Mire elég az ima? Interjú Lanczkor Gáborral a prae.hu-n

Egy kisregény, ami nem adja magát könnyen. Talán épp azért, mert az olvasmányosan megírt történet gyanússá teszi önmagát, felmerül a kérdés, hol a titok, mi a csel benne. Az eddig költőként bemutatkozott, és kortársai közül számos díjjal, kitüntetéssel kiemelt Lanczkor Gábor első prózája izgalmas kérdéseket vet fel saját későbbi munkáit illetően.

PRAE.HU: A mindennapit ma című első regényedet olvasva annak filmszerűsége tűnt fel először. A nyitókép, a részletek pontos megfigyelése operatőri elvekre, látásmódra vall. Mennyire volt ez tudatos döntés? Fontosnak tartod-e a művészeti ágak ilyenfajta ötvözését?

Hogy tudatosan filmszerű prózát akartam volna írni, azt azért nem mondanám. Írás közben célkitűzésként végig az lebegett előttem, hogy mind poétikai értelemben, mind a kisregény képi világát, a leírásokat illetően egyfajta minimalizmusra, szikárságra törekedjek; a lehető legegyszerűbben szerettem volna elmesélni Fülöp csodatételét és a csoda közvetlen környezetét, úgy, hogy a nyelv és stílus lehetőleg minél kevésbé tolakodjon mondanivalóm elébe. Talán ez eredményezhette azt, amit te filmszerűségnek mondasz. A művészeti ágak ötvözését amúgy fontosnak és szerencsés esetben mindkét irányba inspiratívnak tartom, bár én magam ilyen szempontból sokkal inkább vagyok a szorosabban vett képzőművészet elkötelezettje, mint a filmé. Tehát azt mondanám, hogy a regényem filmszerűségét utólag észleltem csak, és egyáltalán nem volt ellenemre.

PRAE.HU: A duplaindítás, a kicsit eposzi hagyománykövetés milyen célt szolgál a regényben? A szerkezet számodra mennyire volt hangsúlyos probléma? A lírával ellentétben ez vagy a szöveg monumentalitása volt nehezebben megoldható? Az itt született szerkesztési elvek közül mi volt a legérdekesebb probléma, amivel szembesültél?

Részben az előző kérdésre adott válaszomat tudom folytatni, a szerkezet tekintetében is az volt a célom, hogy az minél kevésbé üssön át a szövegtesten, minél kevésbé legyen hivalkodó. Aztán amikor láttam, hogy nahát, mégiscsak lettek ezek a szerkezeti sajátosságai a könyvnek, amikre a kérdésedben utaltál, utána kezdtem el azon gondolkozni, miként lehetne őket mégis valami módon relativizálni, lebegőbbé tenni. Ekkor született a regény végére Függelékként tapasztott szöveg, amelyekből a fejezetcímek is származnak.

PRAE.HU: Számos helyen a szöveg előnyére válik költő-léted, a szövegben, történetben megjelenő rímek szerencsés pillanatban erősítik a prózát. A szerkesztés után most arra lennék kíváncsi, a szövegformálás során milyen akadályokba ütköztél? Mennyire volt cél, hogy a lírádtól különböző prózát hozz létre? Mit gondolsz, mely szempontok mentén választható szét egy szerző lírai és prózai munkássága? Melyek azok a dolgok, amik állandónak tűnnek, amitől mégis egy hangról beszélhetünk – ha egyáltalán?

Amikor elkezdtem írni a regényt, komoly problémáim adódtak a szövegformálással már rögtön a mondatok szintjén. Azt hiszem, ha az ember kimunkál egy valamennyire sajátnak nevezhető versnyelvet, az azért óhatatlanul magában hordozza azt a képességet, hogy egy idő után megtanul verssorokban viszonylagosan sűrűen és szabatosan fogalmazni, akár rutinszerűen is. Ennek a képességnek aztán hasznát lehet venni, ha mondjuk verset fordít az ember. A prózánál viszont az elején nagyon keményen meg kellett küzdenem azzal, hogy legyen a mondataimnak, aztán a bekezdéseimnek kifutása, hogy ne egy légüres térben lebegjenek, hanem lehetőség szerint minél hézagmentesebben töltsék ki a nekik szánt teret. Nem akartam lírai prózát írni, ez talán már az eddig elmondottakból is kiderült, viszont az, hogy akár a szándékaim ellenére is helyenként aztán valóban kifejezetten költői lett a szöveg, megintcsak nem volt ellenemre. Amúgy egy adott szerző prózájának és lírájának az esetleges közös nevezőjét én sokkal inkább a szövegeken átütő világ vagy tematika hangoltságában látom, mint poétikai vagy stilisztikai kérdésekben.

