Szálak

Muterkám kétnaponta szedte össze a szálakat. Lehajolt, az ujjai közé csippentette, nem használt porszívót, Még bírok hajolni, mondta. Kezében a szálakkal szólította meg, Várjál már, fiam, valamit tudnod kellene. Megállt, az újság nagyot rezzent, pedig erősen tartotta, de Muterkának annyira más volt a hangja. Ijesztő talán. A szálakkal úgy van, hogy a nők maguk lopják, kilopják a férfi hóna alól, a lehullottakat mind összegyűjtik, a máséit árgus szemekkel vizslatják, a sajátjukat lehúzzák a vécén. Vérszagra kopók, ilyenek a nők, lányok, asszonyok, anyák. A szeretőé, a szeretetté, a férjé, az emberé, más a gyermekéét hozza. Csak hogy rendben legyen, suttogják, ne érje semmi, ne verje szemmel a szomszéd falu legszebb lánya, el ne menjen innen.

A lányok csendesek és elpirulnak, nem beszélnek, kezükben a szálakkal szólítanak meg. Mutatják, én elveszem. Azt hiszik, simogatni készülök őket, pedig a hajukba túrok, tépek, kell az övék is. A férfiing gyűrött, Vasald ki majd szépen, ő meg bólogat. Előbb a nyaknál, aztán az ujjakat, több részletben utána a lepelt, ami takarja a drága testet. Amíg vasalja, dúdol, elképzeli, a forró vas alatt a szálak megpörkölődnek, összesöndörödnek, együtt égnek bele a vászonba. A nő haja és a férfié beleég az ingbe, dúdol, én akkor már messze vagyok. Minden inget duplán vasalnak, Biztosra úgy mehetsz, ha kívülről és bent is. Otthon az anyák hallgatnak, aggódva és mosolyogva lesik, Nahát, ezt is megértem, apád kilopott szálairól is tudna Muterka mesélni. Amikor évtizedekkel ezelőtt én kopogtam be hozzá, hogy a szomszéd falu legszebb lánya hadd vigye magával, Muterka szúrós szemmel, mélyen a szemembe nézett, hát így van jól, van az életnek rendje, szép is és jó is, ha megtanulod annak látni. Vajon eszébe jutott-e ez a mondat, vajon mondta-e neked is, vajon az anyák sorsa ismétlődik-e a lányokéban. Ha igen, az a két szál, úgy képzelem, együtt boldog lehet.

Martin hallgat, Muterka, ha tudnád, amit én tudok, az optikai szálról kellene beszélni, hogy kvittek legyünk, apám gyakran mesélt róla, milyen végtelenül tiszta vezeték. Látod, fiam, ez a tökéletes fényvisszaverődés, a fény végig a szálon visszaverődik, szenved, és emiatt a szál másik végén lép majd ki. Nem értettem, mi van belül, mit jelent az üvegmag, hogy lehet a szál egyszerre mag, és annak hogy lehet mégis héja. Elképzeltem a szilvát és a csupaszbarackot, látod, Martin, ennek van magja bent és héja, de nem volt szálas egyik gyümölcs sem. A titok abban a mondatban lehetett, hogy a mag törésmutatójának nagyobbnak kell lennie, mint a héjnak. És akkor megláttam Muterkát, ahogy apám halálhírére leteszi a telefont, és nekiáll összeszedegetni a földről a sajátjait. Utána kinyitja a ruhásszekrényt, ha kívülről nézem, lehetnének komótosak is a mozdulatai, de nem azok, beszűkül a világ, összeszűkül Muterka szeme, míg felkutatja a legkisebb zugokat, Valahol kell még lenni belőle. Apám hajszálából egy régi kabáton talál, apám figyelmetlen lehetett, amikor ott hagyta, Muterka pontosan tudta, apám nem vitte el, de nem szólt. Ennyi maradjon belőled, úgyis visszajössz majd, várni se kell. Úgy képzelem, apám sosem bocsátotta meg magának az új feleségét, Muterához visszajárt, még ha csak lélekben is. Nagy kérdés, a dolgok hol dőlnek el. Megbocsátható-e a gyávaság, amit apám nem tudott soha levetkőzni, hogy Muterka vasalva apám ingeit, mire gondolhatott.

Dobd ki, fiam, nyújtotta felé a kabátot, Ezt még apád hagyta itt, amikor elment. A bunda istentelenül nehéz, apám visszaröhög a sírból, de Muterkám kacaja elnyomja ezt is. Egy régi könnyű blúz van rajta, Temetünk mi is, mondja, és idegesen felnevet, nem értem, ha a mag törésmutatója nagyobb, Muterka erősebb, és apám gyengébb-e, mint a héj.

Marla nem hajol, nincs is annyi haj a fejemen, hogy felszedhessen belőle bármit is. Írja, és Martin olvassa, azóta, hogy évek teltek el, és nem látta, boldog és örömben él. Magában azt mondja, jó, előtte elhallgatja, Marla sem szólít ja meg, amikor hozzá beszél. Nem búcsúztak el, de többet nem beszélnek egymással. Vannak történetek, amelyek mellékszálak, olvassa, míg ő írja, és persze fáj, mert Martin férfiasan hiú A Fésűember mellett nincsenek rossz álmai, a Fésűember hosszan simogatja ki a hasából a szorongás apró rákjait, mielőtt azok kirágnák magukat belőle. Marla boldog, asszonysorsra asszonysorsot húzott, 19-re lapot kért. Azt írja, Békében az elme, békében a világ, semmi sem hiányzik, semmi. Bennem a másik test, az ágyékba horpadó férfi, alszunk, az oktató elcsendesedik, nem szorítom, csak érintem a testét, a bal karom a fejtetőre simul, a jobb karja a csípőm köré. Alszik, és messzire néz belém, látja az ágyat, amin fekszünk, látja az éjjeleket, látja saját magát. Fordul, fordít, belül jó sodrás van, dús vizek. Nem értem. Muterka, engem nem jóra neveltél. Marla néma, óriás ikrákat növeszt a hasában. A Fésűember néma, tele Marla hajával minden foka, pedig nem is így hívja, saját nevén becézi. Előttem áll Muterka, az újságot már összehajtogattam, nem érdekelnek a hírek. Muterka jó hozzám, negyven körül ki kell béküljön istennel az ember, ezt mondogatja.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s