Szigligeti titkos napló, 2011.

Forrás: http://jozsefattilakor.hu/index.php?submenu=articles&id=651&details=1&cat=21#.Tmcci4-Rm14.facebook

 

Kedd.

Balogh Endre szeme vérben forog, hátulról simít végig a hátamon, és csak annyit kérdez, valóban nőkkel beszélgetek-e. Este 11 van, bennem némi fröccs, lassítottam, mert tényleg nem könnyű mindenre emlékezni úgy, hogy nem tudok jegyzetelni. A seregélyekről kellene mesélni, hogy életemben először láttam Szigliget felé az úton, ahogy a rétről egyszerre emelkedtek több százan, aztán vissza le, én meg hiába kiabáltam az autóban Daninak, nézd, milyen szépek, bassza meg, neki csak annyi ideje maradt, hogy visszakérdezzen, de hol, Babszi, mondd, merre.

A seregélyekről nem lehet beszélni, épp ilyen megérkezni Szigligetre, négy nap mininászút után, ahol (Szegő többször kérte, pontosítsak, ne finomkodjak) buziknál nyaraltunk, nem pedig melegeknél. Nem helyesbítek, csak a könyvem 88. oldaláról beszélek neki, hogy az is ő, tavaly hallgattam ki véletlenül, ahogy Szigligetről elmenőben utolsó este csikorgott a kavics a lába alatt, a férfi lépked, úgy hallom, reggel korán kel, autóba ül, meg sem áll Pestig.

Szegővel már a szocio után beszélek, Péczely Dóra konklúziója tehát áll, a kukkolás a szocioköltészet alapja, ezen közben is agyalok, mennyiben gáz vagy bűn ez. A szocio Peer Krisztián vörösre pirult testén át szűrődik hozzám, tőlem jobbra ül és ámulok, micsoda merészséggel, nyerseséggel szól másokhoz. Éles és metsző, pontos orvos. A szocioköltészet egy elrontott tárgy, mondja Deák Botond, később ölelgeti Krisztiánt a teraszon, igazolják, van figyelem és van jelenlét is. Kákabai Dopemannel jön, mert a Kezdet Pfiaitól a hideg kirázza, Dani ekkor súg, hogy reggel tűk között fogunk ébredni, mert nemcsak a Peer, hanem a Sebők Feri és a Jónás Tamás is itt van. Kemény napok. Többen szédelegnek a teraszra, kivonul egy nő, a lába átsejlik a nadrág szövetén, P. Horváth csak a szelét érzi, de felnéz az ÉS-ből, úgy képzelem, hümmög kettőt, dugni kéne. Deák Boti ekkor beszél a jelenről és az egymás iránti figyelemről, így érnek össze Peerrel, legyen, én akkor most kukkolok, az asztalnál ülők talán részegek, de Farkas Zsolt biztosan lassú, és elfelejti befejezni a mondatokat is. Keresem az arcában azt az arcot, akivel az alsóörsi strandon összetalálkoztunk, körülötte csivitelő gyerekek, az egyiket röptette a másik, mikor Zsolt a kerékpárról szólt oda, Samu, indulunk. A Samunadrágnak így lesz arca egy alsóörsi késő délután.

A könyvtárban botrány lesz, finom és feledhető, épp csak annyi, hogy Szigliget népe felsóhajt, kezdődik. Hiszen a cukrászdában már este hatkor úgy adja a sört a nő, hogy tudjuk-e, a falu egy hónapja retteg, jönnek az írók. Mi csendben somolygunk a sör felett, ez még inkognito. A két barátunkat, a buzikat, Peer még ott kipécézi, melyik svéd zenakartól jöttetek, megrökönyödve nézik, a faszért kell rögtön kötekedni velünk. P. Horváth szerint Peer olyan, mint a hatéves fia, egyfolytában mozog, és mindenki őt figyeli, a mondatainak pedig se vége, se hossza, és lófasz a falu rettegése, az volt az igazi, amikor Odorics frissen kitépett akácfákkal a kezében jelent meg az Öreg Samben.

Megérkezni a táborba izgalom és szorongás. Mert persze csupa ismerős, és Turi Timinek igaza van, hogy sokkal inkább osztálykirándulás, mint eddig bármikor, de közben nehezen szokom a levegőt, a színeket, mondogatom, ezekkel az emberekkel együtt szoktam lenni, biztos akad köztük olyan is, aki kedvel, egyről biztosan tudom, hogy szeret, álljak már a faltól távolabb. Ne dramatizáljam túl, ne vegyem magam túl komolyan. Persze, hogy valami közöset keres az ember, persze, hogy ne írjuk azt ugyanúgy, de közben megint azt látom, nyafogunk, holott, felettünk csupa csillagos az ég. Figyeljek én is jobban, a faltól távolabb.

Az Apokrifbe belehallgatunk, Szegővel indulunk neki, olyan, mintha zsebhokizna a szöveg, mondja, és igazat kell adnom neki. Milyen bátor, aki írni kezd, mi is ilyen cikik voltunk, ezeket hallom jobbról, balról, ez igaz, és az is, 28 év, az már kor. Nem rinyálok, csak egyrészt sok az ismerős arc, másrészt, uramisten, mennyi ismeretlen van szanaszét. Kozák Tibi a gyerekével méri az időt, még az érkezéskor hümmögünk nagyokat, a hóna alatt a könyvem, rohadt fura látni. Ugyanekkor jön Bárdos Deák Ági, ha mondják öt éve, amikor rajongva hallgattam őt és a fiúkat, hogy az énekesnő majd gratulál az esküvőnkhöz, elküldöm a fenébe, hülye vagy, beszélsz őrültségeket, de Ági tényleg jön, és gratulál, nekem meg az jut eszembe, amit a szülésről mondott, hogy olyankor az ember valami mérhetetlen erővel küzd, és hogy erre gondolni fogok közben talán majd akkor is.

