Carissimae

Legalább tíz fokot hűlt a levegő, mióta hajnalban kipattant az ágyból, hogy bezárja az ablakot, teraszajtót, legalább tíz fok, ami kiszippantotta a lakásból a függönyt, az meg hirtelen férfi lett, hívták, és ő ment utána, Van itt lendület és tudás, olvasta, Kell még szikárság és fókusz, ami kínból és sebből szivárog, Rilke, amikor Rodin-nél tölt időt titkárként, sértettség, Stokholm-szindróma, azt írta, szükségem lesz rá, aztán hova jutottunk, gondolta Marla. Már dühös sem vagyok. Szofka tudta az elejétől, a feleségek, ha érzékenyek és okosak, férfiember nem képes hazudni nekik, talán nem is akar, mint a megváltásra, úgy vár arra, hogy kiderüljön a titkos élet, ami ha nem vigyáz, kettéroppantja. Megbocsáthatatlannak tűnik, hogy a legszebb napok ellenére burjánzik benne egy mocskos élet is, amit nem lehet nem élni, ahol hazudni lehet büntetlenül, mert Ha kell, a fák koronájáig lehozom neked, Marla, a csillagot is, csak lejjebb ne kérd, a középvonal alá ne kérd, ahol határokat építek, amikor még minden olyan esetleges, és nem dőlt el, hogy merre kellene mennem, tartsd magad ahhoz. Azon túl van a feleségem és a gyerekeim. Vagy inkább gyáva vagyok még elköteleződni, kimondani, hogy nem erre az életre vágytam, mert én pilótának születtem, a szárnyak minden nőnél előbbre valóak.

És akkor jön a visszatérő álom, összecsengenek a férfiak szavai, Abban a buliban szörnyek üldöznek, a végén kijutok, de mindig ott a sztráda, a HÉV-megálló, sehonnan sehová sem induló járatok, mit kezd az ember azzal, hogy jön ez a nő, akit ez a másik Marlának hív, és valóban annyi neve van, ahány arca, és sok férfi hitte róla, hogy mindet ismeri, birtokolhatja, és Marla, nevezzük most így, szintén azt hitte, ismerik és birtokolhatják. Nincs férfi befogni ezt a ködöt, én legalábbis képtelen voltam, Muterkám, az álom végén nekem Marla megjelent, Marla kézen fogott, és azt mondta, Menjünk, ennyi volt, azóta Marlát már másként nevezik, és Marla minden éjjel azt álmodja, mennek, nincs konkrét cél, csak egyre biztosabb lépések, és tudom, Muterka, néha arra gondolok, isten hatalmas, hogy jött ez a fiú, és azt álmodta, Marla kézen fogja, és azt mondja, Menjünk. Hogy isten tudja, mocskos vagyok, és csak hazugságra tökéletes teremtmény, tehát van megváltás és megbocsátás, mert hagyta, hogy hagyjam, észrevegye őt.

Szofka átkai persze megfogantak. Büntetlenül nem lehet félrekúrni, még ha van olyan, hogy az élet rendje ez, a fájdalom fájdalmat szül, a kín kínokat, Martin csak a fókuszról és a szikárságról beszélt, hát tudd, Szofka, én fókuszáltam és szikár is voltam. Amikor a legboldogabb leszel, Szofka ezt írta, legyek akkor a legboldogtalanabb, és így lett, talán van megváltás, és mégsem roppan ketté az ember, mert a nők olyanok, hogy megbocsátanak, jó lenne tudni, mettől meddig gyávaság a szeretet, jó lenne bízni, hogy minden döntés valamire elég kell legyen, majd az évek visszaigazolják. Vagy nem, de akkor megtart, hogy mégis van olyan, hogy szeretet, hogy annyi kimondott bénult szó mögött van érzés és van élet, hogy amikor a vége van, és az a vézna öreg test bejön a szobába, óvatosan betakar, mellém ül, és csak néz, órákig csak néz, hogy úgy engedjen el, hiszen kimondott már mindent, ami kimondható ezen a szinten,és ott nem lesznek bűnök, mert feloldozták őket az együtt töltött évek, nem lesznek hazugságok, mert minden hazugság igaz lesz, valaki felé tolmácsolt igen, amit egy másik nemnek értett, torz mosollyal az arcán. De az nem érdekli az istent.

