üresjárat,

napfoltban ringó árnyék,

ahogy futok utánad.

A falak végre nem különülnek el.

Mert ez az árnyék végigvezet.

Napfoltban az élre vasalt szövetnadrág,

hátrébb a csíkok egy gyereklány ruháján.

Nincs honnan kikeveredni, magamat ringatom benned.

Bunda János István festménye

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s