Kimegyünk a teraszra, Lázár Bence András felkéri Szegőt, Szegeden beszélgessen vele, és az is jó lenne, ha a JAK fizetné a halászlevét, erre Szegő bekiabál, Jakikra rendel, nevetünk, Szegő már ittas, épp józanodik, cserébe cigit kér a szúnyogok ellen, én meg kiabálok, bazmeg, Szegő, ne cigizz már. Jönnek Lóránt Zsófiék, ez kívülről nagy visítás, hamar bókolok, mert ámulva látom, mennyit fogyott. Meséli, félmaratonra készül, nem is tudja, micsoda erőket mozgat meg bennem minden szava. A fröccsök hatnak, Turi Timi és Kozák Tibi áll még a körben, vallani kell, hogy maradhassunk, fosás nélkül nincs futás, ebben maradunk. Felettünk csillagos az ég, Szegő pöfékel, a szúnyogok fogynak, csöndes az este.

Szerda

Tányércsörgésre kelek, látom magam előtt a hatalmas testű konyhásnéniket, a fehér fűzős cipőt és a tincses hajat. Az arcuk csupa szemölcs lehet, a felkarjuk pedig vizes, zsíros. Kimegyek pisilni, elszántan, hogy aztán még reggeli előtt futófelszerelésbe öltözöm, és áldom Lóránd Zsófit meg a varázskört, hogy tegnap beszélgettünk a futásról, kitart a lendület. A kert friss és üde, visszafelé persze nagyokat szuszogok, számolom a kilométert, mintha az Orczy Kertben lennék. Reggeli közben Ilcsivel beszélgetek a lekvár és a méz felett, aztán belehallgatunk Láng Zsolt szemináriumába. Zsolttal legutóbb és először Erdélyben találkoztam, amikor Marosvásárhelyen egy könyvtárat mutatott meg nekünk nagy büszkén, Marosvásárhely csoda volt, különös időn kívüliség, de azt az arcát, amiről pl. Márió mesélt, elképedve hallgattam. Hogy a pestiek számára furcsa is lehet, faszcsörte ide-oda, ahogy ott beavatják a fiatal költőket, akik először kvázi csicskák, majd végigdugják a csapat nőit. Ha ennek a fele igaz, már az is kemény. Nincs mese, belőlem is csak mell marad, ahogy most a dekoltázsom nézik a férfiak. Könnyű séta.

Láng Zsolt bölcs és mosolygósan kimért, én megint ámulok, mennyi nő ír, te, úristen. Láng Zsolt a keresésről beszél, miszerint minden írás egy kutatás, ki ír, ki vagyok, én, és a legkisebb energiamezőt képzeljünk el minden jó szöveg köré.

A teraszról csupasz fejet látok, Áki, kiabálunk, és valóban, Kele Fodor. Meséltünk neki Alsóörsről és a mininászútról, hogy négyen fetrengtünk a kertben, miközben a tangapapucsokból idézett Dani. Közben nosztalgiáztunk, a 90-es évek legjobbjai, La bouche és Coco Jumbo, Áki kiegészíti, a 2Unlimited et se feledjük. Mesélünk a női lapokról is, hogy mennyi okosat tanultunk, Dani például azt, mit kell csinálni, ha egy kislány fütyit akar. Áki kontráz, egy ismerőse mesélte, a kisbabáját meg akarta fenyíteni, és hadonászott a fakanállal, de épp csak intésnek indult, aztán véletlenül rácsapott a gyerek pöpöcsére. Így mondja Áki. A nő ijedtében elkezdte csókolgatni a gyerek pöpöcsét, mikor a férje éppen benyitott: Mit csinálsz, asszony… és még dél sincs.

Ebédnél Szegő és Balogh Endre az asztaltárs, a betűtésztából dupláznak, János második körre epigrammát rak ki, Endrét pedig arról faggatom, milyen karateedzéseket tart neki a lánya. Abban viszont megegyezünk, ha baj van, futni kell, karate ide, karate oda, alsó herés rúgás és iszkiri. Szegő erre felszisszen, nem akarta elképzelni, de sikerült. A meggyes süti magos, kimérve koponyánként három mag, az Endréé tiszta porcukor, hattyúdal ez is. Mert szóba kerül, ír-e memoárt az elnökségről, csak egy száraz beszámoló lesz, az se JAK-os pénzből hál’ istennek.

Zsadányi Edit még az irodalomelmélet 3-at tartotta az egyetemen, jó emlék, friss és üde szőke negyvenes csaj, valahogy így él bennem. Oldalról látom, de nem öregedett, szálkásabb talán, szikárabb. Messziről indul, bőszen jegyzetelünk sokan, most jutottam el oda, leszarom, ki gyanakszik, ki tippel rám. Úgy döntöttem, nem parázom ezen. Hazudni sose tudtam, tegnap Lázár Bence András Márióval bökdösött, milyen jó naplóíró alany vagyok, könyvem is kijött, ojjé. Helyette inkább Gaborjákné Juditra figyeltem, a lépcső alján jót beszélgettünk.

Szóval megint helyzet van, Zsuzsi és az irodalomelmélet, ahol nagyon könnyen annyi agyam lesz, mint egy marék lepkének, és sikítva menekülnék a világból, hogy nem létezik, hogy én ennyire picsa legyek, hogy Derrida elsőre egy barátnőm halott papagájának volt a neve, Lacanról meg csak Farkas Zsolt és a szex jut eszembe. Emlékszem, egyetemen Borka barátnőmmel kettéosztottuk a bölcsészkart valamelyik irodalomelméleti tanulmány alapján, voltak a sárgák és a lilák, persze a lilák mi voltunk, a jófejek. Ennek örömére csupa full extrás batikolt lila lipityomban jártam, nagymama kiszuperált kombinéi estek áldozatul az irodalomelméletnek, Karafiáth parókái ezekhez képest a fasorban sincsenek, anya csak annyit bírt mondani, és az neked tényleg jó, hogy, mindenki téged néz, fiam? A fiam az a szó, amikor tudom, baj lesz és baj van, túl sok a smink vagy a lila. Első randi az irodalomelmélettel.

Ámulattal hallgatom Lóránd Zsófit, amilyen elszántan beszél, egy új Jeanne Darc, jut eszembe az összes Facebookos Engedjék szabadon Geréb ágnest posztja, és az önreflexió, hogy én ehhez már megint gyáva vagyok. Nézem a képeket, a nők odaszegezett tekintetét, értem, hogy határvonalak metszik őket el, és van a privát és a publikus tér, de könyörgöm, úgy szeretném érteni, mitől nőirodalom valami, mitől írónő vagy nőíró. Hogy ezen miért kell évekre megsértődni. Vagy a másik oldal: a húszéves lányok miért nedvesednek attól, hogy az a colos harmincas költő.

