Talált tárgyak

Az unoka képe a tévé fölött, nagypapa nem néz oda, amikor újratölti a poharát. Tíz-tizenöt ember van a lakásban, hangosak, a füstöt vágni lehet, a konyhában szivarral a szája sarkában ül egy lány, a lány nagypapa ölében, a jobb combja erősebb csontú, azon. Kint becsapják a kocsiajtót, esik, a kabát nedves, a haj nedves, a cigarettát elpöcköli, aki érkezik, a frissen vágott tuják felé repül. Gyere haza, szól bele egy másik a telefonba, közben benéz a teraszajtón, szúnyoghálón át mákosan látja az arcokat. Mákos a tetoválás is, ami a szakács alkarján van, valaki rákérdez, az meg mesél. Könnyes lesz a szeme, jól csinálja, aki hallgatja, elhiszi minden szavát, beszéd közben egyszer csak a szeméhez nyúl, dörzsöl rajta, az ujjak még hagymaszagúak, nemrég vágta cikkekre a húshoz. A dátumot utoljára hagyja, van dramaturgiai érzéke, a paprikatetoválással kezdi, az a jobb vállán van. Mert a csárda az élet, mondja, mellette bólogatnak, az egyik közel hajol, hogy tudja is, mire. A balon a lófej, az étlapon nemhiába szerepel az állat, ő szállítja Bolognába is. Vörös a nyaka, mint a hús a tálban, olyan színű, a petrezselymet és az uborkát aprítva hozzák, Rendnek kell lenni. A faszomat már, még mi kéne, ha nincsen krémsajt, hát kiverem az atyaúristent is, röhög mindenki, a kislány mutatja, mennyi, hármat mutat, ő nem érti, nem ezen nevet. Apa az atyaúristen, azt érti, és ha vicceset mond, nevetni kell. Lefekvés helyett a fekvő anya lábát állítja merőlegesre, akörül forog, mintha krómacélon tenné. Mama csinos, de nem feleség, apa úgy szedte össze, mint a vadvirágot a rétről, letépte, aztán hazavitte, vázába tette, elég volt hetente egyszer cserélni alatta a vizet. Közben az akkori feleség rákos sejtjei egyre híztak, mintha az a víz azokat táplálná, Ne dumálj, bazmeg, én akkor is elmegyek, hiába sírsz. Sokba került a nyugalmam, mondja, és jótékonyan hallgat, miközben akkurátusan dörzsöli a szemeit, csurog a víz az orra felé. A tuják a kertben nem gyulladnak ki, esik, a megmetszett hegyek már nem sebesek, nem barnák, pár hónap alatt újra kizöldültek, mialatt nagypapa emelgette a poharát.

A szakács ikreket hagyott otthon, meg három emeletet, szaunát, pezsgőfürdőt, most van az a rész, hogy sajnálni kell. Másként mesél, előszörre úgy, hogy Akit felneveltem, akinek kenyeret raktam a szájába, az vitte el az asszonyt, ez szebb story, szomorúbb, a fiatal virágszál majd később jön be a képbe. Többször megpróbáltuk, mindig ellenkezett, hogy neki gyerek kell, én meg nem akartam, ott voltak már az ikrek. Az ikrek is táncolnak, ma már havi több százezerért viszem őket versenyekre. Aztán belement, legyen gyerek, Ani, csak hadd baszhassalak éjjelente, a csontos feneked nélkül nem jön az álom. Ő persze nem így mondja, de Ani maradt, és hóról hóra nőtt a hasa is. A kislány mutatja mennyi, hármat mutat, apa büszke, ahogy körbejár, és beleselypít a levegőbe, kell-e pálinka. A lába körül krómacél, Tudod, így született, ott benn, nem mondja ki, hogy a méhben, mintha mételyes üreg lenne, Szóval ott benn valahogy rosszul fejlődött. Összetekeredett a lába, mintha a rúd körül táncolna, a lábfej egészen hátrafelé állt. A rúdhasonlatnál nevet, mutatja a kezével, mit jelent a hátra, Nehéz volt, de túl lehetett élni. A kislány látszik, hogy a csárdában nőtt fel, nem érti, amit róla mesélnek, cipőben és zokniban a vágás, amit a talpától a térdhajlatig metszettek, mostmár szaladgál. Arrébb két nő fenekét markolássza egy óriás, hatalmas hústömeg, a gyerekre nem néz rá, majd tizenöt év múlva nyomja össze. Belehasít a puha testbe, mint az orvosok, kéjes élvezet a metszés, utána csönd lesz úgyis, Csöndesen sírdogálj, felviszlek Pestre, ne maradj a parasztok között. Nem az a lényeg, hogy megtaláld, csak hogy dolgozz, nagypapa a nőknek mondja, táncolnak is. A kislány mutatná a tizennyolcat, de minek, nem érti, csak megtanulta, a nők itt tárgyak, leporolhatók, mint az anyaváza. Hagyja, hogy a hajába túrjanak, hagyja, hogy a tangát rápattintsák a fenekére, nem sikolt, bár csíp, a lovakra gondol meg Bolognára. Apa mesélj, mondd a lányneveket, az enyém a legszebb, kiáltja éjjelente a szülők teste között. Meg hogy Apa ne bántsd anyát, ezt megismétli, apa lefordul anyáról, nem húzódzkodik, a csontos testére majd dúsabb jön, húsosabb és kötöttebb, Ennyiszer mégsem verhettem ki, magyarázkodik majd később, amikor anyaváza rányit apára és az új pincérlányra. Vörösek mindhárman, az ikrek anyja hátradől, nem tudja, mi történt, de a szeme lecsuklik a könyv felett.

