Vincze Ildikó kritikája: Sebek testen és (mű)nemen

http://www.irodalmijelen.hu/node/11547

Annak ellenére, hogy Csobánka Zsuzsa Belém az ujját című kisregénye már kivillantott magából valamit a szerző honlapján, illetve néhány folyóiratban is közzétett rövidke ízelítőben, a naiv olvasó nem lehetett biztos abban, hogy efféle prózaszörnyeteggel lesz dolga. Ha termetre nem is, tartalmában mindenképpen nehézsúlyú, pozitív értelemben vett szörnyeteggel. A Szex és New Yorkon nevelkedett nőregények, vagy ami még rosszabb, a feminista irodalomelmélet leckéjét felmondó unalmas kísérletek áradatában ritka az efféle velejéig posztmodern, női szöveg, amiről nem csupán annyi juthat eszünkbe: na, ezt jól megírták. Mert noha Csobánkán is érezni némi iskolásságot, nála a leckemondás valahogy természetes, zsigeri, mintha az, amit felmond, önmagáról felállított tézis lenne. Így hát Bartis Attilának a fülszövegben írt velős véleményével nehezen lehetne vitatkozni: „Csobánka Zsuzsa (…) sokkal mélyebben nő, mint akiknél írás közben ez az istennek se tud evidenciává válni, és vagy rejtegetik, vagy mutogatják a nőségüket (…). Természetesnek lenni annyi, mint hitelesnek lenni. És Csobánka Zsuzsa hitelességéhez, legalábbis számomra, nem fér kétség.”

Csobánka Zsuzsa

A Belém az ujját lendületes olvasmány, amely, ha nagyon akarjuk, a családregény műfajához közelíthető leginkább. Ne várjunk generációkra különülő, szépen megformált nagyszülőket és gyerekeket, inkább csak villanásokat, apró pillanatokat, töredezett emlékképeket. Szerelemről, életről, halálról, Istenről, nőségről mesél. Mialatt a regény kezdetén még nagyjából következetesen váltakozik Marla és Martin – az összes többi karaktert összekapcsoló két volt szerető – szólama, addig az olvasás során ez a rendszer egyre kaotikusabbá válik, ugyanis egyre több szereplő kap hangot. Tetszetős ellentmondás, hogy a narráció szétesésének folyamatában éppen a történet kikerekedése megy végbe. Érdekes, hogy a regény karaktereit és a köztük lévő kapcsolati hálót is csak a könyv végében elhelyezett ágrajz segítségével tudjuk pontosan meghatározni. És mivel erre vonatkozó leíró részeket nemigen találunk, illetve az elbeszélői pozíció is folyton változik, nem is mindig könnyű feladat ez. Függetlenül az elbeszélők nemétől erősen érződik egy markáns női tónus – kockáztassuk meg: a szerzőé – vehemenciája, ami a könyvnek naplójelleget kölcsönöz. Ez a ziláltság azonban nagyon is megtervezettnek hat, itt-ott még önironikus megjegyzéseket is találhatunk a kiszólásokban: „légy szikár és fókuszálj”. A fókuszálással nincs is semmi gondja Csobánkának. Olykor lenyűgöző fegyelmezettséggel visz végig egy-egy erőteljes képet az első pillantásra csapongó, szétszórt gondolatáradatban. Többek között itt mutatkozik meg leginkább a szerző korábbi, lírikusi múltja.

A szerelem élet – mondja a regény Marlája. „Egy elmesélhetetlen történet, amire majd egészen másképp emlékszel vissza.” Az elbeszélhetetlenség elbeszélésének paradox helyzete okozhatja tehát e zilált narrációt. A különböző korú-nemű szereplők egy-egy életpillanatának szigorúan a testre összepontosító felidézése mintha segítene ennek a felettes hangnak e biológiai, megfogható, sebezhető létezőn keresztül a szerelem és az élet anatómiájának feltárásában. Ez utóbbi metafora nem véletlen. Tekintsük csak a szuggesztív címet, amely azonnal a testiségre, szexualitásra irányítja a figyelmet, másrészt ezzel egy időben az ember bensejében való mohó kutakodás elvont, pszichoanalitikus értelmét is felkínálja. Mit jelent az, ha valaki szeretőt tartván is képes a felesége bőrén keletkezett gennyes hólyagokat alázattal kiszurkálni (Erotika), vagy ha egy évtizedek óta tartó házasságban reumás kézzel fejti le lassan, meghitten feleségéről a kombinét (Akt), vagy ha egy nős férfinek otthon a konyhában egy másik nő melle, szája, csiklója íze jár az eszében? Az erotikát a benne foglaltatott szentséggel, halálfélelemmel, esendőséggel mint az ember bensejének testen keresztüli legőszintébb, legkiszolgáltatottabb megnyilvánulását.