Utána elrabolnak minket a gibberesek, interjú a pingpongütők között, a negyven foktól szédülten beszélünk a net és irodalom kapcsolatáról. Igyekszem rövid lenni, mert közben baromira örülök, hogy végre Dani ki tud bontakozni, döbbenten figyelem, ahogy elindul, és az egész teste mesél, fűzi a szavakat, belelendül, egyre jobban élvezi, a srácokkal pedig még vagy fél órát egyeztetnek konferenciákról, előadásokról. Végre. Dani phd rulez.

A filmes mókába azért belekukkantok, épp akkor érkezem, amikor Kele Fodor Ákos azt mondja, transzformerek nincsenek, de Hókuszpóktól féltem,. Nevetünk, miközben köldökig gyűrűzik a gyerekkori para, mert Hókuszpók az volt. Azt mondják, a narratíva felbomlása és a képiség előtérbe kerülése jellemzi a mai filmeket, és mennyire fontos lesz a képzőművészeti faktor emiatt. Máriót megint imádom, ahogy mintha mi se történt volna, az elszakadt fonalat felveszi és továbbszövi, biztos imádják az egyetemen is. Amikor az esztétika szakos konferencián a Csobi Soundról beszéltem, akkor engedett fel a hallgatóság, amikor jött Márió mint példa, Bacsó hátradőlt, Radnóti kihúzta magát, igen, igen.

A cukrászdában mellettem Weiner Sennyey Tibor, szó szót követ, aztán már csippentem is a hangszórót, és a hajós utcai zazen után rögtön interjú készül, a fedősztori Belém az ujját. Három adatból felépíti lazán, zsebvideo, zsebinterjú, irtó hálás vagyok. Jónás Tamás megtalál, tágul a kör, feljön Peer a partról és Sebő Feri, aki háromszor elmondja, Jónást imádja, bár naponta többször lezsidózza. De ez nem baj, mert a Kalligram nem fizet, tehát tuti antiszemiták, tehát akkor ő tényleg zsidó. Van itt logika.

Vacsora után P. Horváth, Keresztesi és Horváth Viktor társaságához ülünk, beindul a bölcsészbiznisz: csinálj tipli felest Pécsett, hiánycikk, és imádnák. A Caflis tiplitől hamar jutunk el a nosztalgiáig. Viktor különféle ételeket sorol, amik ehte ungarise remekek, a pattogós cukorkától a mesesajtig. Előbbit papírból kellett nyalogatni, utóbbinak P. Horváth a hallatára is elfintorodik. Aztán jönnek sorban az emlékek, hogy mekkora volt a gömbrágó, és rohadjon meg az Orbit és a Wrigleys, hogy felvásárolta a magyar piacot. Pedig a gömbrágót még a nyereg alatt puhítottuk, szól valamelyik, a másik kontráz, milyen jó lenne, az asszonyok gyúrnák a golyókat. Legyen a harmadik Keresztesi, aki már csak vihogni bír mindezen.

Az első esti beszélgetés izgalmasabb, mint gondoltam, elsőre ugyanis voltak fenntartásaim, mi lesz ezzel a széttagolt szerkezettel. Felolvasás, kérdések, míg a másik két szerző csak ül, és igyekszik kevésbé bambán nézni. Tallér Edina és Sopotnik Zoli szépen összedolgoznak, az írónők egyre kerekebb szemekkel hallgatják, valaha miket mondtak önmagukról, és végül csak oda jutunk, hogy a titkokat nem lehet meglesni. Később az jut eszembe, a javasasszony és a bohóc ülnek egymás mellett, csak Szvoren Edinára nem találok szavakat, végtelenül szimpatikus az idegensége, a kívüllevése. Azzal elbánok, mondja a sikerre rákérdező druszájának, csontos ez a nő, és minden jószándékommal mondom, androgün, ahogy a szövegek is ezt erősítik. Elképesztő lehet a tacepao, amire Halász Margit ábrákat rajzol, szereplőnként színekkel, viszonyrendszerekkel. Erdős Virág pedig a vidám bohóc bennem, Danival azon mulatunk, milyen édesen őszintén csodálkozik rá minden szövegre, ahogy Halász Margit olvas, egyszerre óriásira tágul a szeme, aztán a homloka ráncosodik, szökik az egekig. Tiszta és őszinte irónia minden sora, kicsit Kovács Vanda miskolci színésznő jut eszembe, na meg a Színművészetis felvételim, ahol Virág Pisi című szövegével jutottam be a második fordulóba. Lassú dzsinnek a beszélgetők, rendben, hogy negyven fok van, de mint a lámpa körül a lassú lepketánc, legyezik magukat saját szöveggel, rontott ritmus lehetne egymáshoz képest, de kívülről mégis valami összhangzat, ahogy Szvoren Edina mondja, jelentésnélküli elemekből összeáll a sor. Dallamféle.

