Fal mellett

Harmadjára csengetett a két vénasszony, anyám a másodiknál lett ingerült. A kutyát úgy kellett visszafognom, pedig a kapuig alig 10 méter a beton, megérezhette, utálom az egészet. Fogtam a kutyát, közben úgy döntöttem, ha harmadjára is ők lesznek, elengedem a pórázt. Szóljon az édesanyjának. Örülni fog nekünk. Mondtam neki, és nem kíváncsi magukra. De anyám akkor már ott toporgott a verandán, Mi az istent akarnak tőlem? A két nő beljebb merészkedett, anyám is elindult, szaporán ütögetve botjával a betont, hátha elijeszti őket. Nem ismersz meg minket? Anyám arca szürke maradt és feszült, épp így néztem én is két napja farkasszemet a fűvel, hátha megtalálom.

A régi történetek bájában nem hiszek, ezek mind emlékeztetnek csak arra, milyen kevés is vagyok, mennyire kevés az élethez, hiába telt el annyi év. Leállítottam a motort, május ellenére erősen fújt a szél, Semmi dolgod erre, menj haza. A belső beszédre süket az ember, fájni akar, de én inkább hiú voltam, az nem lehet, hogy ne bírjam végigjárni a régi utcát. Az iskola mellett az útszéli árok most koszos, tele törmelékkel, üríteni való avarral. Akkoriban még kivezényeltek minket, Olyan nincs, hogy iskolánk tanulói ne tanulják meg a rendet. Mentem én is, utasításra, hátha felkap és magával visz a szél, és akkor megúszom a rendet. Az árokban a legjobban a tetemektől féltem, elkerülhetetlen volt, hogy a kezünkbe kerüljön egy-egy egér vagy patkány. Mereven tartottam a zsákot, nem néztem bele, aztán cseréltünk Lacival, én pakoltam a szennyet, ő feszítette a zsákot, muszáj volt belenéznem. Macskára azért nem számítottam. Kemény volt a teste, mint nagyanyámnak, akinek a halála után nem volt ember, aki rávegyen, hogy átmenjek a szobáján. Nagymama ott van, mondogattam, de nem hallotta senki, anyám meg jól arcul csapott, mint mikor a meggyújtottam az osztálytársam haját. Maradj gyáva, fiam, süvített a fülembe apám mondata, de akkor már mindegy volt, anyatejjel ittam magamba ezt is. Anyám káromkodásai, miután apám meghalt, rendszeressé váltak, nőből is csak a mocskosszájúak szólítanak meg. Ott álltam az árok mellett a hullamerev macskával a kezemben, a tanár úr meg rám förmedt, Az Úristenedet, hát nem dobod ki azt a macskát.

Másnap elővett az órán, tudom-e, ez nem járja, nem vagyok jó úttörő, a tisztaság mindennél előbbre való, és máskor tartsam a szám. Mert anyám reggel bent járt az igazgatónál, hogy Éljen Kádár-elvtárs, tisztelt Igazgató elvtárs, de az mégse járja, hogy a fiam elhullott állatokat fogdos. Aznap délutánra lázas lettem, rázott a hideg, és nem értettem a kémiatanár egyetlen mondatát, zúgott a fülem, csak arra vágytam, végre nagypapa a fejembe nyomjon egy barackot. Gondoltam, ha kialszom a macskát, vasárnap megint lovira megyünk, és akkor végre rend lesz, és ennek Kádár-elvtárs és az Igazgató-elvtárs is örül. De vasárnap lovi helyett nagyapa kézen fogott, és mire a sarokra lévő bodegához értünk, úgy csatolta le az óráját, mintha épp lefekvéshez készülődne. Így képzeltem, pedig sosem láttam nagyapát óra nélkül aludni, nagymama szidta is érte mindig. A kis ablak mögött aprócska bácsi, ijesztő horgas orra az üvegig nyúlt, miközben mustrálgatta nagyapám óráját. Mennyit ad érte? 200-at. Jó. Ebben a mondatban üres járatok nőttek, nem volt benne nagyapa izzadt homloka, sem dédnagyapám csuklója, ahogy kihűl, és az óra megáll a szívritmust követve. Üres járatokban cikázott nagymama habos csipkés esküvői ruhában, anyám akkor még meddő káromkodásai, ahogy az asztalra dől. Légüres térben kergette egymást nagypapa dohányfüstje, a muskátlik a verandán, az összes lehullott szirom, ami miatt átkiabáltak a szomszédok, szednénk össze már az úristenit. Azt is csak én hallottam, nagymama süket maradt a szomszédokra. Csak a szagokat érezte át, amikor vasárnap a húsleves mellett égett olaj szagát keringette az utcában.

Nagypapa hazafelé nem beszélt, különben sem sokat, de nekem most vészjósló volt a csöndje, talán jobb lenne, tartanom a ritmust, nem elvéteni, ahogy a lábait emeli. Megálltunk a közelebbi bodegánál, nagyapa letette a pénzt, aztán visszakapott egy 50-est. Nagymamának az asztalra tette, és a verandán kiült a tonett székre, hogy elszívja a frissen vásárolt szivart. Néztem, hogy eregeti a füstöt, hogy száll az ég felé vagy épp a földre a pernye, élettelenül kapkodtak egymás után, míg nagyapa némán mélyre szívta. Ez most a csat, ez lehet a számlap, a kis aranymutató, így mértem az időt, de elvétettem, mert a számolás szerint az óra már rég elégett, nagyapa viszont még mindig csak a szivar felénél tartott.

Nézett a levegőbe, ahogy anyám a két vénasszony szemébe, és én a fű közé, kutatva, pár nappal korábban a szálak között. Mert a láz hazáig átkozott, az iskolából kilépve többször le kellett ülnöm a földre, megszédültem, csavarta a gyomrom a hányás. Vissza-visszapillantottam, a nagyobbak nehogy meglássanak, bent tartottam az öklendezést, de újra és újra megrándult a testem és a szám. Gondolom, akkor veszthettem el. Nagyapa csak szívta a füstöt, az arcát boldognak láttam, talán nekem is ennyi kellett volna, mikor elhagytam a töltőtollat az iskolautcán. A szégyen napokig kísért, nem volt bennem akkor már semmi büszkeség, négykézláb túrtam a füvet, aztán a földet is felástam puszta kézzel, hátha előkerül az átlátszó töltőtoll.

Együtt játszottunk Battonyán. Anyám mesélt régen erről, amikor noszogattam, hogy ő Battonyára többet az istennek se, mert Ráhel és Anna azóta biztosan odalett, hiába bújtatták őket. Őt erre ne emlékeztesse az élet. Nem is látom, csak érzem anyán a változást, épp látószögön kívül van, ahogy a kutyával küzdök. Az még bizalmatlan, morog, anya közben érzem, rendül, megindul benne az a sok üres tér, telítődnek a kitisztított árkok, valami szél jön, aztán víz, és hömpölyög. Elmossa a törmeléket, a macskatetemet, nagyapát is inkább kimossa a régi lakásból, minthogy költöznie kelljen halála előtt. Anya áll, de érzem a föld remeg, de mégse riaszt a víz, talán a tollamat se kell keressem végre, ide öklendezi vagy én felejtem végre el.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s