A regény egyik központi motívuma a seb, amelynek különböző jelentésrétegei a Martinról szóló részleten jól nyomon követhetők. Itt egy számítógépes játék piros pöttyéről egy metrón utazó nő kivakart sebének látványára asszociáló képen át egy, a szereplőnek az anyjához, nőkhöz, szeretőkhöz való viszonyát tükröző beszélgetés idéződik fel: „Időbe telik, de meg akarok bocsátani. Nem az üdvözülésért, hanem mert nem hiszek a dühben. Én, Martin, sosem haraptam nyomokat a testen. A test szent, ezt mondogattam, de legalábbis hittem benne. Aztán az élet arra tanít, nem az. A dühből és kéjből nem marad semmi. A sikolyok elhalnak, el a nyöszörgések, és a rángások is. Ami megmarad egy ideig, mert emlékeztet arra, ember vagy, lehet benned jóság is, hisz szeretnek, máshonnan való. Hogy ki mellett ébredsz, hogy kit hívsz fel, vegyen már tejet, kenyeret, mert később érsz haza. Aki tudja, te a törülközővel hosszabban szárítod a talpad, gondosan törlöd az ujjaid közt a vizet. Annak vagy a belső sebe.” (Egyérintő)

Jelenet Lars von Trier Antichrist című filmjéből

A fókuszáláséval ellentétben a szikárság imperatívuszára ironikus válasz a regény parttalan írásmódja. Álljon itt még egy hosszabb idézet, amely szép mintája a kötet szabad asszociatív írásmódra emlékeztető, hétköznapi szófordulatokat bőven egymásra halmozó, szólamokat ide-oda csúsztató stílusának, amely egyúttal felveti a test, a szexualitás – az irodalomkritikát régóta foglalkoztató – irodalmi reprezentációjának problémás kérdését is. Csobánka szövegében, noha nem mondható egyedi kísérletnek, kisebb-nagyobb sikerrel bebizonyosodni látszik annak lehetősége, hogy a rendelkezésünkre álló, testiséghez kapcsolódó vulgáris szókincs alkalmas a pornográfia mellett mélyebb érzelmi viszonyok kifejezésére is. „[Martin] Könyékig volt a mosogatólében, mikor Szofka a konyhába ért, Későn jövök, a gyerekeket elintézed? Marla fenekét látta a buborékokban, Marla száját, ahogy a farkára bukik, a testnyílásait, ahogy belészuszakolja magát. Test a testhez, én itt állok, mert más nem tehetek. Csak annyit múlt, hogy nem kellett volna késni, Időben érj haza, ne kelljen rád várni. De olyan édes volt, hogy most kimaradhat, a tárgyalás elhúzódik, hosszúak lesznek a köszöntőbeszédek is. Marla forró hasa és háta. Ahogy szétkeni a mellén a gecit, gyorsan mozdul, mint a kisállatok (…) Marla testén só van, Martinból ennyi marad, kimarja és kiszárítja, terméketlen talaj lesz a lányból. Mint a sót, úgy szeretlek, de hazugság volt abban a mesében is, a só itt geciből marad, ne szépítsd.” (És a katonák?)

Csobánka stílusa nem csupán a sztereotipizált női írásnak, a szövegben (mesterkéltség nélkül) szétáradó női szubjektumnak mintapéldája, de a líra és az epika műneme közötti átjárhatóságnak is remek bizonyítéka. E célból érdemes akár együtt olvasni a regényt a szerző korábbi írásaival (érdekesség gyanánt még a regénybe mitologizáló szándékkal beültetett Fésűember alakját is megtalálhatjuk). Izgalmas megfigyelni, hogy miközben a szerző törekszik a valóságos alapok megteremtésére – vagy éppen azokra építkezik? –, folyton felhívja a figyelmet a szövegvilág konstruált voltára. Ezzel párhuzamosan pedig az egésznek egy Lynch-filmre emlékeztető eszeveszetten komoly és egyben cinikusan fanyar humort kölcsönöz.

A kísérletező posztmodern, illetve a női tézisszövegek, valamint a testkérdést tematizáló rövid- és hosszúpróza után nehéz nem közhelyesnek lenni. Csobánka Zsuzsa első kisregénye túllép a kliséken, és széttartó, a lírához is közel kerülő hangján Proustra és Joyce-ra is emlékeztető szövegélményt nyújt az olvasónak.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s