Csak a színe legyen – Sofi Oksanen könyvbemutatója (tudósítás a prae.hu-n)

Amikor Sofi Oksanen megérkezik, azt nem lehet eltéveszteni. Eldönthetetlen, igéző vagy markáns, de az ember nem bírja levenni róla a szemét. Tízcentis vörös bársonycipőben billeg, mint valami furcsa madár, aprócska és színes, a szigorúan szabott fekete ruhából csak a térde látszik ki, nézem a képtelenül csontos, vékony térdeket, épp ilyen apróak lesznek hozzá a kezei, ahogy gesztikulál.

Apró boszorkány, de a jó fajta, a hajában az ereje, lila és ciklámen raszta a feketében, ha nem figyelne, attól tartok, hátrazuhanna vele együtt. De tartja, összpontosít. A hajára, az alapozóra: épp egy picit legyen fehérebb a kelleténél, a szemhéjpúderre, épp annyira legyen vörös, hogy azt a Quimby is elirigyelje tőle. Tökéletes. Számolok, vajon mennyi idő lehet Sofi Oksanenné válni, mennyi idő beburkolóznia, páncélt öltenie, kivonnia magát az emberi közegből, felöltve ezt a maszkot. Véletlenül se lásson senki mögé.

Egyszerre túl sokan lesznek, eltűnnek a „Foglalt” jelzések az asztalokról, a Scolar Kiadó teljes fegyverzetben, mindenki Oksanen körül zsong, hol jobban, hol kevésé, kívülről úgy tűnik, nehezen belőhető a határ. A beszélgetés előtt még interjút ad, és az őt fotózók elől elfordul, van személyes tér, kell legyen.

A színpadon Réz Anna kérdez, láthatóan nagyon izgatott, hiába szurkolok neki, csak a végére oldódik. Persze profilból könnyen ítélek, de megint ez az eldönthetetlenség, Oksanen több kérdését is megdicséri, bíztatja, aztán maga elé néz, alig a közönségre, alig a kérdezőre, úgy válaszol. Ez a távolságtartás állandó motívum marad, a kérdésekben és az író személyiségében egyaránt. Az origo a sztálinizmus, illetve Finnország és Észtország kapcsolata. Oksanen mesél, bonyolult viszonyról van szó, amelynek mozgását az olcsó alkohol határozta meg. Réz Anna aztán egy blogbejegyzésről mesél, ahol azt olvasta, Oksanen hamisan írta meg az észt történelem e szeletét, hiába a szorongás és a rettegés érzékletes leírása, valótlant állít. Oksanen elismeri, hogy vannak olyanok, akik jól jártak a rendszerrel, mi több, a posztszocialista országok azóta is jó emlékét őrzik. Ráadásul nemcsak Európára jellemző ez a nosztalgia, az egész világon jellemzően vásárolnak szovjet szuveníreket, ami számára megdöbbentő, hiszen a 3. birodalomhoz hasonló totalitárius rendszerről beszélünk, SS-nyomatos pólókat mégsem vesz senki. A fiatalokat pedig Hollywood is befolyásolja, hiszen a szovjet ember a filmekben igazi komikus figura: egzotikus és vicces, szórakoztató a maga egyszerűségében. Azonban ő nem krónikás szeretne lenni, csak a szovjet olvasaton túli történelmet szerette volna megmutatni.

A Tisztogatás című regényben két dolog izgatta: a kollaboráció és az ellenállás. Az elnyomott országokban ugyanis számos ember együttműködik az elnyomókkal, ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Gyerekkorában pedig rengeteget hallott a balti államokban az ellenállás egy különleges formájáról, nők és gyermekek ellenállásáról. E falusiak segítsége nélkül sokan nem élhették volna túl a rendszert, de igen veszélyes utat választottak a segítők: deportálás, börtön vagy kivégzés lett a sorsuk. Erről a passzív ellenállásról akart írni, láthatóvá tenni a láthatatlant, hiszen az általa olvasott KGB-jelentésekben puszta ellenséges tárgyként jelennek meg, mintha nem is lettek volna.

Ezután a női perspektívára kérdez rá Réz Anna, amin Oksanen nagyon meglepődik, mondván, ez valamilyen magyar sajátosság lehet, az egész napos interjúsorozat folyamán többen kérdeztek rá erre, míg eddig sehol, senki. Tapasztalata szerint az elhallgatott történelmet, történeteket a nők és a gyerekek szavaiból tudhatja meg az ember, de az is biztos, a nő egy ország vagy nemzet méltó és pontos metaforája lehet, elég, ha az anyaföld szóra gondolunk vagy a földdel kapcsolatos istenek női mivoltára.

A női vonalon továbbhaladva felmerül a kérdés, mennyiben csak a test a fontos, hiszen a Sztálin tehenei főszereplője, Anna is bulimiás, és rendre előkerül Oksanennél a prostitúció, a szexkereskedelem is. Oksanen erre azt mondja, számára izgalmasabb, hogy a külső hatás hogyan befolyásolja a testet és ezáltal a lelket, de nem gondolná, hogy a lélek „kimaradna”, mindig is vonzódott a lelki zavarokhoz, a pánik és a hisztéria más regényeiben fontos témává vált. Réz Anna a könyvekben megjelenő távolságtartásra hívja fel a figyelmet, ennek a szerző nagyon örül, még távolabb szeretne lenni a szereplőitől íróként. Példaképet vonakodva mond, nem tudja, ma hogy olvasná újra, de Marguerite Duras szövegeinek zeneisége tinédzserként nagy hatással volt rá.

A beszélgetés hirtelen zárul, jöjjön a dedikálás, a bor és a sajtos roló. Oksanen vöröset kér.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s