Éjjeli állatok

Egy hét múlva a kaptatón a sünből már alig maradt valami. Futás közben azon gondolkozott, milyen lapossá lesz a test, mint egy cipőtalp, súlytalan, de masszív és kellemetlen. Aztán megint a sün, mint évekkel korábban egy másik úton, azt is szétlapították, egészen bele a betonba. Ez viszont még darabos volt. A tüskéi laposak voltak, de jól elkülönültek a test többi részétől. Külön a fej, az aprócska karok és lábak is. Talán éjjel volt, a fényszórót későn kapcsolták be, vagy lemerült az akkumulátor. Az is lehet, egyszerűen nem figyeltek jól. Szürkületben, kialvatlanul indították be a motort, hátul a kifogott állattal, aminek műszerfalig párállott a vére. Hiába lógott egész nap, hiába csorgatták vissza a vízbe, a hal erei visszatartották a vért, a társak beszélték is, jó lenne érteni, többet tudni a biológiáról. A szerzetes csak hallgatott. Ő szúrt, pontos és gyors volt, kérlelhetetlen, ha már nem dönthetett úgy, nem öl. Sötétszürke viharkabátot adtak rájuk, kényelmetlen zubbonyt, ami egyeseken pattanásig feszült, másokon ellenkezőleg, lógott a vállaknál és az ujjakon. Hozzá is nagyobb került. Fogta a vasszigonyt, bár hogy magában ezt a szót használta, elmosolyodott, mert túlzás, hogy szigony lett volna, a vasrúd készítés közben élesre tört, szúrásra lett csak jó. A többire zászlókat varrtak szorgos női kezek. Hajították, Dum, fogjad, de ő a csónak szélének támaszkodott. A társak légzése felgyorsult, Ha nem viszünk haza halat, megölnek, és egyedül te vagy képes megtalálni a vízben. Dum persze tudta ezt, órákkal ezelőtt nézett fel az égre, Vihar lesz, de túl egyszerű az élet. Rezzenéstelenül fogta a csónakot, szinte alig érintette, kívülről úgy tűnt, a keze belesüpped a fába. Összemosta a víz őket, felülről kövér cseppekben dobolt a testén, alulról a felkorbácsolódott víz köpködött.

A hal nagyjából ekkor érkezett. Látta a víztől torz áramvonalat, elcsúsztak az ívek, a kopoltyú recéi lassan pumpálták az oxigént. Tömpe az orra, erről Dumnak eszébe jutott egy nő válla, az volt épp ilyen kerekded, abban sem volt semmi vadság. Pedig a hal vészjóslóan siklott, ha gondolt volna, arra tette volna, ő ma ölni fog, húsba mar. A fogak bizsergése gyomortájékról érkezett, a fog körül talán nem is volt valóság, Dum, fogd már be, ezt is csak képzeled, nem volt válla sem, nemhogy kerekded vagy tömpe lett volna. De a hal helyett megint azt a testet látta, ahogy siklik a vízen, az elcsúszott vonásokat, ahogy kinyitotta a szemét a víz alatt. A comb inkább vaskos volt, izmos és kemény húsú, a fürdőruha kiemelte a csípő széles csontjait. A part olyan messze van.

Most a sün a lágy részekkel az ég felé, ez sem magától történhetett, jobb lenne esőre fogni, szélre, mint hogy valaki felrúgta. Különös volt a látvány, először nem is tudta hova tenni. Hisz ez sün volt, valaha sün lehetett. De most akkor is. Tökéletesen üreges a tüskék alatt. Sünnek kellett lennie. A gerincoszlop egészben fordult ki, mellette himbálózott, mint a halszálka a tányér szélén. Belül pedig nem volt semmi. A futástól megkeményedett bőr semmivel sem volt másabb, mint az állaté. Hova lett belőle a lekerekített orr vagy a sarok? Élesen váltak el egymástól a szarulemezek, mint a nedves hajtincsek párás nyári délutánokon. Milyen hosszú volt a haja. A tincsekből puhán koppant a vállaira a víz, aztán megunta, összetekerte, és kicsavarta belőle az utolsó cseppig. Közben ránevetett. Dum nézte, hogyan lesz tócsa a nő bal lába mellett, ahogy oldalra nyúl, és finoman a derekát is billenti hozzá. Mennyi idő volt, míg a cseppek a földre értek. Mennyi idő, míg egy nő kacag. Életek múltak közben el.

Ahogy ilyen messziről nézte, nem is tűnt annyira nagynak a kabát. Az biztos, hogy suhogott, miközben mozdult,  mert visszafelé duplán hallotta. De a halnak akkor már vége volt. A gyártási hiba pontos fegyver lett, Dum pedig úgy emelte fel a kezét a fáról, mintha a gyökere fordult volna ki. Látta a nőt, ahogy úszik felé, és a víz alatt elmosolyodik. Mennyi idő egy mosoly, mennyi izom ernyed el, és húzódik össze. Elrugaszkodott.

Hirtelen maradt abba a mozdulat, mintha útközben elfeledkezett volna róla. Dum látta, ahogy az arcára fagy a mosoly, de nagyon messziről futott át rajta, hogy valami baj lehet. Hirtelen akadt fel a szeme, később azt a szót találta rá, töredékpillanat alatt, aztán az ernyedés már megint lassúság, újratanulták a rostokat és a nő testét is az izmok. Mert a víz jó, a víz elringat. Mert olyan jó a víz, kioldja az izomgörcsöket. Futás után azóta nem vett meleg fürdőt, azóta nincsen körülötte csak hideg, és azóta tincses haj sem létezik, se nedves. Egyáltalán semmilyen szaru vagy bőr. A pikkelyes test puhán fordult fel, lebegni kezdett, a társak a viharkabátot paskolták, Jól van, Dum, látod, kibírtad.

Nézte, nézte a hófehér puha hasat, látta, belül ez is üreges, nincsen benne belsőség, minek hasítaná szét bárki, de senki nem vette észre, hogy a vízben tényleg nincsen semmi, se hal, se vérhab, és Dum sincs ott a csónakban, továbbmegyek, a viharkabát sem létezik.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s