Bálnaszív

Akinek széthúz a szíve, messzire elér. Marla, nem lesz könnyű dolgod. Apád nyughatatlan vére ömlik át a bal kamrán, a hegyi ember a jobb pitvaron át viszi magával az anyai vért, majd beszakad alatta a háta. Nem embernek való teher, vagy csak ők nem illettek egymáshoz, hiába test a testhez. Gyártási hibás kirakó, mama hangos és könnyed, tele kövekkel a szíve, papa arca alig rándul, csak a szeme villan, ha rám néz. Kékek ezek az erek mind, tele tisztátalan vérrel, 300 gramm tiszta szövetben nem lesz soha nyugtod. Imádkozz gyakrabban, abból baj nem lehet. Majd csak kinövöd az istent.

A fürdőben a tükör előtt áll, a neon kiégett, a mosógép teteje tárva, legalább nem penészedik, erre gondol Marla, mint a fal. A konyhában a zöld bordűr felett sötéten gomolyog, pár éve belakta az összes hideg falat, vadul burjánzott, Marla eléült, úgy gyönyörködött, mint az enyészetben tudnak a bolondok és a kurvák. Azokat lakta be, amelyek alól leskelődött, és azokat, amelyeket saját kézzel glettelt. A festő korán érkezett, egy paplan aludtak a régi szeretővel, Marla kiugrott maga mögött hagyva a párás meleg testet, és behajtotta maga mögött az ajtót. Utóbb minden lepedő kihűl, a keményített abroszra hiába szórják két marékkal vörösbor után a sót. Vannak ilyenek. A konyhaablakon most be lehetett látni, nem volt rajta függöny, kint se zsalugáter. Kitakarhatatlan vagy, gondolta Marla, ahogy visszafordult a második csengetéskor az ajtóból, aztán néhány hét múlva már könyörgött, lenne elég erős kimondani. Kitakarható voltál mindig, hazugság. Hogy bár a padlót behorpasztotta a hozzávágott felespohárral, s bár a pohár épen maradt. De ő ezt a förtelmet nem bírja már tartani, ezt a feketét ő nemhogy oldaná, egyre csak magába szívja. És a fekete felemészti, ő válik kitakarhatatlanná mögötte, alatta. Az is, amelyik miatta lett feleakkora, és az is, amelyiken felfúvódni látszott havonta egyszer mind a két emlő. És azok habosan szálltak, az áttetsző blúzokban, átsejlett a bőr, a bimbók, Martin később ebbe bolondult bele. Az is mire volt jó, csak összegyűrte a testét.

A mellek csigafonalán nincs mit megszeretni. Nincs mit megszeretni a tigriscsíkos csípőhorpaszon sem, mert csak a fekete van ebben a térben. A konyhapadlót apa felesége rögtön észrevette, neki soha nem tudott hazudni. Tőle tanulta, hogyan festik a nők feketére a testrészeiket. Akkor, amikor már maguk választják. Övék a tégely, a festék és a mozdulat is. A férfi gyomortól dohos szája bűze, a nyers lábszag és a krákogás reggelente. A tejfogak hamar hullottak, a szuvas kövekért nem volt kár, alatta jött az új. Mama szívében a kövek, Marla szájában a kövek, lehúzta, süllyedt éveken keresztül, pedig csak öblögetni kellett volna, artikulálni. Nem volt madzag az ajtókilincsen, nem volt fogorvos, mind magától pergett. Meglazultak, aztán egy mozdulattal szedte ki őket, mint később álmában a csontosakat, mint később, gondolta, ha majd terhes lesz, akkor is éppen így. Mint a szemöldök feleslegessé vált szálait, csak ezek csontból lesznek, és feketék. Egy finom tologatás előre, hátra, lazul a kötés, körözni is lehet, aztán kézben marad. Minek tartogatnád.

Akkor kezdte minden éjjel egyesével festegetni. Előbb a metszőket és a szemfogakat, ami szem előtt van, fiam, ki kell fúratni, szedesd rendbe őket, szidta össze évekkel korábban az anyja. A gyerekfogászat korlátján ült, himbálózott, most kéne hátradőlni, mint a porolón, amitől annyira féltem. Ha lezuhannék, összetörném a fejem, és akkor nem kellene megmutatni, nem kellene rettegni a szégyentől, mekkora fekete lyukak éktelenkednek a bal metszőn. De a délelőtti rézsútfény nem billentette át, és csak a Fésűember mellett jött rá, van olyan feketeség a testen, ami magáért beszél. Mint a japán feleségek fogán. Van olyan fekete folt, amit ha az ember elég sokáig néz, megkettőződik, aztán szétnyílik. A nyílásban út van, az úton fehérség van. Ahogy a japán feleségek letörlik a feketéről az elülső metszőt. Homokot seper le tenyérrel máskor, vagy morzsát ilyen könnyedséggel. Az úton nincsen senki, mintha félne az ember, de előre lép, közben a japán feleség szemfogai is kifehérednek. A rágók nehezebb dolog, egyre erősebb a fehér, és egyre feketébb a fekete is, ami mögötte marad. De a japán feleség mosdik, a férje elé fehér fogakkal áll. A Fésűember kibontja Marlát, csak a szeme fekete, belül fehér, ez a kontraszt nem tanulható, csak létezik, tart, pulzál. Messziről érkeztem hozzád, és messzire jutunk, ahogy megtanuljuk egymást szeretni. A szív dobog, a fekete kifehéríti a kékes fényű vért, hagyja végre, maga ömöljön át pitvarba, kamrába, végre maga legyen. Ahol nincs fekete, fehér, se csont, se tej.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s