Kint szódázom, jön Lóránd Zsófi, végre mesél magáról, merre tart az élete, és hiába jön meg Menyhért Anna, a személyi edzőnél lyukadunk ki, Deák Boti mindkét oldalról körbejárja a terepet, a látvány nem változik. Ilyen, ha három értelmiségi nő beszélget. Gerinctorna, személyi edzés és fitness wellness. A traumás beszélgetés számomra ugyanazt az izgalmat hozza, mint az Apám helyett maga, az első ImPulzusos beszélgetés, ahol nem fostam, és ahol Turi Timi a barátom lett. Legyen szocio, Deák Boti-s közelítés és egymásra figyelés, mint akkor ott a Trafóban, amikor megszólítható lett a másik ember, figyelj, nekem semmi közöm a zsidósághoz, de arról beszélgessünk, hogy a te nagyapád nem jött haza Borból. És akkor elhallgatnak a tücskök is, felettünk a csillagos, az ég olyan közel, és olyan mindegy lesz, ki merre mászott be a végén, hogyan szólalt fel, alázat van inkább, ahogy Menyhért Anna jóérzéssel György Péterre figyel, ahogy Szegő pedig hagyja, hogy beszéljenek, csak néha bökdösi őket, mint a nedves kutyaorr, beszélj traumáról, irodalomról, cseppfolyóssá váló fiúkról. Látjuk a tankot a Kertész utcában, Kertész barát azzal érkezik, csípős novemberi éjszaka, a szomszédok a spaletta alól lesik a tankot, már káromkodni sem mernek. Nesz nélkül lopakodnak az ágyukba, jó, még csönd van, jó, még itt vagy te is, aztán a lepedő hűvöse. Jó, még friss a huzat, jó, még érzem, ahogy a vállamra hajtod a fejed. Egy fallal arrébb három barát a bizalomról beszél, pedig csak a harcokról folyik a vita, hogy ki hogyan értelmezi az elmúlt napokat, heteket, és mit kezd az ember hallgatással, puskatussal. Mari hajnalban zörget a konyhaajtón, az üveg kocog, fehér katedrál, nem akart ő hallgatózni, belealudt a vitába is, a pirkadatban bentről hallja, bazmeg, Zoli, akkor megáll a keze a kilincsen. Olyat csinál, amit zsidó asszony sosem, keresztet vet és fohászkodik, gyere, isten, mint majd hatvan évvel később, az unoka dúdolja így Rutkai Borira, vagy én megyek. Minden rendben van, elkezdhetsz mosdatni.

Az ebédlőben folytatja György Péter, miniszeminárium, hamar a zsidók és Auswitz a téma, de a tanár úr olyat mutat, hogy belefacsarodik a szívem, hatvanéves nagypapák mentek vissza a lágerbe unokáikkal, és táncoltak győzelmi táncot a barak előtt, a síneken I will survive. A másik stori szerint nagyapa bemegy, lefekszik a priccsre, jó, ez még akár rendben is van, de fogja, és szikáran kiszól, fiam, hozzál pizzát, az meg azt hiszi, rosszul hall, vagy nagyapa hibbant meg a találkozástól, pedig minden rendben van. Nagyapa marad, marad a priccs is, a pizza érkezik, Bon Giorno, ahogy Brad Pitt mondaná becstelen brigantiként. Egyszer talán a seregélyekről is tudok majd beszélni.

Szóba kerül Turi Timiék esküvője, hogy a rabbi okosan belátta, nemcsak esket, de oktat is, Hölgyeim és Uraim, ez itt egy zsinagóga, kezdte, aztán héberül és magyarul is elénekeltette a dalokat, szövegmagyarázat és ismétlés, hiába csóválták a pajeszos öregek az első sorban a fejüket. Dunajcsik itt már sírva nevet. Hát még, amikor ugyanez a rabbi kint ácsorog a zsinagóga előtt, mert a hívek kósza lelkek, úgy kell őket összekapdosni, és jön Gyrörgy úr, szervusz, Rabbi, az meg behajol az ablakon, megnyalja a szája szélét, pajkos kisfiú lesz, felcsillan a szeme: Mamaaaa, nyújtja meg a hangokat, mire anyuka irtóra megijed, mi a faszt akar tőle ez a férfi. Utána sokáig hiába kenegeti Petike, hogy nyugodj meg anya, te katolikus vagy, ezt tudom én is, tudod te is és tudja a jóisten is. Anyuka addigra már harmadik napja böjtöl és borogatja a lábát.

A teraszon kampány van, Orcsik Roli mint egy óriás Csőrike hátradobott fejjel vihog és kacag, közben két oldalt rázza a karjait. Ránk kell szavazni, mert Simon Marciék maga Japán, Simon Marciék maga Pearl Harbor, biztos nem kell ez nektek, bizonygatja. Lehet neten szavazni? józanodik ki egy pillanatra, mire L. Varga válaszol, Roland, te magad egy vírus vagy, erre Roli megint hátradobja, vihog és kacag. Annyi hegy sincs nálatok, amilyen magas te vagy, bókol Szegő , de csak azután, hogy kifejtette, az ő elnöki kampánya a következőkre épült volna: Jakkendő, jaklánc, de most már legyen inkább Gaborják az elnök, mert benne úgyis ott a JAK. Fokozza, hat a sör is, rövidebb, keleties nevek kellenének a kampányba pl. Marcinak Sim Ón, az jó japános és Bor Sík, az ellentábor pedig Csík és Nik, cheek to cheek, itt már mindenki elveszti a fonalat.

Csütörtök

Reggeli Dunajcsikkal, a kifli jó és jó a húskrém is, Matyi lelkes, és mióta felforgatták a könyvpiacot, háromszor olyan vidám és kiegyensúlyozott. Kávé mellett mesél, én meg figyelem magam, hogy végre nincs bennem semmi irigység, őszintén jó látni, hogy van valami itthon, ami derűs, van valami magyar, ami nem szorong, van valami unikum, ami úgy döntött, nem rinyál, nem nyafog. Élettel van tele. Napszemüvegben billeg ki Bach Máté, tegnap végre megmutatta az esküvői fotókat is, és mesél, mesél, Szerbiában volt egy vándorszínházzal, de ez is seregélyes, elmondhatatlan, Máté szeme ragyog, a mozdulatai teltek és boldogok, két kávé is kiloccsan mellette, olyan erősek.