A hazug férfiak szívtelenek, nő tőlük tanul a legtöbbet. Van valami kegyetlen a szemében, de ne félj, mint én anno, majd te is kipörögsz belőle, nyugtattak a barátnők, én meg tiltakoztam, hogy ilyen úgysem lesz, hogy a szeretet bennem mindenáron fájni akar, mert mást nem engedek meg magamnak. Rilke tizenegy évig volt Rodinnél, az még kiutazásokkal is sok. Egy kerthelységet képzelek, ahol összekacsintanak, ha nyári ruhás nőket sodor feléjük a körút, ha szépek is és mosolyognak azok a nők. Utána könnyű zakót terítenek a vállaikra, könnyű zakóban könnyű séta, minek beszélni közben. Mióta tudok rólad, szeretem, hogy hosszú az élet, írta Marla, Azért ütlek, hogy ne félj, válaszolta Martin, Közben rettegek, hogy megszeretlek majd, de ezek női sorok, férfiember olyat ír, hogy Kevés a gondolat bennem, a mozgásról tudok a legtöbbet, mert mozogni szeretek, te figyelni, azt tudsz, mit láttál?

Muterkám, bár sosem mondtad, szerintem tudtál róla. Apja vére és a tiéd, és az apja hazug volt, hát hazug lesz akkor az egy szem fia is, a lányok széttartók és bizalmatlanok, pedig csak annyi kellett volna, hogy Karint rendesen megbasszák. Gyanús vagy, fiam, menj el inkább a gyerekekért, Gyanús vagy, Muterkám, hogy most kéred számon rajtam, aki vagyok. Marla és Szofka segít majd, úgyis az a lényeg, hogy a végén megváltanak, Krisztus kutyafasza a kereszten, az én két asszonyom okos és érzékeny is. Az egyik faja közt a legokosabb, a másik a legérzékenyebb. Beteg a vérük, fiam, ezt így nem lehet, de mostmár mindegy Muterkám, Marla boldog, Szofka pedig szeret, tehát megbocsát, még ha időbe is telik. A végén én leszek a győztes úgyis, alig negyvenéves.

Egy óriási varjú szállt a kinti telefonzsinórra, alkarnyi izmos testtel csimpaszkodik, a feje és a szárnyai feketék, a teste szürke. Úgy látom, tanakodik, már ha tudnak ilyet, a macskáimból a párkányon csak az izmaik látszanak. Most megbillent, csak nem zuhan le, talán varjú, már ha vannak ilyen arányban fekete- és szürke testű állatok. ha kitárnám az ablakot, az ösztön győzne, és halottak lennének mindketten. A macska ugrana, és miközben roppan a madár, az ő nyakát a beton szegi. Nemrég szitált, a hidegfront maradt, legalább tíz fokkal hidegebb van kint, nem szellőztetek, megmenekülnek az állatok is. Ki fog nevetni. Megkívántam. Ha nem tartanék attól, hogy képtelen lennék a megfelelő pillanatban magára vágni az ajtót, vagy be sem engedni, hogy mostmár menjen, én szabad vagyok, azt mondanám, jöjjön, legyen a szeretőm. Mit kezdjek azzal, hogy tudom, maga olyan ember, akire rá lehet vágni, akit lehet nem beengedni. Meg előbb szedelődzködik. Mert ez fogott meg hallomásból is, és mert én sem az a nő vagyok, aki dühöng, ha retteg. Szeretőnek is túl sok leszek elég hamar. Megkívántam. Úgy, ahogy nem is lehet embert, valótlan és hazug tehát minden sorom, sziesztajáték, amíg a varjú eldönti, merre tovább. Tényleg csak betűk ezek. Hideg, ha a betű hideg lehet, és forró, ahogy ha van, tolul a farkába a vér, mint nekem percek óta a keresztbe vetett lábaim közé. Kimegyek a folyosóra elszívni egy cigit. A madár messze, a macskák is összekuporodtak. Hány nő, hány férfi szükséges és elégséges feltétel az élethez? Mindig viszolyogtam attól, ha a férfiak lejancsikázzák a farkukat. De a magáét leszopnám, hogy megtébolyuljon belé.