PRAE.HU: A filmszerűség mellett a történet mágikussága is szembetűnő. A titkok, elhallgatások jelentősége. Olyan, mintha a történetet így akarnád elsekélyesíteni. Van benned sorrend forma és tartalom kapcsán? Amikor írsz, melyik mikor és hogyan kerül előtérbe? Milyen mozgások vannak e két oldal között, miféle dominanciaharc van, ha van?

Mivel ez az első regényem, így nem szeretném azt a benyomást kelteni, mintha lenne egyetlen kiforrott munkamódszerem a prózaírást illetően – de azt hiszem, a forma, a történet megformálása a néhány alapelven túl, amelyeket már említettem, nálam meglehetősen naiv módon történik. Tehát van egy történeti mag, amely akár egy átlagos hosszúságú bekezdésben összefoglalható lehetne, aztán ezt kezdem szétírni, kibontani, lehetőleg a figurákból indulva ki, és nem mondjuk a helyszínből vagy kultúrtörténeti összefüggésekből. Az, hogy a mágikussághoz, vagy ha úgy tetszik, a misztikához különös vonzódást érzek, nálam sokkal inkább alkati dolog, mint forma vagy tartalom kérdése, és most nem csak a regényemre gondolok, hanem akár a korábbi verseimre is.

PRAE.HU: A cselekvések, és így a történet, történéssorozat maga is egyfajta rituáléként működik. Csupa olyan dolgot csinálnak a szereplők, amelyek hétköznapiak, esetlegesek, mégis ezáltal válik hangsúlyossá és üressé egyszerre. A rituálét, rituálisságot miben látod megvalósulni a kötetben? A te mindennapi életedre, ha átviszem, követed-e ezt az elvet, vagyis az üresség, önmagad kiüresítése cél és szempont-e a hétköznapokban? Egyáltalán, melyiket tartod előbbre valónak: a szürkének tűnő hétköznapokat vagy az ünnepnapokat?

Én általában igyekszem nem kivetíteni az írást mint aktust a készülő munkadarabra. Vannak persze olyan esetek, amikor ez mégis így adódik, nálam ez azonban eddig csak versek esetében működött, a saját időmet így valóban hierarchikussá rendezve át egy-egy ünnepként megélt félnappal vagy órával. Azt egyelőre nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy valaha is önéletrajzinak nevezhető prózát írjak. Hogy a szereplőim hétköznapi és esetleges cselekedetei Fülöp történetében egyfajta rituális hálót hoznak létre, örömmel hallom; ebben megint egy alig tudatosított mögöttes szándék volt csak a részemről.

PRAE.HU: Ez a kiüresítés, a rutinból megszülető szentség a regényben megtisztulást hozhat, hiszen ezáltal kerül mélyebb, elemi szintre az a kutatás, amit végzel. Viszont így felmerül a kérdés, az olvasót tudatosan vezetni akarod-akartad, vagy a történetbeli bújócskák és sikátorok csak véletlenül esnek egybe azzal, amit az olvasó is érezhet?

Erre azt hiszem, nem tudok választ adni, elég sok változaton ment át a szöveg, amíg letisztult abba a formába, amelyben végül kiadásra került, így aztán, bár ez túlzásnak tűnhet, de inkább csak az olvasói és kritikusi reakciók nyomán tudom elképzelni, milyennek láthatja valaki ezt a történetet, illetve a történet igazi és jelképes bújócskáit és sikátorait friss és külső szemmel.

PRAE.HU: Milyen személyes élményanyag van a szöveg mögött? A farkastörvényekkel rendelkező fiútársaság, a szabályrendszeren alapuló gyerekélet mennyire ismerős terep számodra?

Szinte egyáltalán nincsenek a fiútársaság ábrázolása mögött személyes élmények, teljesen normális általános iskolába és gimnáziumba jártam, így aztán olyan jellegű társasági tapasztalataim, mint a regénybeli fiúknak, nincsenek. Azt hiszem, nálam a személyes élmények kiaknázásának terepe sokkal inkább a vers. A próza inkább egyfajta kiszabadulás a saját bőrömből és a saját életemből, erre rá is szoktam csodálkozni néha, és ha jól meggondolom, ebben az értelemben számomra a prózának talán a szabadságfoka is nagyobb, mint a verseké.

PRAE.HU: Gyerekkorodban te magad melyik típusú fiú voltál? Akit bántottak, vagy aki bántott, esetleg az örök outsider?

