Most múlik

Muterkám, Marlát ma temetem. A legszebb asszonyt, akit valaha láttam, a legszebb asszonyt, akinek a legtöbbet hazudtam, mintha magamnak, mert Szofka nem pótolható. Mert Szofka a föld és a sár is, bocsáss meg érte, mert Szofka a hit és a gyalázat is, bocsáss meg érte. Mert Szofka haját az ingembe varrta az isten, Muterkám erre te tanítottál, hiába püffedt fel Szilvia arca, hiába hajoltam akkor délután a kormányra, csak Szofka élet. Szofka nélkül nincs Marla sem, de Marla nélkül van minden, minden sokkal jobban van, hogy nincs Marla. Amikor először ütöttem, te jutottál eszembe, hogy mindig egy nő miatt ütünk, mi férfiak, Faterkám, ezt elfelejtetted megüzenni, a síron túlról meg hiába szólsz. Nagyapa tudta, ő elmondta, Figyelj, Martin, az élethez neked is fűszer kell, mandulaszemű nők pihés öle, amibe beleőrülsz, mert onnan is hazavágysz majd. Szofka ezt tudja, jól választottál, szűk résen szedi a levegőt, úgy vár, Ne kapkodj, csitítod majd, mert az ő szíve hamarabb fárad el, amíg te a kormányra dőlsz abban az őszi délutánban, ő már készülődik.
Szilvia rég halott. A püffedésekkel ne törődj, a látlelet hiába szól nyolc napon túliról, te rég máshol vagy. Sosem ott, ahol kellene, Nagyapa, úton lenni boldogság, Nem, Martin, te egyszerűen gyáva vagy. Gyáva élni, és gyáva meghalni is, turkálsz a földben, hogy aztán sárral pakolja tele egy nő a szád. Ez a nő csak egy a világon, te vagy, benned magát tömi tele sárral, hiába dadogod, hogy bocsásson meg.Csak hiszed, hogy Szofka megbocsát, te nem bocsátasz meg magadnak.
Muterkám, Marlát ma temetem. Nagyapa azt mondja, legalább most legyek vele tisztességes, és hozzá őszinte, nem értem, miről beszél. Hiszen Marla halott. A körméről kellene írni, mert az még nő, a hajáról, amit átfestett, kimondom, vörös dög. Végre kimutatta a foga fehérjét. Már a képeid is szánalmasak, fiam, Muterka ne szívass, húzz a vérbe. Nem menekülhetsz, Martin, ezt az aprócska tényt mindig elfelejted, Szilvia arcán sosem hegedt be a seb. A szája felrepedt, engem hívott, most mit csináljon, mert én vagyok az anyád, ha én nem ismerlek, akkor nincs ember a földön. Hát nincsen, mondtam, és letettem a kagylót. Láttam magam előtt Szilviát, áll az előszobában, kezében piros bakelittelefon, még te szerezted a cégtől. Bementem a konyhába, feltettem egy kávét, Szilvia messze volt. Muterkám, hagyd abba. Nem, Martin, ezt most végighallgatod. Mire lefőtt a kávé, Szilvia már az ajtóban volt, abból tudtam, hogy ő az, hogy két rövidet csengetett, ahogy szoktuk, ahogy megtanulta. Apád csengetett így, amikor utoljára tette, akkor már rég megvolt az a német kurva, én pedig megfogadtam, ha beledöglök, se nyitok ajtót. Mostmár kopoghat az úristen. Ebből tanulhattál volna. Hogy az ember nem menekülhet, a végén hiába áll ott ostoba tekintettel, megokosodva, a jóisten hangosan röhög.
Szilvia reggel ott feküdt összekuporodva, maga alá húzta a lábait. Mikor felébresztettem, fogadkozni kezdett, kikaparja a szemét annak a ribancnak, aki téged magával vitt, aki miatt most duzzadt és lila az arca. Te, Martin, akkor láttam a legszebbnek. Téged kényeztet az élet, minden nő, akit magadba bolondítottál, rogyásig szeret. Tévedsz, Muterkám, Marla nem. Marlát, Martin csak képzeled. Marla nincs. Ilyen fűszer nincs, Nagyapád hülye téveszméi szeretőkről és feleségekről, de valójában ezek csak a fejedben vannak. Itt vagyok én is, Martin, és itt van apád is, Nagyapa, Szilvia. Szofka is csak akkor van, ha tükörbe nézel. Szofka megbocsát, csak te nem tudsz magadnak, mert ugyanolyan mocskos vagy, mint a többi, semmivel sem jobb, pláne nem tisztább. Ezzel kezdj valamit, Martin, hogy hazug vagy, hogy gyenge és gyáva, hogy egy kis dugásért lehazudnád az eget, és kurvára nem érdekel, ez kinek fáj. Dehát miért fájna, Mama? Nincsen rajtam kívül semmi, nincsen bennem senki, csak te vagy és én vagyok, mi képzeljük apát, ahogy a jobb jegyért azt hazudja, focizni járt, mi képzeljük Szofkát és Szilviát is, a nő, aki megbocsát, és a nő, aki a nyomaim viseli a testén. Marla néma. Marla szent. A legszebb asszony, akinek sosem hazudtam volna, ha nem kényszerít rá. Martin, Marla te vagy. Pelyhes ágyékú lány, mandulavirágzás, nincsen közte legszebb.
Muterkám, Marlát ma temetem, a föld alá, a sár alá, bocsássa meg. A hitet és a gyalázatot, hogy talán van bennem valami örök, ami mint Marla körme tovább nő, ami mint Marla haja élet, de nincs semmim. Csönd van, Muterkám, bocsássa meg, hogy hazudtam magának is, pedig maga tudta, hogyne tudta volna, Marla most hal meg, nem temethetem, Marla finom, mandulaszemű arca csupa kötés és oldás, én abban elveszek, hiába Szofka az egyetlen asszony, Marla engem megölt, Muterkám, néha arra gondolok, száradna ki a méhed.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s