Nyakrejtők

Mintha a bőröd földfelszín lett volna,

ködös ígéret arról, a test bejárható.

Mire kimásztam, alig múlt éjfél,

a szomszéd már be is csukta az ajtót.

Visszabújni újra figyelmet jelentett,

talán félreérthettem, amit mondtál.

A hátadból most pipacsok nőttek,

amelyekről elhiszem, mindez elmesélhető.

A vörös kelyhek a kora reggeli lankán,

ahogy a HÉV-en ülök, felidézik az álmot,

de a simaság megint néma marad,

hátpáncélos teknősök a terráriumban,

kérdezted, szeretnék-e én is.

Vajon az ékszerre gondolsz és az üvegfalra?

Meg a hosszú életre és a lassúságra,

a haspáncélból jósolok megint.

A világot a vállukon hordozó elefántok

teknősökön állnak a legenda szerint.

Akkor a hátad, amin alszom,

vajon melyik tér a három szent hegy közül.

Teknőstojások lengedeznek,

a méhem cérnaszálra gyűjti a meszes héjakat,

és a puha, pergamentszerűeket,

akik tengerre éhesek, vízen járók.

Kihordható az éjjel,

lyukakat ások a homokba,

oda rejtem őket el.

Advertisements
Kategória: Egyéb | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s