Egy ötvenes hízásnak indult szőke fel-alá járkál, vadat keres, a férje a fotelbe süpped, csíkos, mint a pulóvere, a kulcs a szőkénél. Megkeresi az egyetlent, aki tiszta, a fiatalokon bosszút kell állni, régi szabály, Gyönyörű férfi, én meg megöregedtem, minden reggel fél hatkor kell kelni, és undorodom a csíkostól. Negédes, dirigál és mutatja, merre van. Ötvenhatot nem mutat, a lógó melleket is bújtatja inkább, a nagyapa lábán ülő lány tüdeje összeszorul, betonkemény, nem kap levegőt. Jordán Éva jut eszébe, meg az a sor, hogy Tépd szét a csiklóm, Weér Andor borostával összevagdosott arca és háta, Fehér Eszter, ne tudd meg, ki lakik bennem, ekkor indul el hányni. Te kis huncut, visszhangzik a fejében, mintha öböl lenne, aki kongat, Ekhó, bosszút állnak rajtad, menekülj. Legalább valamit csinált volna. A wc fölött csönd van, a lovakat lelövik, kint táncolnak. De amíg ő öklendezik, a Fésűember mögé oson, megfogja a fejét. A homloka íves, a keze épp ráfér. A háta íves, a másikkal abból fésüli ki a görcsöket, bogokat. Kisimul az izom.

A mákosat a cellatárs csinálta, de messze kezdi, hogy bevitték katonának, és ő megszökött. Ötven nap fogda nem lenne sok, de kétszer két méteren ketten már az, naphosszat állni is az, és a deszkán alig fértem el. Kerek a feje, a nyaka redős a hájtól, fogadkozhatott, hogy ő többet ötven centis priccsen nem fekszik, mint a cigányasszonyoknak, a teste mutatja, mennyit ér. A tollakat elvették. El a tintát is, aztán szereztünk, meg biztosítótűt is, azzal szurkáltam én a havernak, a haver meg nekem, hogy 87-89. A számok egész szépek, ismétli, Mákos, mostmár ez is értelmet nyer, megint törölgeti a szemét. A testén van minden, ami fontos, a csárda, a lovak, a gyereknevek és a dátum. Nőkről semmi nyom, a nő használati tárgy, idővel kopik, cserélni kell. A szobában a két nő kacag, élvezik, hogy most az ő seggük van soron, azon pattan a tanga. A tévé fölött egy aprócska lány, nézi nagypapát, nagypapa boldog, folyik a bor. Bent a csésze mellett ringatják egymást a homlokok és a kezek, a hátak és a kezek. Kint esik, reggelre fecskék ülnek a dróton, egyenlő távra egymástól, hangosak, csivitelnek, délre mennek, lehűlt az idő. A Fésűember csontja egyre erősebb, a beton törik, enged a szorítás hazafelé.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s