Azt hiszem, egyik sem a három közül. Egy teljesen átlagos szombathelyi lakótelepen nőttem fel, ahol nem voltak sem szegény, sem gazdag emberek, négyemeletes házak voltak és sok-sok fa, így aztán, azt hiszem, a korban hozzám hasonló fiúk társaságában egészen demokratikusan telt a gyerekkorom.

PRAE.HU: Az outsider-lét ismerete mélynek tűnik a regényt olvasva, és nem pusztán Cassióra, hanem Fülöpre is gondolok. Mit szerettél volna kiemelni Fülöp személyiségéből? Végeztél-e kutatásokat, hiszen valaha létező személyről van szó?

Fülöpről természetesen elolvastam a közkézen forgó történeteket, de maga a figura annyira eleven maradt a mai napig abban a közegben, ahol élt, és amely itáliai városban nekem is volt szerencsém hosszabb időt eltölteni, hogy abszolút hús-vér emberként láttam magam előtt a főszereplőmet már azelőtt, hogy elkezdtem írni a regényt. Minimális hajlam persze bennem is van az outsiderségre, például kimondottan utálok nagyobb ismeretlen társaságba járni, dehát ezzel, azt hiszem, elég sokan vagyunk így.

PRAE.HU: Fülöp derűje és alázata különös ötvözet lesz. Ennek a szentnek vagy bolondnak tartott papnak a mindennapjaira árnyék vetül, izgalmasan rejtegeted, hogyan, mikor szerezte a stigmának kikiáltott sebet, dudort. Szimpatikus, hogy nyitva hagyod ezt a kaput is, az olvasónak szabad kezet hagysz, nem akarsz mindent a szájába rágni. A mítoszteremtés vagy a mitikus figurák emberi oldala érdekel téged inkább? Az, ahogy Fülöphöz viszonyulnak, vagy épp ellenkezőleg, Fülöp kettőssége?

Határozott szándékom volt a regény írása közben, hogy nem akarok minden szálat elvarrni, pláne szájba rágni bármit is a cselekmény mögöttes ok-okoztati öszefüggéseiből; hadd maradjanak az olvasóban kérdőjelek. Hogy a kérdés második felére válaszoljak, szerintem az érvényes mítoszteremtéstől egyáltalán nem választható el a mitikus figurák emberi oldala; az egyik hitelesíti a másikat és fordítva. Ha egy bármilyen értelemben mitikusként jellemzett szereplőnek nincsenek bárki számára átélhető, a legköznapibb értelemben emberi vonásai, legfeljebb egy merev szimbólumrendszer részeként lesz hihető a figura.

PRAE.HU: Több ízben lekomédiázod, színdarabként értelmezed egy-egy szereplő által Fülöp munkásságát. Mire megfelelő megoldás ez? Fülöp szerepek mögé rejtőzik? És vajon színészként van jelen, vagy fontos számára, hogy a rendezés is az ő joga legyen?

Igen, ha a regény végkifejlete felől nézzük Fülöp napjait, akkor az árvaházbeli hétköznapok derűje mindenképp értelmezhető egyfajta szerepjátszásként is. Bár ez a szál a regényben inkább csak amolyan búvópatakként van jelen, fontosnak tartottam, hogy Fülöp környezete valamilyen módon azért reagáljon erre: tudjuk, hogy tudod, hogy tudjuk.

PRAE.HU: Volt-e valami szándékosság abban, hogy a szereplők megfulladnak? Mi az, ami elmondhatatlan, ami bennszakad, amire kevés a nyelv?

A megfojtásban dramaturgiai fogásként inkább az érdekelt, hogy noha nagyon direkt beavatkozás a testen, a fojtó kezek vagy a kötél helyén túl egyéb nyoma, mint vér vagy látványos sebek, nincsen. Így egy kissé az általam idéálisnak tekintett szövegformáló eljárás allegóriájának is tekinthető. Persze, nem akarom ezt túlmagyarázni.

PRAE.HU: Továbbgondolva, mire elég az ima? A cselekvések általi kiürítés és az ima során megélt kiüresedés számodra mit jelent?

Arra a fajta körülrajzolt és ideális ürességre gondoltam az imák kapcsán, amikor a szavaknak már csak valamilyen együttes jelentése van, biztos helyük és sorrendjük már nincsen. Kicsit úgy gondoltam el a dolgot, mint mondjuk egy népballadát, aminek a dallama nagyjából állandó, de a szövegében változatonként nagyon nagy eltérések lehetnek, ennek ellenére ugyanazokról a szereplőkről van benne szó ugyanazzal a végkifejlettel. Azt, hogy ez mire elég akár a regényem szereplőinek, akár nekem, természetesen nem tudom.

Reklámok
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s