Talán a délelőttök a legmegfoghatatlanabbak, elmegyünk a kisboltba, Dani elpilled, én olvasgatok. Az ebéd Weiner Sennyeyvel, Szegővel telik, a lencselevesből vadul halásszák a szalonnapörcöket, Szegő panaszkodik, az övében túl sok a répa. A második még később is visszhangzik, nem volt jó, cipőtalp, kiabál Szegő, mócsing, mondja Dani, aztán végül Bach Máténak a fotózás marad: villára szúrt mézes zserbó, kitunkolt szósz helye a tányéron. A cukrászdában hallom, Jónás Tamás elhagyta a bankkártyáját, és ezt is, többeket molesztált, az egyik külföldi lányt úgy kellett kimenteni, Sebő Feri bőszen hívogatja a CIB-et, mit kell ilyenkor tenni, de egyszer csak széles vigyorral az arcán megjelenik Jónás, hogy megvan a kártya. Mázlisták, szúrja oda P. Horváth, aztán leül mellénk Rolanddal és két pálinkával, hogy szétcsapassa az ebédet. Roland elemében van, épp belekezd a portás sztoriba, amikor csörög a mobil, utóbb kiderül, a helyi seriff, mert újabb bejelentés érkezett. Mindez semmi,a tábor még el sem kezdődött, az írógépes feljelentés már meg is érkezett, biztos lesz valamii baj, tehát tisztelettel előre szeretnénk feljelentést tenni. A tegnapi a hangzavarról szólt, a strandig dübörög a basszus, és megtehetnék a költőurak és hölgyek, hogy nem mennek ki a teraszra beszélgetni, mert a tuják viszik a hangot, és a falu ébren álmodik. P. Horváth méltatlankodik, túl van ez lihegve, de megint Odoricsot idézi, aki az Öreg Sambe vitte a kitekert tölgyeket, felkapom a fejem, de nem szólok, nem emlkeztetem, hogy két napja még akácok voltak. Tehát a naplózás ilyen emlékezet: nyomhagyás, hogy a szüzsé hogyan változik. Odoricsról közben megtudom, fényt eszik, és az egyetemen meditációs órákat tart, emlékeim szerint ő maga szürke Gandalf, a fehér vászonruha és a hosszú fehér haj, amire belőle emlékszem évekkel ezelőttről.

A konyhásnénik jutnak eszembe, mondom is Rolandnak, hogy micsoda alázattal szedik, szedhetik reggelente a csikkeket, mint a suszter manói, ha tányér törik, szó nélkül seprik össze, nem húzzák a szájukat, súrolják a szarunk után a vécét, sőt, még ők kérnek elnézést, hogy várnom kell a fürdőre, mert nem száradt fel a padló. Roland nagyokat hümmög, aztán viccel üti el: persze, reggelente szíjat hasít a hátukból, sorakozó van, rend és fegyelem, de különben pedig délben nagyokat nyögnek a nénik, asszonyok, hogy fáj a derekuk a sok csikktől, szolgáljon fel a Roland vagy szedje a csikkeket. Viszont a sztoriba újra belekezd, tudjuk-e, mit lop a portás a fáma szerint, mert a portás vödörrel a kezében minden reggel baktat, lehorgasztott fejjel halkan dúdolva baktat, aztán fordul, cserél, és mindenki tippeket tesz, Mint a lovin, első befutó az írók itt maradt jegyzetei, második a szappan, vagy talán tollakat csen el, végül kiderül, a portás magát a vödröt viszi. Szóba kerül, hogy kellene egy múzeumot csinálni, a régi fotók, az itt járt írók valahai hajszálai, összetört szemüvegszárai érdekesek lehetnének.

Megérkezik Peer, mókásakat mesél, mert felvetődik, kellene megint közös főzéseket rendezni a táborban. P. Horváth szeme előtt már a húsadagok lengenek, mire Krisztián Petriről kezd mesélni, képzeljük, amikor évekkel ezelőtt Tatán Petri nekiállt a babgulyásnak, a nők bőszen pucolták a hagymát, Gyuri bácsi meg a maga szárcsa testével, sötétre barnult és szálkás, így képzelem, kavart és fűszerezett, majd az utolsó pillanatban kitalálta, jó lenne aládúcolni a kondért, a szálkás test megelevenedett, rönk a kézben, de egy óvatlan, elrajzolt mozdulattal az egész kondért felborította. Így lett oda a babgulyás, a sok pucolt hagyma, a női könnyek és a napsütötte sáv is a tatai délutánban.

Két óra, kezdődik Zsadányi, megint élvezettel hallgatom, és végre megmerek szólalni is, kicsit tisztábban bennem az Edit-féle női írás értelmezési horizontjai. Kaffka Margit és Tóth Kriszta, megint önző mód magam olvasom bennük, a kozmikus magányt, ahogy az élettörténet birtoklását boncolgatjuk. Enyém és játékszer, azt hiszem, kezdődik a szigligeti szorongásorfeum, ami miatt minden évben megfogadom, nem jövök le a táborba. Edit mozdulatai egyre szebben, a bal kezével fordít egyet, csak csuklóból indul, de nagy ívet rajzol, nézem a haját, és közben azon merengek, körkefével húzhatja hátrafelé többször a szálakat, nincs választék, nincs hasítás. Keresi ő is a metszéspontokat, szolidaritás és irodalom jegyében.

P. Horváth elhív a hegyre, az autóban Keresztesi Jóska és Németh Gábor, majd beül Kukorelly is. Pompásan autózunk, Viktor vezet, így P. Horváth bűntudat nélkül ihat. A pince egy csoda, a kilátás seregélyes. Gondos koncepció, hogy mi után mit igyunk, szürkebarát, rajnai rizling és válogatás, de közben oldani kéne, ritkítani, valami sormintát beilleszteni, mondja Dani, így kerül be még egy Kéknyelű és a végére a Válogatás. Decinként mérik a bort, a záróakkordok már mosolygósak, Bandi hiába mondja, hogy ajjaj, berúgtam, Németh Gábor ráporít, de hát ezért jöttünk, nem igaz? Cserfes leszek és kacagós, Bandival nosztalgiázunk, emlékszik-e, amikor megismerkedtünk, nyolc éve a Műcsarnokban, amikor fogadásból odamentem hozzá, és megcsókoltam a feje búbját. Elvigyorodik, mennyire rég volt, te úristen, és hogy őt hogy leállították, ne merjen nyomulni. Mondogatom neki, mindenben igaza volt, a necigizzektől a nekabaizzakig, de úgy látszik, az élet mást akart, mennyi évet szórni el, te úristen. De talán nem hiába. Szóba kerül Mikszáth és Jókai, hogy tippeljünk, mennyit kereshetett a leggazdagabb írásból élő író, megrökönyödve hallgatom a számokat, persze elfelejtem, de sok volt, arra emlékszem. Laborfalvi keményen tartotta, mondja Kuksi, mert olyan nincs, hogy két nap ugyanazt a kesztyűt vegye fel az ember, Jókai tehát ír és vásárolja a kesztyűket, szó ne érje.