Látod, Muterkám, ennyi kellett. Megszólítás és önkény, Gyengém a nyelvi erotika, írta Martin, és olvasta Marla, Muterkám, csak hallgass tovább, A kifogástalan és termékeny trágárság, melynek hatására már-már irányítható bábbá válok, és élvezem, És fiam, báb lettél, farkad által irányítható, Mert megszűnt benne minden önreflexió, egészítette ki Marla, És egy pillanatra elfelejtette, hogy mennyire retteg mindentől és mindenkitől, aki körülveszi.

Magát láttam akkor egész este, ahogy mellém ült, éreztem hajammal a csuklóját. Vajon teremtődhetnek-e receptorok a szálakban, hogy felfogjanak, érzékeljenek, vagy csak a hőt vették át, én mindenesetre kéjjel dőltem hátra többször is. Közben a kezét figyeltem, a másikat, meg az orrát, hogy milyen szép az íve, mint a férfiaknak, akiket az életemben majd mind szeretek, látja ez is rólam szól, azok a férfiorrok, amik mellett egyszerű képlet leszek, nőként ülök, hallgatok.

Ott kellett volna elnémulni, hogy ne kelljen semmit megbocsátani, kiszállni az autóból, a kulcsot zárba tenni, nem gondolni vissza, nem találni ki újabb neveket magamra, mennyi arcot visel el egy ember, mennyi mosoly rejti el a kínokat, és ki az, aki előtt nem lehet titkolózni, hazudni, mert ismeri a tekintetem, és ismer engem is. És akkor nem kellett volna a kertbe kirohanni, onnan tárcsázni, aztán sírni, mert úgy emlékeztem, azt kell, aztán meglepődni, mert úgy emlékszem, ez régen ment, régen görnyedtem, ha fájt, most viszont kérdeztem, hallgattam, aztán elindultam a piac felé, vettem szilvát, őszibarackot és tojást, a dinnyét jobb kézben tartottam magasan, szelet volt, a lé csurogni kezdett, Rakd szatyorba, mondta a húgom, én meg arra gondoltam, minek, hadd csurogjon végig a karomon az édes, cukros lé, utána úgyis lezuhanyozom, lemosom ezt a mocskot, amit magamba szívtam, átszappanozom a hónaljam és a könyökig édes részt. Talán az fájt a legjobban, hogy valaki újnak meg kell bocsátanom magamban megint, és nincs neve, hogy a szeretet gyávaság is, és a nők olyanok, hogy megbocsátanak, mert meg akarnak bocsátani, és hiába üvöltöttem, hogy legutóbb megfogadtam, csak még egy ilyen, és nem lát engem többet, Szofka, te tudtad, hogy ez nem ilyen egyszerű, sőt, semmi köze ehhez, köze nincs a dühhöz, a fájdalom valami másfajú állat, amiben életösztön diktál, hogy menj, vegyél gyümölcsöt és tojást, menj, aztán szappanozd át a testedet. Menj, a test nem fétis, csak szaru és bőr, ráadásul amit kitapintasz, fogdosol, simítasz, hét év múlva elfelejted mind. Mert mégis van olyan, hogy szeretet, hogy annyi kimondott bénult szó mögött van érzés és van élet, hogy amikor a vége van, és az a vézna öreg test bejön a szobába, óvatosan betakar, mellém ül, és csak néz, órákig csak néz, hogy úgy engedjen el, hiszen kimondott már mindent, ami kimondható ezen a szinten, és ott nem lesznek bűnök, mert feloldozták őket az együtt töltött évek, nem lesznek hazugságok, mert minden hazugság igaz lesz, én leszek és ő lesz, az öreg test felé tolmácsolt igen, hogy óvja, védje, istennek tetsző.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s