Petőfi is mennyit kapott az első kötetéért, most meg mi van, és innen egy lépés a kortárs irodalom. Tanítás, Csobi Sound, kortárs líra a facebookon, ezek mind ott vannak, meséljük egmásnak, hogyan nem olvasnak a maiak. Kuksi egy kollégájórl beszél, van egy férfi ott, ahol dolgozom, mire P. Horváth felkapja a fejét, Bandi, bazmeg, most a Parlamentről beszélsz? Vihogunk. Szóval a kollega jogász végzettségű, aki mondja Bandinak, hallom, megjelent egy könyved. Szokott, bólogat. és azt meg lehet venni. ja, ja, pl. könyvesboltban. Látszott, mondja Bandi, hogy a kollega szeme felcsillant, tyű, új móka, könyvet vásárolok, de Tudod, Bandi, én nem szoktam olvasni. Hát ennyi ez is.

Keresztesi viszont édes, hogy az édesapja kérte, írjon listát, kit lenne jó olvasni, és Jóska listát írt, barátokat és címeket, édesapa pedig olvas. Jó, Nádast nem ajánlottam, mert mondjuk magamnak se, de volt, ami tetszett neki. Az egész onnan jött, hogy milyen fura, apám elől titkolom, hogy regényem jelent meg, a verseket kevésbé értik, a próza az mégiscsak történetes, és hiába mondanám, hogy apa ez fikció, de persze vannak benne valós elemek, nem értené. Mert a szövegben az mégiscsak az ő anyjának a neve, mégiscsak nagyapa az, akinek Lembergben jeges vízben ázott a lába, és mégiscsak ő aludt el a hosszú autóutak során a sztrádán, akárhogy magyarázom is. A dolog veleje évekkel ezelőtti, amikor rákeresett a Google-n a saját nevére, és meglepődve tapasztalta, hogy sokkal több találat jön ki a lányára. Olvasott, ahogy az íróember apja nem szokott, és aztán gyógyszerért nyúlt, mert elmondása szerint olyat olvasott. Pár héttel később, amikor találkoztunk, hiába magyarázkodtam, azzal zsarolt, hogy ő hosszan vacillál, kitagadjon-e. Fasza. Pedig jó lenne, ha tudná, nem igaz, hogy Kárpátalját és Rahót leszarom, hogy nekem nem fontos a család, hogy a gyökereimet elvagdosom. Elég magányossá teszi az embert ez is. Hogy későn szóltam, a seregélyek merre vannak.

Vacsora után még jó az arány, csak annyira csiccsentettem be, hogy lelkes vagyok, Farkas Zsoltnak magyarázom, mennyire szeretem, szegény ezt minden évben megkapja, amikor túliszom magam és még nyersebb, még őszintébb leszek, mint szoktam. Szegővel nagyot sétálunk, beszélgetünk, Turi Timi is jön, én közben sírós leszek, a démon lassan átitat, reggel aztán hiába nézem a tükörben az arcom, erre nincsen szó, milyen idegen vagyok saját magamnak, és istent hinnék, hogy könnyebb legyen, imádkoznék, mint ebéd előtt Weiner Sennyey, hátha akkor könnyebb, hátha elfújhatók a dementorok is, de utólag már hiába magyarázkodnék. Rajban jön, és nincsen bennem semmi jóság.

Péntek

A délelőtt a szobában telik, próbálok aludni, mert a Horváth Viktorékkal elfogyasztott reggeli hangulata kitart, konkrétan alig látok a lekvár és a méz felett. Tizenegykor Szegő ír sms-t, járjunk már egy kört a parkban, így lesz, barátság lesz és barackfa, Lázár Bencééék megint a naplóval egrecíroztatnak, a teraszon végzünk, ahol Zilahi Annát zavarjuk meg olvasás közben. Megegyezünk, ha a hitleri elveket követnék, mi már nem élnénk, sőt, a szigligeti bagázs nagyrésze halott lenne, hiszen itt minden másfeledik ember minimum depressziós vagy bipoláris. Anna tiltakozik a besorolások ellen, mondván, nem szereti ezeket a skatulyákat, igazat adok neki ebben, de könnyebb nem lesz tőle, marad a tudat, amit pár napja Dunajcsik Matyi is megerősített: itt Szigligeten mind deviánsak vagyunk. Ollé.

Az ebéd mesésen finom, utána vízért megyünk a boltba, Dani meséli, az ELTE-s phd karrier újabb löketet vett, én meg úgy örülök, hogy tényleg a fókuszon múlhat minden, mert mióta erre koncentrál, önmagát gerjeszti a dolog, csupa pozitív. Kulcsár Szabó Ernő neve védjegy, még Bedecs is rácsodálkozik, mondván, hmm, ez még Németh Zolinak sem sikerült. Útközben a fenyők alatt találkozunk Márióval és Ákossal. Mint a Beckett dráma főszereplői, nem mozdulunk, Márió vize körbejár, hideg és buborékos, Márió csak szóelemeket ereget, Áki vihog, képzők, jelek és ragok, a víz újra és újra körbejár. Meséljük a főzőmókát, Petrit és a lehetséges roston sült fapinákat, újra látjuk Orcsik Rolit és Virág Gábort, amint a vájlingból ki-kidugja a fejét. Lehetne még Pénzes Olivér is, mondja valamelyikük, mire Áki beszól, az jó füstölt lenne, de aztán elvetjük az ötletet, túl sok a szőre.

Zsadányin úgy vagyunk, mint egy Marquez-regényben, és eszembe jut a tanítani olyan hálás Bede Anna tartozása is, lassan forog az ólomkarika, nem oldja, inkább csak sűríti a levegőt. Dunajcsik Matyi alszik, Kukorelly Bandi alszik, a hangosítós pasi alszik, nekem is bukik a fejem. De kíváncsi vagyok a végére, Edit hova lyukad ki, és aztán nem bánom meg, izgalmasak a kiválasztott szövegek, bár nem olyan lelkes a közönség. Az állandó motívum az asztal sarkán a napi süti, Edit hozza vagy hozzák neki, az isten tudja, de ebben az ólomkarikás világban a bőrömre izzad az is.

A feministák után ledőlök, amit később sajnálok, mert azt hallom, az Árvai Andris-féle beszélgetés a tábor legizgalmasabbja volt. Dani utólag azt emeli ki, ezek az építészek hogy tudnak figyelni egymásra, és milyen zavarban voltak attól, ez most egy írótábor, íróemberekkel, akik százszorszépen beszélnek, gördítik a szavakat, ők bezzeg. Izgalmas lehet, ahogy másképp látják a világot, terekben gondolkoznak és élhető környezetben. Találkozom Szőcs Petrával, aki az első abban, hogy megdicséri a fogaim, ezen behalok, és elönt a Cosmopolitan-es életérzés, hosszan taglalom neki a fogfehérítés előnyeit.

Vacsora után teljes generál, zuhany, smink, szépruha, jelentem, egyre jobban izgulok, Dani szerint ettől 25%-kal emelkedik a szépségfaktor, nem nyugtat mg, csak vigyorgok, a mozdulataim ugyanolyan kimértek, feszesek. L. Varga, Payer, Herczeg Ákos és Gaborják Ádám folytatják, a háromból két szerző, Németh Zoli és Orcsik Roli az első sorban vérkomolyan figyelnek, ők is izgulnak, úgy érzem, Zoli arca meg se rándul, még a fejét sem ingatja, ahogy szokta. Kis magyar líratörténet következik, a csengő-bongó korai Kosztolányi és Ady poétikája, meleg van, de igyekszem figyelni, nagyot kell ugrani hozzájuk, mondja L. Varga, így érzem én is, biztos tompulok, és gyengül a lábam is. Orcsiknak ez nem tetszik, kiabál, diszlájk, diszlájk. P. Horváth megdicséri Zolit, Orcsik nagy örömömre felolvassa a sokat emlegetett lemezpattogás című verset és az alkaioszit is, egyre a rést figyelem, rosé színű az ég alja, aztán lilás lesz és kékes, mire besötétedik, át kell ülnöm a székbe.

Virág Gáborral ismerkedem, a polgármesterségről faggatom, aztán Anna és Ádám belevág. Nem dugunk, mondom Bundáról, szinte hallom, ahogy ő is fennhangon röhögne, hülye vagy, Csobánka, mondaná, meg azt is, ezért szeretlek. Ami a legfurcsább, jó ott abban a székben, utólag Berta Ádámon olvadok, aki erre rákérdez, most nem félek, biztos mert balra Dani és Turi Timi, jobbról L. Varga, Balajthy Ági és Áfra bíztató tekintete. A többiekét csak homályosan látom. Az a különös, valami megtörténik, bennem biztosan, elhiszem, hogy lehet rám figyelni, először talán életemben, de tényleg fontosnak tartom elmondani Kárpátalját, a csipkedő manókat. Mindeközben arra gondolok, ha van ilyen, és én hiszek benne, nagyapa és nagymama is valahol itt vannak, látom nagyapám ősz tincsét, nagymama hatalmas szemeit, összenéznek, elmosolyodnak, már megérte Lemberg és megérte a reuma is.

Aztán Jánosékat olvasom, hogy tudjátok, azok a sebek egy hónapja leszáradtak mind, hogy van csoda, mert Erzsébet egy hónap kínai kezelés után 20 évet fiatalodott, János megrökönyödve mesélte, most ő nem bír lépést tartani vele, mert a feleségem helyett úgy új nőt kaptam, bazmeg, Zsu, Erzsébetből csitri lány lett. És elmondhatatlan, amikor karácsonykor megkapták ezt a szöveget, és majdnem sírva mesélte, ott és akkor valami mélyen könnyebb lett, a hegek, a repedések és a genny, valahogy olyan esetlegessé váltak, hogy talán mégis van élet és megbocsátás.

Lóránd Zsófi zavarba hoz, mert Szvoren Edinával egy polcra tesz, mindkettőnket meghív egy fröccsre, a teraszon Ákinak dedikálok, aztán feljövök a szobába, és a családnak üzenek, jól sikerül az este. reggel írtak, gondolnak rám, hajrá, mint Szegő szavai, ügyes leszek. Menyhért Anna mesél, és döbbenten hallgatom, az élet kegyetlen, de kurva jó, hogy nem látom ebben megkeseredni, mintha anyát hallanám, oké, ha kell, faszántos harangot öntök.

Éjjel még nagyot úszunk, Vári Gyurival hatalmas esti séta, ahol arról kérdezem, milyen volt a hajléktalanokkal készült riport. Tényleg véletleneken múlik minden, most például a kilakoltatás Vári Gyurin, aki utánajárt, tényleg közterületen állították- e fel a kajibát. Nem is kajiba, Gyuri szerint lakás helyett otthont épített a férfi. Danitól megtudjuk, a hajléktalanság első jogi lépcsője az, amikor az ember lakás nélkül a pasijához, családjához költözik. Szép szomorú történetek a fogyatékos gyereket nevelő egyre lejjebb csúszó szülőkről, aztán azokról a gyerekekről, akik 10 évesen nem ismerik még a fogkefét sem. Lassan baktatunk a tó felé.

A Balaton viharos, a hullámok démoniak. A parton Anna és Ádám vigyáznak a levetett ruhákra, gyere, négyökrös szekrény, válasszunk magunknak csillagot, mondja Dani, de ebből viharjelzőlámpa lesz. A víz meleg, az ég magas és csillagos, Ádám is bejön és őszintén meghatódik, milyen, a mit lát. Visszaúton ő lesz az olasz, a nedves alsógatya a farzsebében, de rajtam sincs se melltartó, se bugyi. Megint a seregélyek, pedig balra a szigligeti fiatalság ropja, villog a stroboszkóp, szól Lady Gaga, kihalt és fáradt Szigliget, úgy fúj a szél.

Szombat

Ma a legnehezebb megoldani az írást, későn kelek, aztán Turi Timi készít velem interjút, nagyot beszélgetünk még utána. Erről lehetne hosszabban, de inkább hallgatnék, seregélyes, szép stb. A választásokról eddig keveset írtam, pedig egyre gusztustalanabbnak látom a nyomulást, ahogy egymást oltják, be-beszólnak a jelöltek. Elszomorítja az embert, és csendben azon morfondírozom, tényleg számít-e a program, a minőség, ahogy Endre mondta, hogy végül mindig a jók kerülnek ki győztesen, vagy fontosabb az, hogy kik a haverok.

Ebéd előtt Payer Imit levisszük a pályaudvarra, jó látni, hogy Payer most nagyon egyben van, gyermeki érdeklődéssel kérdezi milyen botrányok voltak. Aztán kiáltozni kezd, tiszta Dosztojevszkij és őrület, hogy a költők eldőlnek, összeesnek, és minderre erősen rákészülnek egytől egyig. A síneknél ott van marczinka Csaba, Daninak igaza van, a bolondok is megöregszenek, szívszorító, hogy míg Péczely Dóra karján fesztsiválszalag, a Csabáén számok, kórházi jelkép. Kesernyésen nevetünk azon, hogy bár Szigligetre elengedték, a tokaji írótáborba nem, az orvosnőm is írogat, tudja mennyit isznak ott az emberek, azt mondta, nem enged el. Nézem, ahogy átsejlik az agyonmosott pólóján a mellbimbója, elnyűtt övvel fogja össze a két számmal nagyobb nadrágot, a szakálla alatt hámlik a bőre, megint a jóisten jut eszembe, hagyja, hogy így legyen, hogy mióta újra találkoztam vele, egyszer sem hallottam a szájából, hogy Tündééér! Régen viszolyogtam, de most tud hiányozni.

A visszaút szép fölnőttes, bár a lámpa nem ég, és villognak ránk szemből, a kapunál Dani felhangosítja a klasszikus zenét, bent hűs van, a kapu lassan nyílik, Németh Zoli valahol kerékpározhat, Danival pedig azon nevetünk, olyanok vagyunk, mint a maffiafilmeken, szól a muzsika, kint a mesterlövészek rákészülnek, nem szoktak hibázni. Mi gördülünk, ők a ravaszra teszik az ujjukat, puff, puff, puff, nem hibáznak, lassított felvétel, lassan fröccsenő vér, tompán puffanó tarkó és halánték.

Ebédnél L. Varga, Áki és Balajthy Ági az asztaltársaság. Dani a krémestől újra ötéves, fülig habos. Szegő egy óra múlva érkezik, addigra már ki tudja hol tart a móka.

Mikor ezt írom, két és fél órája tart, most lett vége, Dani elment a színészekért a pályaudvarra. Őrületes feszültség és meleg a teremben, Szegő valahol lódarázzsal a lábában érkezik, őt várjuk. Hosszú percek, elnyújtott idő, a tagfelvétel közben azon gondolkodom, tényleg jelképes-e ez, vagyis felvesznek mindenkit, aki jelentkezik. Nézem magunkat, bolond nosztalgia, mert Matyi mellettem összegez, ez most a mi homokozónk, mégis mekkora dolog, Dani közel int, Nem értem, én miért izgulok, az arcok izgatottak vagy feszesek, de nincs bennük semmi tükörsima. Valamit visz a víz. Balról szappanbuborék száll, Varga Zoltán Tamás lánya fújja, azt hiszem, Lili, őrület, hogy még gondolat sem volt, mikor már ismertem az apját, anyját, aztán mellette Nini, utóbb boldog Solitude-ös, látom a tojásokkal tűzdelt díjnyertes szoknyáját bevillanni, Sopotnik Zoli, még a régi időkből mennyi közös szó, aztán az is hogy elszállt, látom Simon Marcit a Duna-parton, egy-egy sörrel a kezünkben mesél. Mint később a miatta vécében cigiző kamaszlányokat, akik a fejüket támasztva majdnem sírtak, hogy mekkora sorok, és éljen a költészet. Borsik Miki, aki végül Szőcs Petrával ott volt a gratulálók között a templom előtt, hogy Miki fogta magát, inget húzott és talán nyakkendőt, Benedek Anna feláll, éppen érkezik, se tegnap, se ma nem bírom levenni a szemem a combjairól, milyen elképesztően hosszú minden csontja, milyen szép, és tegnap is csak dadogni tudtam arról, mennyire köszönöm nekik a köynvszerkesztést. És ott van Endre, akivel hosszan vitáztam arról, Szigliget nekem miért undor és rettegés. Egyszer Bán Zoltán András egyszerűsített: min csodálkozom, ott mindenki túlérzékeny, ráadásul még iszik is. Én a végén már sírtam, hogy mondd, Endre mégis hol van bárminek a szentsége, hogy a fiatal lányok itt családapákra másznak, férjeket szopnak le, de aztán úgy alakult, egyszerre csöndesedtünk el. Mert talán mégis van közelség, mégis megbocsáthatóak az ember bűnei, talán mégsem csak a dugásról szól Szigliget, és a túlérzékenyég figyelemmé is válhat. Hogy az évek során voltam a kákabai csaja, Bajtai szerint alkoholista, a Bog szerzője, hogy tördeltem már ki gyógyszert visítva, beveszem, hagyj békén, mert Szigliget maga a rossz és a szorongás. De láttam madarakat rajban, erre még Nyilas Attila hívta fel a figyelmet a külső szálláson, voltam naiv simon and garfunkel, de talán naiv még vagyok is, rugdostak mellettem asztalt, törtek össze széket és tányért, de közben most hallom, ahogy esküvői dudaszó szól kintről. Alig egy hónapja Szegő vezényelt, és mi mondtunk igent az életre Danival, és Pálék néven szólítanak meg, amikor ajándékképet kapunk. Tényleg döbbenet.
Szóval nézem Endre lábát, széles keresztben, ahogy szokta, frissen nyírva, Jónás Tamás éjszakai ápolása után, és arra gondolok, Endre, tudod, mégis van Philemon és Baucis, ahogy írtam az esküvő után látva Beát és téged a taxiban, mégis van olyan, hogy figyelem és barátság és szeretet, és hogy persze rinyálunk, ki mennyit és hol publikál, és könnyen dumálok most, mint naplóíró, de az, hogy a dühöngő Peer észreveszi, amikor a piától sírósra iszom magam, és odajön, és Danitól engedélyt kér, és tapintatosan ad egy puszit, hogy Gaborjáknénak mindig van egy kedves szava, aztán míg Ádámot erősen ölelem, őt majd a zokogásban tartom erősen, szóval, hogy jó vagy Szigliget, minden mocsokkal, a vállalhatókkal és a vállalhatatlanokkal, hogy az évek során itt az embernek hagyják, elhiggye, lehet szeretni, és bár mindig kibaszottul egyedül van, olykor lehet nem magányos.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s